2009. december 31., csütörtök

Gyilkos ösztönök - 6. fejezet

Tudom, azt mondtam hogy most nem lesz GyÖ friss, csak MSz, de meggondoltam magam. Azt hittem ha megírom a másikból a frisset, már elszáll az ihlet.
Na szóval, maradt ihlet, megírtam ezt a fejezetet is.
De ha nem éri el a megszokott színvonalat, ne legyetek megsértődve vagy ilyenek, mert kicsi ihletből csak kicsit jót lehet írni. (na ezt jól megaszontam)
Oks, nem untatlak benneteket. Tessék, a 6. GyÖ!



6. Valóság vagy hazugság



/Bella szemszöge/



Vámpírok…
Egyszerűen nem tudtam magam túltenni a szón.

Vámpírok nem léteznek! Nem és nem.
Mi ez? Valami rossz vicc?

De ahogy barátnőm arcát bámultam – a sokktól lefagyva még mindig- biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem viccnek szánta.
Tényleg ez a mese róluk?
Ki az az elmeháborodott ember, aki ilyet kitalál?
És arra nem gondolnak hogy milyen érzés Nekik?

Kilépni az utcára, és tudni hogy néhány ember ostoba agyszüleménye miatt félnek tőlük?
Elképzelni is szörnyű.
- Ezt sokan hiszik? – kérdeztem Francist, aki időközben leállította a kocsit. A házhoz értünk.
- Nem, dehogy. Sőt, szerintem rajtam kívül még senki nem is hallott róla. Én is csak Jacobtól hallottam.
Jacob Franc pasija, a Quileute indián törzs tagja.

Cullenék…
Ááá… valahogy hittem, hogy ez csak egy legenda, ahogy Franc mondja, de ott bujkált bennem az a bizonyos „mivan ha”.

Mert végülis illenek rájuk a vámpírokra jellemző „kiváltságok”.

De mivel nem voltam egy vámpírszakértő, elhatároztam, hogy utánanézek a neten.

Megráztam a fejem, mintha azzal minden rossz kiszállhatna belőle, de perze magam sem hittem hogy ez segít.

- Akkor holnap reggel. – köszöntem el Francistől, és kiszálltam a kocsiból.

Apu még az őrsön volt. Hagyott egy cetlit a hűtőn, amin az állt, hogy csak késő este jön haza.

Éhes voltam, mivel nem ettem a menzán semmit sem. A reggeli meg már rég volt.
Kiszedtem a hűtőből a tésztasalátához való dolgokat, majd elkezdtem összeütni a késői ebédemet.

Egész jól sikerült.
Apu adagját visszatettem a hűtőbe, és egy pohár üdítő után felmentem a szobámba.

A sulis cuccomat melegítőnadrágra, és egy kockás ingre cseréltem, és leültem a gép elé.
Elég régi ócskavas volt már az egész. Furcsa hangott adott ki, és 10 percbe telt míg végre bekapcsolt, és megnyitotta az internetet.

Bepötyögtem a varázsszót: Vámpír.

Kiadott többszáz oldalt, de ezek főleg gagyi hülyeségek voltak.
Vámpírsmink, „Vámpírkollekció” a kifutón… jesszus..

Az ötödik oldalon aztán találtam egy ígéretesnek tűnő weboldalt.
És tényleg. Végre nem ezek az ütődöttségek néztek vissza rám a sorok között.

A vámpír egy misztikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állatvéren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom, vagy alakváltás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy-irodalomban.
A „vámpirizmus” a néprajzban és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.

Újra feléledt emberi holttest… beleborzongtam, ahogy ezt olvastam. Annyira ijesztő, és annyira… annyira nem emberi.
Viszont az, hogy állati véren is élhetnek, megnyugtatott. Biztos voltam benne, hogy ez Cullenekre is igaz, mert most már tényleg elhittem hogy ők vámpírok.
Nem tudtam elképzelni semelyik Cullent sem egy ember nyakát szívva. Kizárt.
És ahogy tovább olvastam, még egy dolgon megakadt a szemem.

A vámpírok a nyakon keresztül szívják az emberi vért, azaz a legfőbb táplálékukat, amely szükséges az életben maradásukhoz. Ha bizonyos időn belül nem jutnak elegendő vérhez, legyengülnek és meghalnak.
Meghalnak…

Egyáltalán nem akartam hogy ez így legyen. Sőt, szinte belefájdult a szívem, mikor erre az eshetőségre gondoltam. Hogy Alice meghaljon… vagy hogy Edward. Nem azt nem!
De ha úgy van ahogy gondolom, és ebben az egyben biztos voltam, hogy állatvéren élnek. Forksban erdő bőven akad.
Lehet hogy épp ezért költöztek ide?

A következő sorban valami olyant pillantottam meg, amiről már hallottam.
A vámpírok bőre, ha napfény éri, csillogni kezd, mintha gyémántból lenne.
Forksban sosem süt a nap, vagy csak nagyon ritkán.

És itt összeállt a kép.
Az amit Francis mondott a kajáról meg a többiről, a napfényben csillogó bőr, az állatvér, amire a sok erdő nyújt bizonyítékot…

Szóval minden passzolt. Én pedig biztossá váltam, hogy vámpírok igenis léteznek.

Mennyei szerelem-17.fejezet

Sziasztok.
Bocsi tényleg a sok kihagyásért, de mentségemre szolgáljon, hogy itt volt a Karácsony, és hát ilyenkor a családdal kell lenni meg minden.
De ma végre megírtam a 17.fejezetet.
Na, nem húzom tovább az időtöket meg az agyatokat, íme, itt a friss.


{Edward szemszöge}


Bella idegesen toporgott mellettem, mikor az ajtóban meglátta az édesapját.
Persze Charlie nem volt ideges, hisz ő nem tudta, hogy kivel van egy légtérben.
És most nem a vámpír kilétünkre gondolok, hanem Bellára.

- Jó estét Charlie! – köszöntötte Carlisle.
- Carlisle. - bólintott Charlie – köszönöm a meghívást.
- Örülünk hogy eljött. – mondta anyám egy kedves mosoly kíséretében.
- Kérem, tegeződjünk, elvégre, majdhogynem rokonok vagyunk… a lányom miatt. – csuklott el Charlie hangja, és éreztem, hogy Bella szorosabban markolja a kezem.
- Persze, gyere csak beljebb Charlie. – mondta apám.


Kiléptem, és köszöntöttem én is, majd a többiek.

Az asztalnál ültünk, Carlisle az asztalfőn, jobbra mellette Esme, balra pedig Bella édesapja.
Esme mellett ült Rosalie és Emmett.
Charlie mellett Alice ült, Jasper és Bella. Én Carlisle-lal szemben foglaltam helyet.

Épp az előételnél tartottunk,vagyis, hogy egész pontos legyek: Bella és Charlie épp az előételnél tartott, mikor Emmett és Rose felálltak, és Charlie felé fordultak.

- Rendőrfőnök úr, - kezdte Em, amit furcsálltam, mert a fejéből „rendőrbácsit” olvastam ki. – szeretnénk, ha tudná, hogy Rose-zal összeházasodunk. Két hét múlva lesz az esemény, és nagyon szeretnénk, ha eljönne. – fejezte be.

Charlie kissé meglepődött. Nem nagyon helyeselte ezt a korai házasságot.
Ó, ha tudná hogy ez már úgy a tizenötödik esküvőjük…

- Öhm… gratulálok gyerekek, ez ám a jó hír. – erőltetett az arcára egy mosolyt. – Számíthattok rám.

- Köszönjük. – mondta Rose a tőle nem megszokott kedves hangon. Habár, ha jobban meggondolom, tényleg, mostanában egész kedves, még velem is. Belláról nem is beszélve.
De ennek én csak örülni tudok. És még a gondolatai sem negatívak. Még ilyet…
A mi Rosie-nk megjavult!?

-Nos, hozhatom a főételt? – kérdezte anyám, majd felállt az asztaltól.


Bármennyire is utáltuk, a látszat kedvéért le kellett nyelnünk néhány falatot nekünk is.

Charlie az egekig marasztalta Esme főztjét, ő pedig minden bókot egy lehengerlően édes mosollyal fogadott.

A desszert után Charlie megszólalt:
- Na és Piper, meddig maradsz Forksban? – nézett Bellára, de ő még csak fel sem figyelt.
Megsimogattam az asztal alatt a combját, mire rám nézett.
Szememmel jeleztem hogy Charlie hozzá beszél, így végre odafordította a fejét.
- Öhm… azt hiszem, örökre. Mármint, most már itt fogok élni végleg.

Csak én vettem volna észre, hogy egy kicsit megnyomja az „örökre” szót? – mosolyogtam el magam.

- Micsoda jó hír. – mosolygott Charlie.
Tényleg örült Szerelmem maradásának. Észrevette volna a hasonlóságot? Nem, a felismerésnek nyoma sem volt a fejében, inkább csak megkedvelte Bellát.

- Köszönöm a meghívást, tényleg csodálatos volt a vacsora, Esme. – dícsérte meg mégegyszer, majd felállt az asztaltól.

- Ugyan Charlie. – mosolygott rá Esme. – Nagyon örülnénk, ha még eljönnél hozzánk még valamikor. Persze, csak ha kedved tartja.

- Igen, persze, jó lenne majd még összefutni. – mondta Charlie.

Carlisle felállt, hogy kikísérhesse Charliet.

Hallottam ahogy elbúcsúzik tőle, és azt mondja, hogy majd hívja az esküvő pontos dátumát illetően.
Aztán már csak az ajtócsukódást lehetett hallani, kicsivel később pedig a felbőgő motort.

Esme s Rose az asztalt pakolták le, Emmett pedig azon nyafogott a hasát fogva, hogy ő bizony mindjárt hányni fog.
- Em, te nem tudsz hányni. – közöltem vele, biztos ami biztos, hogy ne felejtse el, micsoda.
- Fogadunk? – nézett rám összeszűkült szemekkel.

Hát komolyan mondom, néha meglepődök rajta…

- Felmegyünk? – jött oda hozzám Bella, aki 1 perce még Aliceszel beszélgetett a nappaliban, mivel a húgomnak volt egy olyan látomása, hogy nemsokára Charlie megint eljön hozzánk. Ez persze feldobta Bellát.

- Persze Kicsim. – mondtam, és az ölembe véve felrohantam vele a szobánkba.

Leraktam az ágyra, és megcsókoltam.
- Na és, mit szeretnél csinálni? – kérdeztem, felvillantva a féloldalas mosolyomat, mert tudtam, az a kedvence.
- Hát, lenne pár ötletem… - fogta meg az ingemet, és lehúzott magához egy csókra.

Pár másodpercig engedtem neki, de mikor már kezdtünk belejönni, finoman eltoltam magamtól.
Nem mehetünk túl messzire… nem szabad elveszítenem a fejem, mikor vele vagyok.
Pedig annyira, de annyira csábító.

- Edward, felnőtt emberek vagyunk, meddig akarod még ezt húzni? Nem akarsz engem… úgy?
Már hogyne akarnám? Mégis hogy gondolhat ilyet? Ki ne akarná? Nála csinosabb és szexibb nővel még nem találkoztam a több, mint 100 évem alatt.
- Bella, nem lehet, te is tudod. Mindennél jobban szeretném, hidd el, de még nem lehet. – mondtam neki.
- Még nem? Akkor mégis mikor? – hangja türelmetlen volt, és mintha egy kis megbántottság csendült volna benne.

A válasz egyszerű volt.
- Mikor már átváltoztattalak.

A reakciója teljesen meglepett.

2009. december 30., szerda

Vámpííííír


Hali :)

A minap letöltöttem pár vámpíros könyvet.
Ideírom a címüket, és ha valakinek kell az egyik (vagy több is), az szól nekem, és már küldöm is.

Szóval a könyvek:


Alyson Noel-Evermore,Blue Moon



Claudia Gray-Evernight,Stargazer


Levy L. Smith-Dark Love1,Dark Love2


Lara Adrian-A vámpír csókja

Gena Showalter-Éjsötét vágyak



Lisa Jane Smith-Vámpírnapló

Peter Taylor& Gabriel Grant-Dögölj meg vámpír!


Ronda Thomson-Egy vérfarkas szupermodell

Cole Kresley-Vámpíréhség,Vámpírszerető




Valamint a Twilight könyveket is el tudom küldeni, akinek esetleg nincsen meg.

Továbbá vannak még nem vámpíros könyveim:

Neveletlen hercegnő naplója 1-7

Paul Michael Bush-Steph (életrajz Stephenie Meyerről, és magyarázat a Twilight saga-ról, érdemes elolvasni!)

Stephenie Meyer-A burok

Stephenie Meyer(és mások) -Pokoli báléjszakák

Isten veled villámlány (ez a /Tudom hol vagy!-Ketten a Harleyn/(Meg Cabot) könyvének a folytatása, amivel sajnos nem szolgálhatok, de aki tudja, szerezze meg, mert fantasztikus könyv)

Sophie Kinsella-Tudsz titkot tartani? --> ennek a könyvnek a leírása: Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára…


2009. december 24., csütörtök

♥ BOLDOG KARÁCSONYT! ♥









♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! :)

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Karácsonyi álmok

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.

Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
belopnak szobánkba ezer csodát.

Gyerekkori álmunkban fehér lovat,
rajta a herceget, s a szökőkutat,
palota kertjébe a sok kis manót,
kamaszkorunkban fess udvarlót.

A szívünkben őrzött titkolt vágyakat,
tengerben fürdőző hableányokat,
levegőben sikló sárkányrepülőt,
egyenesbe gyűrt jövendő időt.


Twilight Saga Eskü

-Ígérem, hogy emlékezni fogok Bellára,
Minden egyes alkalommal, amikor ügyetlenül elesek.
-Ígérem, emlékezni fogok Edwardra,
Amikor a városon kívül vagyok.
-Ígérem, betartom a közlekedési szabályokat,
Charlie kedvéért, természetesen.
-Ígérem, emlékezni fogok Jacobra,
Amikor a szívemet bűntudat tölti el.
-Ígérem, emlékezni fogok Carlislera,
Ha valaha is a baleseti osztályon leszek.
-Ígérem, emlékezni fogok Emmettre,
Mindig, amikor egy hatalmas durranást hallok.
-Ígérem, emlékezni fogok Rosaliera,
Ha látok valamit, ami egy természetes szépség.
-Ígérem, emlékezni fogok Alicere,
Amikor sétálók és meglátok egy aranyos ruhát.
-Ígérem, emlékezni fogok Renesmeere
Amikor gyönyörű bronz színű hajat látok.
-Ígérem, emlékezni fogok Esmere,
Amikor azt mondja nekem valaki, hogy érdeklem.
-Ígérem, emlékezni fogok Jasperre,
Ha a gyomrom épp nincs görcsben.
-Ígérem, emlékezni fogok a Volturira,
Amikor valaki a világ uralmáról beszél.
-Ígérem, szeretni fogom a Twilightot
Amikor csak lehetséges,
Azért, hogy mindenki lássa ez a szenvedélyem,
Mert tudom azt, amit minden Twilighter tud.

Esküszöm! :)

2009. december 22., kedd

New Moon

A FILMBEN ELHANGZOTT ZENÉK CÍME:


01. Death Cab For Cutie – Meet Me On The Equinox
02. Band Of Skulls – Friends
03. Thom Yorke – Hearing Damage
04. Lykke Li – Possibility
05. The Killers – A White Demon Love Song
06. Anya Marina – Satellite Heart
07. Muse – I Belong To You (New Moon Remix)
08. Bon Iver & St. Vincent – Roslyn
09. Black Rebel Motorcycle Club – Done All Wrong
10. Hurricane Bells – Monsters
11. Sea Wolf – The Violet Hour
12. OK Go – Shooting The Moon
13. Grizzly Bear – Slow Life
14. Editors – No Sound But The Wind
15. Alexandre Desplat – New Moon (The Meadow)

Gyilkos ösztönök - 5. fejezet

5. Hidegek



/Bella szemszöge/



Láttam ahogy Edward megcsókolja azt a lányt. Hogy is gondolhattam hogy egy ilyen jóképű fiúnak nincsen barátnője!?
Én hülye már elkezdtem kombinálni hogy mi lenne ha Ő és én…
Igaz, túl szép lett volna.
Az a lány csodaszép. Illik Edwardhoz, és ahogy elnézem, nem most jöttek össze.
Na mindegy, haverkodni azért még nem bűn…

- Bells? Akkor hazavigyelek? – kérdezte Francis.
Franc a legjobb barátnőm. Már pisis korom óta ismerem. Ő itt élt Forksban egész életében, így nem sokszor találkoztunk. De most hogy már ideköltöztem, felidézhetjük a régi emlékeket.
Mindig szerettem vele lenni. Mi ketten tökéletesen kiegészítjük egymást. Ami bennem nincs meg, az benne igen, és fordítva.
Hasonlít rám… barna haj és szem, magas és vékony alkat.
Sokan testvéreknek néznek minket, de mi ennek inkább örülünk, minthogy megsértődjünk rajta vagy ilyesmi. És amúgy is, tényleg olyan mintha a húgom lenne.
- Ja, légyszi. – szálltam be mellé a kocsiba. – a járgány elromlott, és reggel Charlie hozott suliba. Elég égő volt.
- Ha szóltál volna, szívesen behozlak. Nem kellett volna a villogóval jönnöd. – nevetett.
- Oké, akkor holnap behoznál?
- Persze, szívesen. – mosolygott rám.
- Köszi.

Az út többi része viszonylag csendben telt. És én mindvégig Edward Cullenen gondolkoztam.
- Te, Franc… mit tudsz Cullen-ékről? – gondoltam semmit sem veszthetek ha megkérdem. Végülis, biztos nem csak engem foglalkoztatnak. Ha valaki elmegy mellettük, tuti hogy utánuk néz. Mindegyikőük gyönyörű. És olyan titokzatosak…
- Bells, te aztán nem lacafacázol. Láttalak Edwarddal a parkolóban. Hm… nemrossz, mi? – kacsintott rám. De ciki, lehet mégsem kellett volna őt kérdeznem?
- Jaj, nem azért… - tök zavarban voltam, mert végülis igaza volt, tetszett nekem Edward. Nagyon is.
Villantott egy olyan „na persze”- nézést, aztán belekezdett.
- Cullenék úgy 4-5 éve költöztek ide Alaszkából. 5-en vannak testvérek: Rosalie a magas, szőke, Emmett a feketehajú nagydarab, egyébként ők járnak is, Alice… hát ő tényleg fura, Jasperrel jár, akinek a közelében mindig valami furcsát érzek, de hagyjuk is. Nagyon gáz az egész dolog. Ja és Edward… hát mint már tapasztaltad, állati dögös.
- Öhm… és ki az a szőke, göndör hajú lány? Ő Edward barátnője, ha jól tudom… - emlékeztem vissza a csókra.
- Igen. Dana Kaye. Szegény lány… - itt nagyot sóhajtott.
- Miért, mi van vele? – kezdtem egyre kíváncsibb lenni.
- Tudod, megölték az anyukáját, és a testvérét is. A szeme láttára. De a gyilkosukat máig sem kapták el. Sok szóbeszéd van, hogy Dana exbarátja volt az, meg ilyenek,mert állítólag zaklatták őt. De én nem hiszek ebben. Na szóval, azóta a Cullenékkel él,és Edwarddal 3 éve járnak. Akkor költözött ide.
Nem hittem a fülemnek. Ez szörnyű. Nem is értem hogy bírta ezt elviselni az a lány. Ha az én szüleim haltak volna meg, én biztosan idegroncs lennék.
De azon a lányon nem látszott semmilyen fájdalom, csak szerelem.
- Uramisten, ez szörnyű. Mikor történt mindez?
- Úgy két éve…
- Értem. És hogy viselte?
- Hát, nem tudom. Nem ismerem valami jól. Csak azt tudom hogy hónapokig nem jött iskolába… nem is látta addig senki. Ki sem mozdult a házból. Nem is értem hogy bírja Cullenékkel. Nekem túl extrémek…
- Nem is ismered őket. Nagyon kedvesek. Én megkedveltem őket. Főleg Alice-t. Nagyon aranyos.
- Figyelmeztetlek, hogy ez talán nem a legjobb ötlet, mármint velük barátkozni.
- Mi? Miért? – nem értettem mire gondol? Nekem szimpatikusak.
- Tudod, van róluk egy-két sztori. Mármint lehet hogy csak pletykák.
- Hadd halljam!
- Hát jó. La Push-ban úgy tartják, hogy Cullenék nem egészen… hm… emberiek. – itt lopva rám pillantott.
- Ezt meg hogy érted?
- Az indiánoknak vannak történeteik, a farkasokról és a hidegekről.
- Hidegek?
- Öhm… ja. De Bella, ezek csak rémmesék.
- Nem baj, folytasd!
- A Quileute indiánok szerint az őseik farkasok voltak. A farkasok ellenségei pedig a hidegek.
És egyesek szerint Cullenek azok.
- Cullenék? Úgyérted… nem emberek? – néztem kérdőn Francisre. Ezt nem gondolhatja komolyan.
- Nézd Bella, mondtam hogy ezek csak rémtörténetek. Semmi alapjuk sincsen.
- Franc, mi az a „hideg”?
- Jaj Bells! Ne már! Ne mond hogy te elhitted ezt a sztorit! – tényleg látszott rajta milyen őrültségnek tartja ezeket a dolgokat.
- Dehogy hittem el. Hisz lehetetlen. De azért érdekelne hogy mégis miért állítanak ilyen dolgot róluk.
- Nos, kezdjük a sok hiányzással… és a kaja! Sohasem esznek, vagy isznak. Legalábbis a suliban nem. Mindegyik ötös tesiből. Bárkit leköröznek futásban, a súlylökésről nem is beszélve. Szóval, eszméletlen gyorsak, és erősek. A bőrük hófehér, kemény és hideg. Mintha nem is tudom… márványból lenne.
És tényleg. Mikor ma Alice megölelt a tornateremben, én is éreztem hogy milyen kemény és hideg a bőre.
De a többi dolog… nem akartam, és nem is tudtam elhinni mindazt amit most Franc állít.
Túlságosan is megkedveltem őket. Főleg Alice-t és persze Edwardot.
Nem hagyhattam hogy egy ostoba pletyka, vagy rémtörténet – kinek hogy tetszik – befolyásolja a kapcsolatunkat. Mert tényleg hiszem hogy barátok lehetnénk.
De most hogy hallottam mindezt, azért szeretném megtudni hogy kiket engedek be a szívembe. Tehát…
- Szóval, kik azok a hidegek? – a kérdés lávaként tört ki belőlem, és ezzel egyidőben a gyomromban fura remegést éreztem. Tényleg tudni akarom én ezt?
A válasz egy feszült sóhaj után szaladt ki barátnőm ajkán…
- Vámpírok.

Mennyei szerelem - 16.fejezet

{ Bella szemszöge }



A vásárlás tényleg hosszúra sikeredett.
Büszkén állítottam, hogy hat óra alatt 8 farmernadrágot, 12 pulóvert, és 4 cipőt zsebeltem be.
És mindezeket Alice és Rose fizette nekem.
Persze én mondtam, hogy nem kell rám költeniük, vannak nekem ruháim, de ők hajthatatlanok voltak.
Mindketten imádnak vásárolni, ez nem vitás. És mióta velük vagyok, én is megkedveltem ezt a fajta időtöltést.
Rose 3 órán át próbálgatta az esküvői ruhákat egyhuzamban. Az üzletben dolgozok alig bírtak ámélkodni drága nővérem pompázó kinézetében. Mert persze Rose mindegyik ruhában gyönyörű volt. Legyen az habos, 3 méteres fátyollal, vagy egy apró szatén.
Bár szerintem egy olajos trikóban is szép lenne.
Ezzel jár a vámpírgén.
Végül a választása egy hófehér pánt nélküli, picivel térd felett végződő, kissé extravagáns, de Rose-hoz remekül passzoló szaténruhára esett.
Nekünk pedig szintén pánt nélküli, alul egyre szűkülő és enyhén fodros tűzpiros koszorúslány holmit választott. Persze ebbe Alice is beleszólt.
Mindent összevéve tökéletes volt mind a két ruha.
Egy kisebb város egy havi ellátására való pénzt költöttünk el mi ezen a délutánon.
Nem semmi teljesítmény. – gondoltam.

Mikor hazaértünk, már csak 2 óránk volt a vacsoráig, amire apám is hivatalos volt.
Alice természetesen hazatelefonált Esme-nek, aki egész idáig a vacsorával bajlódott.
Ami tökéletesre sikeredett. Apunak húst csinált, de tekintettel volt rám is. Gombás raviolit, és egy eszméletlenül finom, számomra ismeretlen, állítólag olasz eredetű salátát készített. Aminek legalább a felét már a vacsora előtt felfaltam.
Hihetetlen Esme főzési tudománya. Ő maga meg sem kóstolja, föld-ízűnek titulálja, és mégis, úgy főz mint egy mesterszakács.
Úgy látszik, neki ez az egyik képessége, a hatalmas szíve mellett.

Rose és Emmett eltűntek az emeleten, de a leszűrődő hangokból – amik, megjegyzem félreérthetetlenek voltak – következtetni lehetett elfoglaltságuk tárgyára.
Mint két szerelmes gerlepár. Egy Véresen komoly(?) szerelem az övüké. – mosolyogtam el magam.
Alice és Jazz is kettesben voltak. Alice bemutatót tartott párjának a mai ruhadömpingükből.

Így hát itt maradtam egyedül a nappaliban, és néztem a tévét, de semelyik csatorna sem ígérkezett elég jónak.
Felmentem Edward szobájába, remélve hogy ott találom. De sajnos ez nem valószínű. Ő és Carlisle vadásznak. Ezt Esme-től tudom. Alig 2 órája mentek még csak el.

Hiányzott Edward, nagyon is. Reggel láttam utoljára. És már vágytam az érintésére, a csókjaira.
Beléptem a szobába, és elkezdtem nézegetni a CD-it.
Volt itt minden. Klasszikustól kezdve a rockon át a popig. Tényleg minden.
Edward imádta a zenét. Főleg a klasszikusokat.
Beraktam hát először az ő kedvencét, Debussyt, és a közös számunkhoz pörgettem, a Claire de Lune- hoz.
Emlékszem mikor erre táncoltunk, megszűnt körülöttünk a világ. Onnantól már csak Mi számítottunk egymásnak.
Halkan dúdolni kezdtem, és leültem a csak nekem beszerzett ágyra.
Mikor vége volt a számnak, úgy döntöttem most valami könnyedebb kéne.
Paramore, Alice és az én egyik kedvencem is egyben.
A Decode-hoz pörgettem a lejátszót, és dobolni kezdtem az ujjaimmal a ritmust.
Szerettem ezt a számot.

Azt hiszem elbóbiskoltam, mert egyszer csak egy hűvös száj érintését éreztem a sajátomén.
Edward.
Száz közül is felismerném puha ajkait, és mámorítóan édes illatát.
- Szia. – nyitottam ki a szemeimet.
- Szia. – mosolygott rám. – Jól tetted hogy pihentél egy kicsit. Alice biztos halálra nyúzott végeláthatatlan vásárlási szenvedélyével. – nevetett.
- Nem. Sőt, élveztem. Kiválasztottuk a koszorúslány ruhát is. – ültem fel az ágyon.
- Biztos gyönyörű leszel benne Szerelmem. – legszívesebben rávetettem volna magam amikor ilyen szépeket mond nekem. De tudván hogy milyen nehéz neki egy olyan helyzetben ellenállni a vérem illatának, inkább csak egy csókot nyomtam ajkára, amibe ő belemosolygott.
- Ah… Bella, ne tedd ezt velem, készülődnünk kell. Van 1 óránk…
- Micsoda? Egy óra? Az nem lehet. Hisz nem is aludtam el, épp hogy egy persze lehunytam a szemem.
- Hát, inkább úgy 45 percre hunytad le a szemed. – mosolygott a helyzetemen.
Nekem nem elég egy óra. Annyi idő alatt nem készülök el. Apu mindjárt itt lesz. Sietnem kell.
Felpattantam az ágyról, és a szekrényemhez léptem, amit Alice szerzett be nekem pár hónapja.
Nem válogattam sokáig, már úgy is tudtam hogy mit veszek fel. Egy sötétkék rövid ujjú blúzt, és egy fekete térdig érő szoknyát.
Nem öltöztem ki nagyon, de azért az elegáns megjelenés hozzátartozott a Cullenekkel töltött „vacsorához”. Pláne hogy most vendégünk is lesz, aki ráadásul a saját apám, még ha ezt ő nem is tudja.

Elvonultam a fürdőszobába, és gyorsan letusoltam. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. A hajamat tegnap este mostam meg, szóval az most nem vett el még plusz időt.
Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és a fésűmért mentem.
A hajamat lógva hagytam, és egy kicsi sminket tettem fel, ami nem szokásom, de ez is csak alapozóból, szemceruzából és szájfényből állt. Végül, a hatás kedvéért világos bőrőmre egy leheletnyi pirosítót vittem fel.
Az összhatás végülis nem volt rossz.

És még maradt 20 percem apu érkezéséig.
Büszkén állapítottam meg, hogy kerek 40 perc alatt elvégeztem minden teendőmet, és teljes „harci felszerelésben” állok a nappaliban Edward oldalán, aki szintén elegánsra vette a figurát. Fehér ing volt rajta fekete zakóval – amiben eszméletlenül helyes volt – és egy vászonnadrág.

Esme miután mindent az asztalra tett, ami kellett, csatlakozott hozzánk a nappaliban, ahol már mindenki jelen volt.

A csengő megszólalt, és Carlisle Esmével az oldalán ment ajtót nyitni ma esti vendégünknek.

2009. december 10., csütörtök

Gyilkos ösztönök - 4. fejezet

4. Dana



/Adriana szemszöge/




Adriana Kaye vagyok, 17 éves.
Forksban élek a családommal, Cullenékkel.
2 éves koromban költöztem ide az édesanyámmal Sarah-val, és a kisöcsémmel, Dannel.
Még mindig fáj visszagondolnom rájuk…

Úgy egy éve történhetett…
Egy James nevű vámpír üldözőbe vett. A vérem… nos, nemcsak Edward számára izgató.
James több mint 3 hétig zaklatott engem. Telefonhívásokkal, üzenetekkel, még a szállodai szobámban is járt, és mindahányszor megfordult ott, „ajándékot” hagyott nekem.
Ezek eleinte nem valami sorsfordító dolgok voltak… például volt, amikor egy véres szikét hagyott az ágyamon, amolyan célzásként, gondolom.
Egy Rose-zal töltött nap után mentem a vissza szállodai szobámba, mikor egy fémdobozva zárt kitépett emberi szív várt az ágyamra helyezve.

Na ez betett nálam. Szóltam Edwardnak a dologról, és persze azt is kiszedte belőlem, hogy ez nem az első ilyen eset volt.

A Cullenek üldözőbe vették a vámpírt, volt, amikor napokig eltűntek, engem otthagyva Esme-vel, vagy éppen Rose-zal.

Féltettem a családom. Mindkét családom.

De azt gondoltam: neki én kellek, és nem az anyám, vagy az öcsém.
Tévedtem.
Engem nem tudott, én védelem alatt álltam, így megölte Őket.

Hónapokig nem tudtam beszélni sem a traumától.
Nem nagyon emlékszem azokra az időkre. Mindig jó voltam a fájdalmas emlékek elnyomásában. De talán jobb ez így.
Edward tartott életben. Neki köszönhetem, hogy nem haltam bele.

Edwarddal 3 éve vagyunk együtt.
Ő olyan nekem, mintha a testvérem és a szerelmem is lenne egyben.
Mindig megvéd, mint egy igazi báty, mindig mellettem áll, és szeret engem, mint a leghűségesebb társ.
Szeretem Őt.

Kicsivel több, mint három éve ismertem meg őt.
Volt egy kisebb autóbalesetem, karambolóztam, és abban a kórházban láttak el, amelyben az apja, Carlisle dolgozott, és dolgozik a mai napig.
Egyik nap Edward bejött segíteni az apjának, elvégre két felsőfokú orvosi diplomával ez nem nagy dolog.
Épp vizit volt, és bejött hozzám Carlisle-lal együtt.
Már ekkor, mikor először láttam, is nagy hatással volt rám.
Sosem láttam még olyan jóképű fiút, mint Edward.
Aztán másnap Ő jött be hozzám lecserélni a kötéseimet, és akkor már elbeszélgettünk.
Megkérdezte hogy történt a baleset, és kérdezett még rólam egy pár dolgot, mint ahogy én is róla.
Szép lassan barátság alakult ki kettőnk között. Egyre többet jött be hozzám, és mikor kiengedtek, otthon is meglátogatott.
Később kértem anyut, hogy irasson át abba a suliba, ahova ő is jár, hogy többet lehessünk együtt. Az új suliba a legjobb barátnőm, Evie is jött velem.
A Cullenekkel már az elején is jól kijöttem, főleg Rose-zal, akivel sok közös van bennünk.
Vele sokat lógtam együtt. Vásároltunk, bulizni mentünk, vagy csak úgy lógtunk náluk vagy nálunk.
Nem úgy, mint Edward másik nővérével, Alice-szel. A kis mitugrász az első pillanattól utált engem. Az elején még próbáltam vele jóban lenni, de aztán meguntam a felesleges erőfeszítéseket, így inkább a mai napig próbálok tőle távol maradni.
A titkukat Rose árulta el, mondván hogy megbízik bennem, és tudja hogy senkinek nem mondanám el.
Nem mondom, hogy nem rázott meg a dolog. Végül is, hány ember mondhatja el magáról, hogy a pasija, és a második legjobb barátnője vámpírok?
Abszurd, de idővel megbarátkoztam a ténnyel. Mikor közöltem Edwarddal, hogy engem nem zavar, és nem félek tőle/tőlük, elkezdtünk járni.
Aztán jött James, ami csak még közelebb hozott minket egymáshoz. Meg persze anya és Dan halála…
Nem mondom, hogy a kapcsolatunk zökkenőmentes volt, de a lényeg hogy együtt maradtunk, bármi is történt, és csak ez számít. Boldog vagyok vele. És azt hiszem, beleroppannék ha elhagyna. Anyuék halála után nem tudnék még egy ilyesfajta dolgot elviselni. Belehalnék.

Szóval, nagyjából ennyi a történetünk.

Ja, és mint már említettem, a legjobb barátnőm Evie. Őt nem hagyhatom ki. Egész kiskorom óta ismerem.
Evie Adams-nek hívják, és ő is, mint én, 17 éves. Bár ő két hónappal idősebb nálam.
A nővérével él itt Forksban. A szülei 5 éve passzolták le a nála 8 évvel idősebb Ashley-nek. De Evie nem nagyon bánja hogy nem velük él, soha nem jött ki velük valami jól.
Kedves, aranyos lány. Kicsit szórakozott, de egyébként nagyon jó barátnő.
Nálam kicsit magasabb, és vékonyabb. Középbarna haja, és mélyen ülő, sötétbarna szeme van.
A bőre elég sápadt, és szemüveges. Bár szinte soha sem hordja, pedig szerintem nagyon jól áll neki.
Nincs sok barátja, de akivel barátkozik, azzal nagyon is jóban van. Nehezen nyílik meg mások előtt, van olyan titka, amiről még én sem tudok. De talán ez nem is baj. Hisz ha minden egyes kis részletet elmondanánk magunkról, már nem lenne semmi érdekes sem a barátságunkban.
Ennyit Evie-ről.

Ott van még a többi barátom, Kate, Sandy, Lily, Tom, Victor, Flor és a többiek.
Velük is jóba vagyok, például menzán mindig velük ülök, és velük beszélgetek.

Jó arcok. Néha annyira tudom sajnálni a Cullen „gyerekeket”.
Őket mindig kiközösítik, bár tudom, ott vannak egymásnak.
Próbálkoztam már Rose-t összehozni velük, - legalább a csajokkal, mert a fiúk egy értelmes mondatot nem tudnának kinyögni, ha a közelükbe van, az tuti – de eddig még egyikük sem rajongott a másikért.
Az emberek, még tudat alatt is, megérzik bennük a „gonoszt”, bármennyire is nem azok, minden emberben ott bujkál a túlélési ösztön.
Na nem mintha Jazz, Emmett, Edward, Rose, vagy éppenséggel Alice annyira össze akartak volna haverkodni velük.


Ők öten mindig is maguknak valók voltak…
Lehetetlen volt őket odaképzelni az egyszerű emberekhez.
Nem illettek közéjük. Öt megtestesült tökéletesség. Igen, ez találó jelző rájuk.

Ők, és Carlisle-ék voltak az én családom, akárhogy is nézzük.
És én, míg élek hozzájuk tartozom. Talán egy emberi életre, talán örökre.

Mennyei szerelem - 15. fejezet

{ Bella szemszöge }



Teljesen ledöbbentem.
Az az alak a tőlünk 8-10 méterre lévő járdán… az apám volt, Charlie.
Az édesapám, aki úgy tudja hogy meghaltam.
Több érzés cikázott keresztül rajtam. Egyfajta kellemes, amiért végre újra láthatom, egy szomorú azért, mert láthatom, de sosem ölelhetem meg újra, puszilhatom meg. Már sosem fog lányaként tekinteni rám.
Az elmúlt hónapokban talán apa volt az, aki a legjobban hiányzott. Hisz már egy éve vele éltem, mindennap láttam, beszélgettem vele. Az életem részévé vált. Csak úgy, mint anyu.
Istenem, milyen rég nem láttam már anyut… ő nevelt fel, egész baba korom óta velem volt.
És mégis, apa az, aki most jobban hiányzik. Magam sem értem, miért.

Itt sétál mellettem pár méterre, és még csak nem is sejti hogy ki vagyok.
De mit tehetnék? Talán mennyek oda hozzá, álljak elő az igazsággal? Nem, azt nem tehetem. Nem értené meg, még arról sem tud hogy Cullenék micsodák.

De talán mégis odamehetnék hozzá. Nem úgy, mint a lánya, hanem mint… mint egy idegen.
Megkérdezhetném tőle mennyi az idő, vagy nem is tudom.
Nem könnyű racionálisan gondolkozni egy ilyen helyzetben.
- Alice! Állj meg kérlek! Oda kell mennem. – mondtam Alice-nek, de a szememet nem vettem le apuról.
- Bella, nem biztos, hogy ez jó ötlet… - próbált győzködni. Nem mintha sokra ment volna vele.
Magam sem tudtam, hogyha kiszállok a kocsiból, és odamegyek hozzá, mit mondok majd neki. De muszáj volt. Hisz ő az apám!
Odapillantottam Alice-re, amolyan magabiztos, parancsoló nézéssel, mire ő felsóhajtott és megrázta a fejét, de végül megállította a kocsit.

Kiszálltam, és elindultam apu felé.
Megálltam előtte, de nem jöttek szavak a számra…
Az az arc, amit megláttam, mintha nem is Charlie-é lett volna.
A szemei könnyesek voltak, és alattuk nagy, lilás karikák éktelenkedtek, amik sírásról, és sok kialvatlan éjszakáról tanúskodtak.
- Hölgyem, segíthetek valamiben? – kérdezte az arcomat fürkészve.
Nem válaszoltam.
- Hölgyem? – a hangja kicsit türelmetlenül csengett. Sietett volna valahová?
- Ó… igen én… bocsánat. Swan rendőrfőnök úrhoz van szerencsém? – kérdeztem tőle amikor sikerült kicsit összeszednem a gondolataimat, amik az előző percben úgy gurultak szét, mint a meglökött üveggolyók…
- Igen. Miben segíthetek?
- Én… én Edward Cullen unokatestvére vagyok. Nem rég költöztem hozzájuk, és ő mondta hogy maga a… szóval hogy maga az édesapja…
Nem engedte hogy befejezzem a mondatot, amiért most nagyon is hálás voltam neki. Nem tudtam volna úgy kimondani, hogy neki ne fájjon.
- Így van. Bella a lányom volt. Meg… meghalt. – annyira sajnáltam aput. Nem is gondoltam volna hogy ennyire szeret, és ennyire fáj neki hogy már nem vagyok.
- Igen, én nagyon sajnálom. Igazán. Nem ismertem őt, de Edward nagyon sokat mesél róla. Biztosan szerette.
Nem szólt semmit, de a szemében egyre csak dagadó könnycsepp árulkodott róla, hogy igenis hallja amiket mondok.
És minden bizonnyal, ha tovább maradok, velem is ez történt volna. Így látni őt felért egy keresztrefeszítéssel. És az hogy minderről csakis én tehetek, csak fokozta.
- Én, én sajnálom hogy elszomorítottam. Kérem, higgye el nem ez volt a szándékom, csak… csak… most mennem kell, viszlát. – küszködtem a sírással, és nem akartam hogy lássa.
Hogy nézne az ki? Az ő szemében egy idegen vagyok. Bármennyire is fáj ezt kimondani.
- Várjon kérem. Nem történt semmi baj. – kapott a kezem után. – Megtudhatnám a nevét?
- A… a nevem? – félve tekintettem a kocsira, amiben Alice ült. Vagyis épp kiszállni igyekezett.
Odasietett hozzánk.
- Charlie. – ölelte meg apámat. – Olyan rég nem láttam. Hogy érzi magát? – hogy érzi magát? Hát nem látja? Tiszta idegroncs. És mindez miattam.
- Szia Alice. Megvagyok. – válaszolta apu.
Alice sajnálkozóan fürkészte apám szomorú arcát, majd elterelte a szót.
- Látom megismerkedett az unokatesómmal.
- Igen, épp most akartam megkérdezni a nevét amikor megjelentél.
- A nevem Piper. – vágtam rá gyorsan, amint eszembe jutott testem előző birtoklójának neve.
- Cullen. – javított ki Alice. – A neve Piper Cullen.
Cullen… igen. Cullen lettem. Mostmár a családjuk része voltam örökre.
- Nagyon örülök. – próbálkozott meg apa egy mosollyal, de nem igazán jött össze neki. Nem is illett volna búskomor arcára. A kezét nyújtotta nekem.
Elfogadtam a felém nyúló kart, és mosolyogva bólintottam apu felé.
A csendet Alice törte meg.
- Nincs kedve ma este nálunk vacsorázni Charlie?
- Ma este? Hát… végülis, miért is ne. – válaszolta apám félénken.
- Szuper. Akkor hétre várjuk. Odatalál egyedül?
- Azthiszem. Köszönöm a meghívást Alice. Rég nem láttam már a Cullenéket.
- Igen. Most végre beszélgethetünk. Ott lesz mindenki. És megismerkedhet Piperrel is. Csodás lány, majd meglátja.
Itt cinkos pillantást vetett rám, én persze fülig vörösödtem.
- Most sajnos mennem kell. Akkor majd este. Örültem a találkozásnak. – mondta apa enyhe mosolyt erőltetve az arcára, majd elment.
Szomorú volt, ezt még a vak is láthatta, de úgy éreztem, mintha a beszélgetés végére kicsi jókedv bújt volna belé.

Alice-szel elindultunk vissza a kocsi felé.
- Bella, hogy érzed magad? – kérdezte féltő pillantással.
- Semmi bajom. Remélem este lesz alkalmam beszélni apuval. Szerinted hogy fogadná ha elmondanám neki? – tettem fel Alice-nek a kérdést, mire ő úgy nézett rám, mintha elment volna a józan eszem.
Persze én sem gondoltam ezt komolyan. Csak úgy feltételesen tettem fel a kérdést.
- Tuti viccelsz… Bella, bármennyire is szeretnéd, nem mondhatod el neki. Nem értené meg. Lehetetlen. Ez még nekünk is nehéz. Mármint… uhh – fújta ki a levegőt – ez tényleg egy lehetetlen helyzet.
- Tudom én. Mindegy is. Csak úgy megkérdeztem.
- Oké. Amúgy amíg te apukáddal beszéltél, látomásom volt. Rose ide fog jönni. Szerinte itt az ideje kiválasztani az esküvői ruháját, szóval ez a kis bevásárlás el fog húzódni. Remélem nem gond…
- Dehogy gond. Én is várom már az esküvőt. Talán magunknak is nézhetnénk ruhát, nem gondolod? – fura, de ez egész feldobott. Alice és én leszünk a koszorúslányok. És Rose azt akarja hogy pirosban legyünk. Szeretem a pirosat, és Alice szerint még jól is áll. Szóval miért ne érezném jól magam?
- Oké! Jaj ez szuper! – nevetett fel Alice kissé hisztérikus hangon.
- Ott van Rose. – mondta és rámutatott az egyik bevásárlóközpont előtt fogadott nővéremre.
Kiszálltunk, és ezzel kezdetét vette egy igencsak jónak ígérkező csajos délután.

2009. december 6., vasárnap

Mennyei szerelem- 14. fejezet

{ Alice szemszöge }


Edward szobájában voltunk, és a válaszára vártunk.
A sorsdöntő szavára, miszerint Bella vámpírrá váljon, vagy sem. De az még váratott magára.
Edward kifújta a levegőt, látszott rajta, hogy nagyon nehezére esik a döntés. Ám pár pillanattal később abbahagyta folytonos mászkálását, megállott Bella előtt, és sokatsejtető pillantással nézve őt, megszólalt:

-Bella, én végiggondoltam mindent… és úgy döntöttem, hogy beleegyezem.
Bella megdermedt, köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. Szerintem erre a válaszra egyáltalán nem számított. És a tesómat ismerve, én sem nagyon. De mikor végre észhez tért, és látta, hogy Edward tényleg komolyan gondolja, felsikított, és az örömkönnyek leperegtek az arcán.
Odafutott Edwardhoz, és a nyakába ugrott. Nem törődve velem, csókolgatni kezdte a bátyám, ahol csak érte. Persze ez engem nem zavart. Boldog volt, és a lényeg ez.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Nem tudod, hogy ez mennyire fontos nekem. Szeretlek! – sírta édes mosollyal az arcán, és megcsókolta a testvéremet.
- Bella…Bella, várj! – folytatta Edward. – Beleegyezem, de csak egy feltétellel. Várjunk vele még 3 hónapig, és ha még akkor is szeretnéd, megteszem. Átváltoztatlak.
Persze, csak akkor, ha azt szeretnéd hogy én csináljam.
- Persze hogy azt akarom! De nem értem minek vele várni… tudom mit akarok, és ha már úgyis beleegyeztél…
- Kérlek Szerelmem. Ez az egyetlen feltételem. – győzködte Edward Bellát.
- Oké. 3 hónap. De egy nappal sem több! – ölelte meg újra.

Tudtam hogy Edwardnak ez hatalmas döntés volt, és hogy, ha csak magát venné figyelembe, a saját érzéseit, akkor Bella ember maradt volna.
De nem, az én tesóm nem önző. Mindennél jobban szereti Bellát, és az Ő kedvéért még erre is képes.
Hát mi ez, ha nem teljesen önzetlen, és odaadó szeretet egy másik lény iránt?

- Jaj Bella, annyira örülök hogy te is vámpír leszel. De én tudtam! Én már előre láttam hogy így lesz. – vetettem magam a nyakába.
Hiába, de a legjobb barátnőm volt ő. Mit kívánhattam hát jobban mást annál, hogy olyan legyen mint én?
- Tuti jól fog majd állni neked a fehér! – nevettem vele együtt.
- Köszi Alice. Végre valóra válik a kívánságom. – mondta Bella még mindig mosollyal az arcán.

- Menjünk le, közöljük a többiekkel is. – jelentette ki Edward, és én láttam rajta, hogy őt közel sem dobja fel úgy a dolog, mint minket.
De meg tudtam érteni. Hisz így ismerte meg Bellát, így szerette mindeddig. A csalogató illatú vérével, nyugtató dallamú szívdobogásával (már amikor nem éppen megcsókolni készülte az én kis bátyókám, mert akkor minden volt, csak nem nyugtató), és kétballábasságával együtt.
De ezeknek most vége.
Nem lesz többé édes vér, no meg szívdobogás. És azt hiszem, az ügyetlenséget is mindenbizonnyal kihúzhatjuk a listáról.

Eddig Edwardnak ez jelentette a teljesértékű Bella Swant.
A lányt, aki megváltoztatta az egész életét. És a miénkre is hatással volt. Rám mindenképp.
De ismertem már annyira a testvéremet, hogy az érzései nem fognak csillapodni Bella után.
A lelke ugyan az marad…
Mennyit hajtogattuk ezt a mondatot az utóbbi időkben. De attól ez még tény és való.

Elindultunk hát lefelé a nappaliba.
A többiek már mind lent voltak. És bár biztosra vettük, hogy hallották az emeleten való diskurálásunkat, azért mégis úgy járja, ha egy ilyen nagy eseményt személyesen közöl az „ember”.

- Sziasztok… bizonyára hallottátok az iménti beszélgetésünket. – kezdte Edward. A hangjából kis feszültség csendült.
- Nos, igen. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy tényleg jó lenne, ha Bella is ilyenné válna, mint mi. Ez elsősorban az Ő akarata – pár pillanatig itt Bellára nézett – és most, tekintve a körülményeket, azt hiszem, ez a legokosabb döntés. Már semmi sem tart vissza, amiért elleneznem kéne. Ti mit gondoltok? – nézett elsőként Carlisle-ra. Mégiscsak ő a családfő.
- Fiam, büszke vagyok rád. Okosan döntöttél. És tényleg, már nincs semmi sem, ami ellene szólna. És Bella, remélem, valamilyen szinten helyettesíteni tudjuk Charlie-t és édesanyádat.
Mi mind szeretünk téged, és teljesértékű családtagként tekintünk rád. – utolsó szavait Bellához intézte, aki már megint a sírás küszöbén állt.
Még mindig fájt neki Charlie és Renée elvesztése. De elsősorban ezek az öröm könnyei voltak a szemében. Az, hogy mi befogadtuk, és mind ennyire szeretjük, jó érzéssel töltötte el a szívét. És nem kellett Jaspernek lennem hozzá, hogy ezt érezzem és tudjam.
- Köszönöm Carlisle. Én is egytől-egyig nagyon szeretlek titeket. És a családomnak tekintelek. - mondta, és mai öleléshiányának elegettéve elindult apám felé.
- Jaj Kicsim, én teljes mértékben egyetértek Carlisle-lal. Már eddig is lányomként szerettelek. – mosolygott Bellára, és magához húzva őt megölelte.
A többiek sem tettek másként, mindenki örült. Kivéve Rosalie-t…

- Bella, tudom hogy nem voltunk túl jóba… eddig. De mióta történt ez a baleset veled, nagyon megszerettelek. Húgomként tekintek rád, és éppen ezért kötelességemnek érzem hogy figyelmeztesselek, mit vállalsz ezzel a dologgal magadra.
Évekig nem mehetsz majd emberek közé, szenvedni fogsz a vérszomjadtól. Tudom, mert velem, és midannyiunkkal így volt.
Fogalmad sincs hogy milyen az. Kérlek ne tedd ezt… - sosem láttam még Rosie-t ilyennek. Eddig nem is tudtam, hogy így bántja hogy mivé vált. Legszívesebben odamentem volna hozzá, és megöleltem volna. De ez most kettőjük pillanata volt.
- Rose, tényleg nem tudom hogy milyen érzés, de… kész vagyok bármivel szembenézni. Meg kell értened hogy ez az, amire vágyom. Hogy olyan legyek, mint ti. Hogy végre tényleg családtag lehessek, erre szükség van.
- Dehogyis. Dehogy van rá szükség. Mindenki szeret téged emberként is. Ez neked nem elég? Miért akarsz szörnyeteggé válni, mondd? – Rose szinte könyörgött Bellának. Tényleg ennyire fontos neki ez a lány, akivel pár hónappal ezelőtt még szóbaállni sem volt hajlandó?
- Nem Rose. Nem elég. Döntöttem, vámpír leszek. Kérlek fogadd el ezt, és… csak örülj velem, jó, ahogy mindenki más teszi. Kérlek!
- Sajnálom Bella. Szeretlek, és nem fogok jó képet vágni a dologhoz. De ha neked ez kell, hát… a te döntésed. – mondta, és távozott. Emm pedig utána.

- Ne is törődj Rose-zal. Tudod, nehéz ez neki, ő nem választhatott. De majd megbékél. Van kedved vásárolni menni? – léptem mellé. El akartam valamivel terelni a figyelmét nővérem nem túl boldog kis beszédéről. És mi lehetne megfelelőbb kikapcsolódás egy kis vásárlásnál? Tökéletes terv.
- Benne vagyok. Úgy is kell egypár új cucc. – meglepő, hogy milyen könnyen beadta a derekát. Azt hittem megint Edwarddal akar enyelegni egész nap.

- Majd jövök. – lépett oda Edwardhoz, és egy jó nagy cuppanós puszit adott az arcára. – Szeretlek.

Felkaptam a nappaliban lévő kis üvegasztalról a slusszkulcsot, és már mentünk is a garázsba.

Útban Port Angeles felé a mellettem ülő Bella váratlanul megszólalt.
- Alice… az ott nem…? – mutatott rá egy tőlünk kicsit távolabb haladó alakra…

Gyilkos ösztönök- 3.fejezet

3. Bella



/Edward szemszöge/



Az utolsó órám közös volt Alice-szel és Emmettel. Tesi.
Csak remélni tudtam hogy Ő nem lesz ott. Nem hiányzott volna egy baleset, melyben megsebesül, esetleg vérezni kezd…

Már a gondolata is borzasztó volt. Nem tudom miért, de kedveltem őt. Alig két szót váltottunk, mégis közel éreztem magamhoz.
Fene se tudja mi van velem….

- Figyu Edward, ott a csajod. – mutatott az ajtó felé Emm. Épp akkor lépett be rajta Bella.
Szürke tesipóló volt rajta, mint mindenkin, és egy bordó szabadidő nadrág.
Nem volt benne semmi különös, mégis megakadt rajta a szemem. Szép volt.
- Ő nem a csajom oké? – közöltem Emmel. – még csak nem is ismerem.
Fogalmam sincs miért, de rosszul esett ezt mondanom.
Akkor, ott elhatároztam, hogy amit csak lehet, megtudok erről a lányról. Kötelességemnek éreztem.

Bella bizonyára megérezte hogy figyelem, mert felemelte a fejét, és így találkozott a tekintetünk. Kis ideig még néztem, aztán észrevettem hogy nem áll mellette senki. Egyedül volt, így intettem neki, hogy jöjjön oda hozzánk, amíg be nem jön a tanár.
Amint elindult hármunk felé, Alice eléfutott és megölelte, mintha a legjobb barátnője lenne.

A lány kissé meglepődött nővérem reakcióján.
- Szia, Alice Cullen vagyok. – szólt neki csilingelő hangján.
- Á, nagyon örülök, én Bella Swan vagyok. – mosolygott rá Alice-re.
Alice kézenfogta a lányt, és odahúzta elénk.
- Hát mégiscsak találkozunk. – mondta nekem Bella.
- Igen…Ő a bátyám, Emmett. – mutattam a mellettem álló Emm-re.
- Szóval te vagy a rendőrfőnök lánya? Hű, már megértem miért jössz be Edwardnak. – füttyentett Emmett, mire én alaposan fejbe vágtam, na nem nagyon, csak annyira, hogyha ember lett volna, bizonyára eldeformálódik a koponyája.
- Azta Emmett, ha ezt Rose megtudná… - nevetett fel Alice.
- Mi? Ja nem, én csak vicceltem. – mentegetőzött Emm.
Ha nem itt lettünk volna, megkapta volna a magáét az előbbi beszólásért.
Szegény Bella arca tiszta piros lett. Mondjuk én is eléggé zavarban voltam.
- Ki az a Rose? – érdeklődött Bella.
- Rose, vagyis Rosalie a tesónk, és Emmett barátnője is egyben. Tudod, mi nem vagyunk vérszerinti tesók. Csak Jasper és Rosalie azok, sőt, ikrek. – hazudta a jól megszokott szöveget Alice a lány szemébe.
- Szóval öten vagytok tesók. És ki a legidősebb? – érdeklődött Bella.
- Hát tudod, én és Edward 17 évesek vagyunk, de én idősebb vagyok Edwardnál. Jazz, Rose és Emmett pedig 18 évesek. Emm a legidősebb. – magyarázta nővérem.
- Ja, meg a legerősebb. – jelent meg kaján vigyor Emmett képén.
- Ne is törődj vele, mindig ezt csinálja. Majd Rose jól ellátja a baját. – mondtam, hogy Emm kissé visszavegyen az arcából.
Mindhárman nevetésben törtünk ki, Emmett pedig bevágta a durcát.
- Jön a tanár. – közölte Alice.

Beálltunk a tornasorba.
Az óra eléggé unalmas volt. Kötelet másztunk. Egy vámpírnak mi lehet ennél egyszerűbb?

A tesi óra volt az utolsó ezen a napon. Mikor átöltöztem, elindultam a Volvo felé. A többiek még nem voltak ott.
Megláttam Bellát a fakó piros furgonja mellett, amint épp engem néz.
Elindultam felé.

- Szia. Bocs az előbbiért. Emmettnek kicsit nagy szája van, összevissza beszél. -mentegetőztem.
- Öhm… persze, semmi baj. Nem vettem komolyan, ne aggódj. – nézett fel rám kicsit zavart mosolyával. Mintha csalódott volna.
- Nem úgy értettem Bella. Abban nem hazudott. Mármint, tényleg szép vagy.
- Nem kell ezt mondani. Igazad van, nagy a szája, ne is törődj vele, nem te mondtad.
- Csak az igazat mondom. – győzködtem.
Elpirult. Ez igazán aranyos volt.
- Szóval az apád...
- Igen, a rendőrfőnök. Mindenki ezt kérdezi. – forgatta meg a szemét, de közben mosolygott.
- Gondolom, nem könnyű neked. Mármint új suli meg minden.
- Hát, nem is olyan szörnyű, végül is ez volt az első nap, és láss csodát, még élek. – nevetett fel.
Ó, ha tudta volna milyen igaza van, ez tényleg csoda volt. Nem is sejtette hogy én vagyok az a valaki, aki ennek majdnem véget vetett a mai napon.
- És, hogy tetszik Forks? – érdeklődtem.
- Tudod, én Phoenix-ben éltem ezelőtt, ott mindig süt a nap. Itt viszont mindig felhős az ég. Szóval, még szokni kell. De azért az jó hogy apuval lehetek, viszonylag hosszú ideig.
Mikor ezt kimondta, kicsit elgondolkodott. Mit nem adnék érte, ha hallhatnám a gondolatait! Tényleg érdekel ez a lány. – gondoltam magamban.
- És miért jöttél el onnan?
- Ez bonyolult. – mondta.
De amikor látta, hogy csak állok ott, a válaszára várva, mégis csak folytatta.
- Tudod, anyu újból férjhez ment…nem is ez a baj. Phil nagyon rendes, és szereti anyut. Csak ő sokat utazik. Anyu otthon maradt velem, de tudtam, hogy inkább lenne Phillel, így apuhoz költöztem, hogy boldog legyen. De nehogy azt hidd hogy ez nekem így nem jó. Szeretem aput, és jó vele. – mosolygott rám.

Most, hogy megismertem a történetét, még inkább közelebb éreztem magamhoz ezt a lányt.
Kedves volt, aranyos és őszinte. Az a valaki, akivel jó barátok lehetnénk.
De sajnos ez lehetetlen. Nem nyílhatok meg előtte, amíg nem tudja a titkomat. És nem tudhatja meg a titkomat, mert az végzetes lenne számára.

Ha a Volturi fülébe jut, hogy egy embernek tudomása van rólunk, azonnal intézkedne…
Vagyis a lány meghalna. És ezt nem akartam. Nagyon nem.

Megláttam a közeledő Danát és Rose-t.
- Most mennem kell, majd holnap találkozunk. – köszöntem el tőle. Bár szívesen kérdeztem volna még tőle egypár dolgot.
- Szia Edward. – köszönt el ő is.

Dana-ék előtt értem a kocsihoz, és kinyitottam neki az anyósülés felőli ajtót.
- Hölgyem, a hintója előállt. – mondtam neki viccesen, mire ő két kezével átfonta a nyakam, és megcsókolt.
Mikor elengedtük egymást, még láttam, hogy Bella minket figyel.

Bella okos lány, és mint látom, nagyon érdeklődik irántunk. Vagy csak szeretném ezt hinni?
Mindegy.
Remélem nem fog rájönni a titkunkra, mert akkor mindennek vége, amit eddig felépítettünk magunk körül. A nyugodt környezet, és a semmit sem sejtő emberek…
Bár valami azt súgta, ha meg is tudná mik vagyunk, nem az lenne az első dolga, hogy mindenkinek szétkürtölje.

2009. december 1., kedd

Twilight verseim

New Moon- Veszteség


Eltűnt minden, eltűnt Ő is.
Elment tőlem messze, mégis
Szeretem. Szeretem, mert nekem
Ő az univerzum, Ő a remény, Ő az Életem.
Nélküle nem létezem.


New Moon- Egyedül



Mikor két szerelmes szív egyszerre dobban,
Mikor már nem is lehetnél boldogabb,
Nem hiszed, de jön majd rosszabb időszak.
A szerelem elhagy, és Te ott maradsz egyedül,
Fájdalmak, s kínok közt, egyedül, egyedül.



Breaking Dawn- Nessie


Azon a szép, csillagfényes éjen,
Immár beteljesült az életem.
Akkor, ott még nem tudtuk, hogy
Jön majd egy pici baba,
Ki megváltást hoz kettőnk világába.



NEM VALAMI PROFI ALKOTÁSOK, DE AZÉRT REMÉLEM TETSZENEK :)

Mennyei szerelem - 13. fejezet

{ Edward szemszöge }



Az elmúlt 3 nap maga volt a csoda.
Még mindig nem hittem el, hogy ilyen létezik, hogy ez tényleg megtörtént.
De itt volt rá az élő bizonyíték a karjaimban. És már örökre itt is marad.
Bella már kezdte elfogadni új testét, habár azért még mindig aggódott hogy én miképp viszonyulok hozzá.
Természetesen új volt még a helyzet, megszoktam régi, finom vonulatú, sápadt arcát. Szép színű, nagy, őzike szemeit, és dús, hullámos haját.
Hiányzott persze, de a lényeg mégis csak a lelke volt. A szíve. Az illata, a gondolatai.
Mert ezek ugyanazok maradtak. A leglényegesebb dolgok számomra.
Mellesleg pedig a mostani énje is nagyon csinos volt. Haja valamivel sötétebb, és az a kis vöröses tónus, ami akkor volt a hajában, mikor napfény érte, eltűnt. De hasonlóan göndör és hosszú.
A szeme kicsit szűkebb vágású, és sötétes, majdnem fekete. De a sötét szín ellenére kétségtelenül ott volt benne a Bellára jellemző ártatlanság és szeretet lágyan csillogó kettőse.
A bőre valamivel sötétebb, nem az a porcelán fehérségű. De úgy vettem észre, hogy ez tetszik neki. És szerintem is szép volt. Illett hozzá.
Alakja izmosabb, és úgy tíz centivel magasabb, mint eredetileg volt.

Szép külső volt, és most, hogy Szerelmem lelke költözött belé, gyönyörű.
Csak idő kérdése, és biztosan megszokom majd.

Szóval nem volt miért aggódnia. Nekem tetszett, és a többiek is teljes mértékben elfogadták. Hisz Ő ugyan az a Bella, akit ismertek. Semmit sem változott belül.

Sokat volt együtt Esmével, aki lányaként tekintett rá most is, mint régen, és Rose-zal, akit Bella már nővérének tekintett. Rosalie sokat mesélt Bellának emberi életéről, fájdalmas, és örömteli pillanatairól. Nagyon jól megértették egymást.
És persze sokat volt együtt Alice-szel, legjobb barátnőjével, aki mint mindig, most is rá akarta beszélni Bellát egy kis közös, amolyan „csajos napra”.
De Kedvesem elutasította, inkább volt velem. Kiélveztünk minden egyes pillanatot, ámélkodva néztük egymás arcát valamikor órákig.

Így volt ez most is. A szobámban voltunk, az ágyamon. Szemben egymással oldalunkon feküdtünk, és már nem is tudom, mióta nem szóltunk egymáshoz. De nem is kellett ide szó, anélkül is tökéletesen megérettük a másikat.

- Edward?
- Igen?
- Tudom hogy már beszéltünk róla… de most, hogy visszajöttem, nem akarod hogy veled maradjak?
- Miket beszélsz? Hogyne akarnám hogy velem maradj? Szeretlek, mindennél jobban.
- Akkor miért nem akarod hogy ÖRÖKRE együtt legyünk? Miért nem változtatsz át?
- Á… szóval erről van szó. Bella én nem fogom elvenni a lelked. Nem vetek véget az életednek a kedvedért… már megmondtam. Életem legcsodásabb pillanata volt mikor megismertelek, és mikor visszakaptalak, de nem foglak megölni!
Azthittem, végre abbahagyja a győzködést, de tovább folytatta.
- De hát nem ölnél meg! Csak átváltoztatnál. Olyan lennék mint Te. Mindenkinek ez lenne a legjobb és a legkönnyebb. Jaspernek nem kéne nap mint nap megküzdenie a vérszomjával, Rose végre teljesen elfogadna, ha olyanná válnék mint ő, és… és… kérlek Edward! Nekem már nem maradt senkim, csak Ti vagytok nekem. Mi tart vissza hogy megtedd?
- Drága Bella – simogattam meg az arcát – én mindennél jobban szeretném, ha örökre velem maradnál hidd el. És nagyon sajnálom hogy így kellett történnie, hogy elvesztetted Charlie-t és Renée-t, de ezt már nem tudom visszacsinálni. Tudom mennyire szereted őket, de ők nem értenék meg… és ha a Volturi fülébe jutna, hogy ennyi ember tud rólunk, akkor megölnének benneteket. És én ezt nem hagyhatom. Én…
- De nem tudnának megölni, ha én is vámpír lennék. És nem is lenne miért megölniük ha azzá válnék. És sajnálom Edward Cullen, de ebből nem engedek. Vámpírrá fogok válni, akár te változtatsz át, akár valamelyik másik Cullen. Ez az én döntésem.
Elképedve bámultam rá.
Ennyire megváltozott volna? Soha sem viselkedett még így velem.
- Ezt nem teheted. – szűrtem a fogaimon keresztül.
Ideges voltam.
- Igazán? Csak figyelj! – mondta, és felkelt az ágyról. Megcélozta az ajtót, de én egy tizedmásodperc töredéke alatt mellette termettem, és megfogtam mindkét csuklóját.
- Nem engedem. – mondtam alig tíz centire az arcától.
- Alice! – mondta kicsit hangosabban. Nővérem egy másodperc alatt előttünk termett.
Ahogy meglátta a szituációt, küldött egy olyan gondolatot felém, amit most nem részleteznék…
- Alice, ugyanmár. Nem bántottam. Sose tenném. Te is tudod. De nem engedem hogy tönkretegye az életét.
- Ez nem a Te döntésed Edward. Tudod, hogy mennyire szeretlek, Te vagy nekem a legfontosabb. És épp ezért akarom annyira. – mondta a szemembe határozottan.
- Vámpír akarok lenni. – intézte szavait ezúttal nővéremhez.
Alice nem lepődött meg. Ő már látta Bellát annak, amik mi vagyunk, és örült neki, hogy legjobb barátnője olyanná válik mint ő maga.
Annyira nem értettem – még gondolatain keresztül sem – hogy hogyan kívánhatja ezt.

Elengedtem Bella kezeit, és a fejemhez kaptam.
Elkezdtem sétálni ide-oda a szobában. Alice és Bella nem tudták mire vélni a dolgot.
„Edward?” – nem törődtem Alice felszólításával. Nem reagáltam rá.
Fejemben képek peregtek le. Bella, ahogy törékeny teste rángatózik az átváltozástól. Bella vörös szemekkel és fehér bőrrel. Bella, ahogy egy szarvas vérét szívja éppen ki. Bella, ahogy az én kezemet fogva fut az erőben. Bella 100 év múlva ugyanilyen frissen és fiatalon, mint most.
Fejemben megszületett a döntés.

Megálltam, és Szerelmem szemébe nézve szólásra nyitottam a szám…

Gyilkos ösztönök - 2. fejezet

2. Kísértés



/Edward szemszöge/


Valaki hátulról megfogta a vállam.
„ Edward, nyugalom. Nem fogod bántani.” – üzente nekem gondolatban Jasper.
És már éreztem is a jótékony nyugalom-hullámot.
Mikor lecsillapodtam, hirtelen jött a felismerés:
Ha Jazz nincs itt, hogy lenyugtasson, az a szegény lány már nem élne.
Meg akartam ölni Őt. Kiszívni édes vérét az utolsó cseppig. Soha embervérre nem vágytam még ennyire.

Tombolt bennem a vadállat, amiért nem kapta meg amit akart. Vadállat vagyok! Egy átkozott szörnyeteg, és nem több.
- Edward, minden rendben? – kérdezte Jasper.
- Rendben? Már hogy lenne rendben? Meg akartam ölni Őt. Sőt, még most is ezt akarom.
Szerinted ez így rendben van?
„Vámpírok vagyunk Edward. Az ösztöneinknek nem parancsolhatunk. Nem végtelen az önuralmunk. De te nem bántottad őt. Nem tettél semmi rosszat. Megálltad.” – üzente gondolatban.
- Ha nem vagy itt, már nem élne. Végeztem volna vele. Köszönöm. – mondtam, majd a még mindig vállamon nyugvó kezére tettem a kezem, és megszorítottam.
- Gyere, menjünk órára. Biztos hogy minden oké?
- Persze. Mehetünk.

És elindultunk. Ő angolra, én pedig matekra. És ekkor még nem is sejtettem, hogy az előbbi csak gyenge kis ízelítő volt…

Mikor odaértem a terem elé, megtorpantam. Ő volt ott. Ő, akivel majdnem végeztem.
De nem elég hogy a teremben volt. Nem. Az én padomban ült, az én székemtől alig 15 centire.

Na ne… ennyire nem lehetek balszerencsés…
Vettem egy mély levegőt, és reméltem hogy a tanár nem szólít majd fel, mert akkor kénytelen leszek mellette levegőt venni.
Bele sem mertem gondolni mi történne akkor… Nem akartam bántani.
Elindultam felé, és mikor rámnézett, megcsillantak gyönyörű, csokibarna szemei.
Gyönyörű?
Én eddig ezt a kifejezést csakis Adriana-ra használtam. És most jön ez a lány…
Már magamat sem értem. De meg kell hagyni, tényleg gyönyörű szemei voltak.
Egyszerű szépség, mégis magával ragadó.
Leültem a mellette lévő székre, és ahogy csak tudtam, elhúzódtam mellőle.

Most biztos neveletlennek tart. Nem is köszöntem neki.
Egy rövid kis „heló” még nem a világvége. Kibírom. – gondoltam.
- Heló, Edward Cullen vagyok. Te pedig Isabella, ha nem tévedek.
- Öhm… csak Bella. – kicsit félénknek tűnt. Persze a gondolatait még mindig nem hallottam. Remek, most már két ember. Valami baj van velem?

Kinyílt az ajtó, és a tanár lépett be rajta. És ekkor, a beáramlott szellő meglibbentette a haját…
Azt hittem, hogy ott van végem. Vagyis neki.
Az az édes illat… és a szépen lüktető véna…

Nem tudtam, mióta megy az óra, csak egy dologra tudtam gondolni. Gyilkolni, gyilkolni, gyilkolni.

Az agyamban lejátszottam vagy száz féle módszert, hogy hogyan ölhetném meg.
Meglátnának igen. Na és? A bent ülő diákokkal plusz a tanárral röpke 2 másodperc alatt végezhetnék.
Láttam magam, amit rávetem magam, és az utolsó csepp vért is kéjes élvezettel szívom ki gyenge kis testéből. Majd vértől piros szájjal végzek a többiekkel. De ez csak részletkérdés. Az ő vérük közel sem olyan csábító mint az Övé.

Aki abban a teremben ült, az már nem én voltam. Rosszabbik felem átvette az irányítást. A vadállat tombolt bennem. Már szinte a számban éreztem az ízét, de ekkor kicsöngettek.

Ő felállt mellőlem, és felém fordult.
- Viszlát, Edward Cullen, remélem majd még összefutunk. – mondta.
Edward Cullen. Igen. Cullen vagyok. És a Cullenek NEM gyilkosok. Nem hozhatok szégyent a családomra. Nem okozhatok fájdalmat Carlisle-nak és Esme-nek.
Nem, nem tehetem. Én NEM vagyok gyilkos.

Vártam, míg kiér a teremből, és csak az után indultam ki én is.
Az ebédlőben a szokásos asztalunkhoz mentem. Alice és Rose már a helyükön ültek.
Épp arról beszéltek, hogy el kéne menniük vásárolni.
Vásárlás, persze. Mi más?
Egyszer engem is elcipeltek magukkal, és én aznap megfogadtam, hogy soha, ismétlem, soha nem megyek el velük még egyszer. Kész „ember” kínzás.
- Sziasztok lányok. – köszöntem rájuk.
De ők még csak fel sem néztek.
Hát, mit tehettem volna? Leültem melléjük, és elvoltam egymagam.

Majd megérkezett Dana, Emmett és Jazz is. Mindhármuknak matekjuk volt.
Adriana lehuppant mellém, és megcsókoltuk egymást.
- Hiányoztál. – mondtam neki.
- Te is nekem. – mosolygott rám Szerelmem.
- Nem kéne enned valamit? Nem vagy éhes? – tudakoltam tőle. Szinte soha sem eszik. Vagy ha eszik is, csak nagyon keveset.
De Ő csak rázta a fejét.
Gondolom, megint a diéta. Nem értem őt. Tökéletes alakja van, mégis ezt csinálja magával.
- Adriana, van kedved eljönni velünk vásárolni suli után? – fordult felé Rose.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze hogy van kedvem. Alice, te is jössz?
- Ja. – Alice sohasem kedvelte Danát, így nem rajongott érte, hogy Kedvesem is velük megy.
„Francba, ez a csaj mindig mindent tönkretesz. Bárcsak nem is létezne…”
Gyilkos pillantást vetettem Alice-re. Ilyet senki sem gondolhat Róla.
- Ezt meg sem hallottam. – morogtam rá. De olyan halkan, hogy Ria ne vegyen észre semmit sem.
Alice elmotyogott valami bocsánat félét. De biztos voltam benne, hogy nem gondolja komolyan.

Becsengettek, és mi mind elindultunk az óráinkra.

2009. november 24., kedd

Visszakaptam mindazt, mi elveszett,
Visszajött, ki elment, visszatért A Szerelem.
Új ez az érzés, Új az, mit tartogat a jövő,
De boldogságban úszok, mióta tudom: Ő az én Jövőm.

www.doo88twilightfic.blogspot.com

by:Doo

Mennyei szerelem - 12. fejezet

{ Bella szemszöge }



Ott álltunk a kis faház egyetlen szobájában, és csókolóztunk.
Ebben a csókban benne volt majd’ kéthónapnyi nélkülözés.

Mérhetetlenül jó érzés volt megint itt lenni védelmező, hideg karjaiban.
- Menjünk haza. – mondta kissé elhúzódva tőlem.
Megbabonázott pillantásával. Csak bólintani tudtam, azt is alig észrevehetőleg.
Felkapott az ölébe, és futásnak eredt.
Én karjaimmal átfontam a nyakát, arcomat a nyakába temettem.
Újra itt voltam Vele, a legcsodásabb lénnyel.
Sokáig egyikünk sem szólalt meg, de végül kitört belőle a kérdés:
- Hogyan lehetséges ez?
- Fogalmam sincs Edward… egyszer csak előjött az az autó a semmiből, és utána már kívülről láttam magam, amint egy csomó ember körülöttem áll, és megdöbbenve figyel engem. Alice pedig fölém hajolva kiabálja a nevemet.
Szörnyű volt visszagondolni: A nap, mikor mindent elvesztettem, ami valaha az enyém volt.
De ez a mai nap, reményeim szerint az, mikor mindent visszakapok.
Vagyis… majdnem mindent. Az apámat, anyámat, Philt, a barátaimat és a testemet örökre elvesztettem.
De a legfontosabbat, Edwardot visszakaphattam. És vele együtt a Culleneket is. Köztük a legjobb barátnőmmel. És ezek, azt hiszem, kárpótolnak engem a veszteségeim nagy részéért.

Hosszú ideje úton voltunk már. Ebből következtettem, hogy bizonyára nem a forksi erdőben vagyunk. Hisz onnan Edwardnak 5 perc a házig.

- Edward? – néztem fel az arcára.
Ő is rámpillantott.
- Ugye nem akartál elmenni a… Volturihoz?
Nem tudtam honnan jött ez a kérdés, de azért elég fontosnak bizonyult.
- Bella, én megmondtam, hogy nélküled nem tudok tovább élni. El akartam menni. De aztán eszembe jutott Esme, hogy neki ez mekkora fájdalmat okozna, és rábeszéltem magam a maradásra. De nagyon nehéz volt minden egyes nap.
- De most már minden rendbe jön, ugye? – kérdeztem, ezzel arra utalva hogy együtt maradunk-e.
Mosolyogva megcsókolta a homlokomat.
- Igen Szerelmem. Minden rendbe fog jönni. Visszamegyünk a házba, elmagyarázzuk a többieknek a történteket, és éljük tovább az életünket.
- Szóval… még így is akarsz engem? – néztem végig magamon.
- Bella, hogy kérdezhetsz ilyet? Szeretlek téged, Te vagy a mindenem, érted? És amúgy meg… nagyon csinos vagy. – villantotta fel féloldalas mosolyát, amitől mindig felgyorsult a szívverésem. És most sem volt ez másképp.

Amikor a Cullen házhoz értünk, talpraállított, és megcsókolt.
Kérdések cikáztak át a fejemen. Azt már tudom, hogy Edward, Alice, Jasper és Carlisle elfogadnak így. De mi van a többiekkel?
Esme-vel, akit pótanyukámnak tekintettem, vajon most lesz-e az egyetlen, az igazi?
És Rose? Mit fog szólni Rose, aki már eredeti testemben is utált? Nem hiszem, hogy így megszeretne.
Emmett miatt annyira nem aggódtam. Poénkodni így is lehet… kétlem, hogy ez a külsőmtől függene.

Bíztam benne, hogy Edwardnak lesz igaza, és minden rendbe jön.
Megfogta a kezem, és bevezetett a házba. Már mindenki a nappaliban volt, gondolom Carlisle összehívta az egész családot.

Mikor beléptünk a helyiségbe, kicsit furán éreztem magam hogy senki sem ismer fel, bár ez természetes volt.
Mikor Esme meglátta, hogy Edward a kezemet fogja, és a képén hatalmas vigyor van, hogy is mondjam… kissé meglepődött.
- Edward, ki ez az ifjú hölgy? – kérdzete tágra nyílt szemekkel.
Hát… ez a kérdés meglehetősen egyszerű, az én esetemben mégis eszméletlenül bonyolult.
- Anya… ez kissé bonyolult. Alice, elmagyaráznád Esmének a történteket?
Alice elkezdett mesélni a családnak.
Emmett nem lepődött meg, amin viszont én meglepődtem. Alice-ék biztos már beavatták.
Csak azt nem értettem, hogy miért.
Esme arcán több érzelem is jelen volt. Boldogság, kétkedés, és… düh?
- És nekem erről miért nem szóltatok? Tudjátok hogy Bella mennyire fontos nekem.
Olyan, mintha a saját gyermekem lenne! Segítettem volna. – mondta, és tekintetét Carlisle és Alice között jártatta.
- Szívem, sajnálom, de azt gondoltuk, hogyha nem tudunk olyan sokan erről, kevesebb az esély arra, hogy Edward megtudja a gondolatainkból. Bőven elég, hogy négyen tudtunk a dologról.
- Négyen? – kérdezte Esme.
- Igen, tudod, Emmett meghallotta amint Belláról és a tervről beszélünk, és muszáj volt elmondanunk neki.
- Mi? Te tudtad és nekem nem szóltál? – Rose szeme szikrákat szórt, ahogy Emmettre nézett.
- Bocs Cica, de meg lett tiltva. – Emm a földet nézte. Mindig megmosolyogtatott, ahogy a nagy és erős Emmett fülét-farkát behúzta, mikor a törékeny Rosalie leszidta valamiért.
Mint egy nagy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.

- Jaj Édesem, annyira örülök Neked. – jött oda hozzám Esme, és megölelt, mint anya a lányát.
- Hiányoztál. – néztem rá.
- Te is nekem, hidd el. Nélküled olyan unalmas volt ez a ház. De most majd bepótoljuk.
Tényleg, biztos éhes vagy. Gyere Rose, vásároljunk.
Rose felállt a kanapéról, és elindult felém…
Vajon felpofoz, vagy kiabálni fog? De nem, amit tett, teljes mértékben meglepett.
Megölelt. Mintha a húga volnék, mintha tényleg örülne, hogy visszajöttem.
- Bocsáss meg nekem, amiért olyan undok voltam veled mindig. Pedig nem szolgáltál rá. Egyszerűen csak irigyeltelek. De ami veled történt… jaj Bella, én annyira sajnálom.
- Rosalie, én nem haragszom rád. Soha nem is haragudtam. Köszönöm. – mosolyogtam rá.

Majd elmentek Esmével.
Tényleg éhes voltam. Eddig észre sem vettem.

Edward odajött hozzám, és szorosan magához ölelt.
- Látod? Elfogadnak. Szeretnek téged. Minden olyan lesz, mint ezelőtt.

2009. november 16., hétfő

Közlemény

Sziasztok Olvasók :)
Mint láthatjátok, belekezdtem egy új történetbe. (nem abba, amiről szavazást indítottam).
Amit tudni kell róla, hogy nem kapcsolódik a másik ficemhez, ez egy teljesen új.
De majd meglátjátok…
Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
Ja, és köszönöm a sok dicséretet, tényleg nagyon jól esik hogy tetszik Nektek. De szívesen látom azoknak is a véleményét, akiknek valami javaslatuk van esetleg, hogy hogyan lehetne jobb a történet (bármelyik).
Sok-sok puszim!

Doo

Gyilkos ösztönök – 1.fejezet

Új történetem 1. fejezete

Gyilkos ösztönök



1. Bevezető


/Edward szemszöge/


Edward Cullen vagyok, vámpír. A családommal (a nevelőszüleimmel Esmével és Carlisle-lal, és négy testvéremmel Alice-szel, Rose-zal, Emmettel és Jasperrel)
és a szerelmemmel, Adriana-val élek a csapadékos Forks városban.

Itt mindig esik az eső, fúj a szél, és hideg van. Még jó hogy mi nem érezzük a hideget. Kivéve persze Danát. Ő ember.

3 éve vagyunk együtt, akkor költözött ide az öccsével, Dannel, és az édesanyjával. Egy éve jártunk, mikor őt felfedezte egy ellenséges vámpírcsapat. Danát meg tudtuk védeni tőlük nagy nehezen, de sajnos a testvérét és az anyját megölték.

Akkor nagyon összetört, pár hónapig nem is beszélt, de mára már rendbejött. Ő azt állítja, hogy csakis miattam nem halt bele ebbe a megrázkódtatásba. De ez nem így van, Adriana nagyon erős lány. Még ha ezt Ő nem is tudja.

Sok mindenen átment már, főleg nekem „köszönhetőleg”. Nem is értem miért van még mindig mellettem. Bár belehalnék ha ez nem így volna. Még ha nálam a halál nem szó szerint értendő, akkor is. A magam 108 évével már elég tapasztalt vagyok a fajtám terén. Tudom azt, hogy minket nem öl meg egy golyó, vagy késszúrás. Nem, velünk csak úgy lehet végezni, ha széttépnek és elégetnek. Nem túl szép halál…

Már megint elkalandoztam, ez velem gyakran megesik, vámpír létemre is.

Szóval Adriana… igen, hát ő gyönyörű teremtés. Hosszú, göndör mézszőke haja a háta közepéig ér, nagy, világosbarna szeme csak egy árnyalattal sötétebb, mint a mi aranybarna szemünk. Földöntúli szépség, így mondanám. Ezen kívül barátságos, őszinte és vicces. Sokszor szokott Emmel viccelődni. Bár az ő humora kissé perverz, de Dana még ezt is elviseli.

Rose eleinte nem kedvelte, a gondolataiból tudom, hogy ez azért volt, mert szerinte Adriana még nála is gyönyörűbb. Ami, lássuk be, már magában elképesztő, hogy egy ember szebb legyen egy vámpírnál. Amióta ezt belátta, Ria-val már jó barátnők. Mindketten imádják a ruhákat, és mindketten tisztában vannak a saját szépségükkel. Szó sincs róla hogy Dana szerény lenne. Na nem kifejezetten nagyképű, de nem is számít, én ilyennek szeretem.

Alice-szel, kedvenc nővéremmel a ruhaszenvedély ellenére sincsenek túl jóba. Alice szerint Ria nagyképű és csak érdekből van velem. Merthogy én mindent fizetek neki, drága ékszereket, új kocsikat, a temérdek ruhát amit kér, és továbbá mindent amit szeretne. Igen, tényleg megveszem neki amit kér, de csakis azért, mert szeretem.

Az meg, hogy érdekből van velem, ugyan már. Lehet hogy nem hallom a gondolatait, de attól még tudom hogy ez nem így van. Szeret engem. Ehhez kétség sem fér.

Amikor megismert, mármint hogy, amikor megtudta hogy mi is vagyok én és a családom, kicsit tartott tőle, hogy velem legyen. És én nem is erőszakoltam rá magam. Hagytam dönteni. Pár hét múlva azzal jött oda hozzám a suli menzáján, hogy átgondolta a dolgot, és nem érdekli a másságom, bízik bennem.
Ugyan nem hallottam a gondolatait, mint másoknak, amit nagyon is furcsálltam, de bíztam benne, hogy igazat mondd, és tényleg nem érdekli.
Elmélkedésemet Alice zavarta meg, aki épp most libbent le a lépcsőn, Jazz kíséretében.

- Szia Edward, képzeld láttam hogy ma jön egy új lány a suliba, Isabella, a rendőrfőnök lánya, és a látomásom szerint nagyon jó barátnők leszünk. – ja igen, látta. Merthogy az én nővérkém látja a jövőt. Persze a jövő mindig változhat, a döntéseink alapján, és ezzel együtt Alice látomása is változik.
- Oké Alice, most hogy ezt megosztottad velünk, talán indulhatnánk is a suliba. – jött le Rose a lépcsőn.
- Ennek nagyon örülök Alice – mosolyogtam rá a nővéremre, akinek még most is fülig ért a szája.

Alice arca koboldszerű, nagy, aranybarna szemekkel, és kis pisze orral. Alkatilag is hasonló, mert nagyon alacsony és nagyon sovány. De természetesen ő is gyönyörű, mint bármelyik vámpír. A vonzó kinézetünk a vadászathot kell. Magunkhoz csábítani a prédánkat. Vagyis az embereket.

A mi családunk „vegetáriánus”, mert csak állatvért fogyasztunk. Rajtunk kívül csak egy ilyen család van. Tanyaék, ők Denaliban élnek.

- Rose, hol hagytad Danát? – kérdezetm nővéremtől, aki már toporzékolt Emm mellett, hogy elkésünk a suliból.
„Mingyárt jön, készülődik” – jutott el hozzám a gondolata.

És ekkor megéreztem a legfinomabb illatot, amit valaha éreztem, Dana illatát.

- Helló Mindenki! – mosolygott, miközben lefelé lépkedett a lépcsőn.

Fehér farmernadrág volt rajta, és egy sötétlila kapucnis pulcsi, amit még Rose-tól kapott.
Eszméletlenül jól nézett ki. Mézszőke haját copfba kötötte, egészen a feje tetején, ajkain pedig szájfény csillogott. Különösebben sosem festette ki magát, de nem is volt rá szüksége, hisz magában is gyönyörű.

- Szia Ria – köszöntötte mindenki kórusba.
Dana mihelyst leért a nappaliba, a karomba vetette magát.
- Szia Szépfiú – suttogta a fülembe, majd megcsókolt.
- Szia Szerelmem – mondtam én is, mikor vége szakadt a csókunknak, s most én csókoltam meg Őt.
- Indulhatnánk már végre? – Rosalie egyre dühösebb lett.
- Persze, mehetünk. – mondta Dana, kézenfogott, és húzott maga után.

Rose és Alice Rose tűzpiros kocsijával mentek, míg mi többiek az én Volvómmal.
Én vezettem, Dana ült mellettem, Emm és Jazz pedig hátul.

- Hé, Öcsi, mi ez a csigatempó? Így estére sem érünk oda. – szólt oda nekem Emm a hátsóülésről.
- Ha annyira sietni akarsz akkor ki is szállhatsz, és futhatsz. Dana nem szeret száguldozni, szóval nem fogok gyorsabban hajtani.
- Pff… felőlem aztán…
- Nyugi fiúk, Edward, nyugodtan mehetsz gyorsabban, amíg 200 km/h alatt maradsz, kibírom. – mondta Kedvesem. Tudtam hogy csak azért mondja hogy Emm-el ne veszekedjünk. Máskor már akkor is szól, ha 150 fölé megyek.
- Biztos? Nem akarom hogy rosszul legyél, vagy valami.
- Nyugi Edward, mondtam, kibírom.
- Oké. – mondtam, és megfogtam a kezét.

Gyorsítottam, a mutató egyre feljebb ment, míg elérte a 200 km/h-t, akkor már nem nyomtam tovább. 5 perc múlva már a suli parkolójában voltunk.
Alice-ék bevártak minket, és együtt indultunk be a suliba.
Dana egyből odament a legjobb barátnőjéhez, Evie-hez, aki szokás szerint ott várta őt a suli ajtajánál.

Evie Adams hosszú, barna hajú és szemű, Adriana-nál magasabb, vékonyabb lány.
5 éve legjobb barátnők. Dana mindent megoszt vele, kivéve persze a mi kilétünket.

Az első órámra mentem, matekra, mikor megpillantottam Őt. Hosszú, sötétbarna haja volt, és csokibarna szeme. És az illata, soha nem éreztem még hozzá hasonlót. Még Dana-énál is intenzívebb.
Legszívesebben odamentem volna hozzá, és az utolsó cseppig kiszívtam volna a vérét.

Elindultam felé, de ekkor váratlan dolog történt…

Mennyei szerelem 11. fejezet

{ Edward szemszöge }


Rohantam a fák között. A vadászaton már túl voltam. A mai étlapomon egy oroszlán és két szarvas szerepelt. Jól is laktam tőlük.
Habár már későre járt, nem érdekelt. Nagyon jól esett most futni. Sötét volt, de ez engem soha sem akadályozott. A vámpírok jól látnak a sötétben is.
Sorra kikerültem minden egyes fát, jó messze voltam a háztól.
Amikor elindultam vadászni, láttam hogy Alice és Jasper épp akkor mennek haza.
Jó sokáig tartott a kis „együttlétük”.
De Carlisle biztos még mindig a kórházban van. Legalábbis otthon nem volt.
Halott szerelmem hangját tegnap hallottam utoljára, és már eszméletlenül hiányzott.
Már nem is törődtem miért hallhatom Őt, csak az számított hogy hallom.

Egyszer csak mintha beszéd foszlányokat hallottam volna. De csak nagyon halkan. Minimum 10 km-re lehetett onnan, ahol álltam.
Nem tudom miért, de elindultam a hang felé.
Vajon kik lehetnek ilyen későn az erdőben?

Gyorsan futottam. Nem akartam hogy bajuk essen. Emberek, ilyen későn egy sötét, vadakkal teli erdőben.
Nem is értettem őket. Lehet hogy turisták, akik eltévedtek?

Nem. Megéreztem azt a jellegzetes, édeskés vámpírszagot. Ismerős volt. És a hang is…
Carlisle?

De hát mit keres ő itt? És a másik hang… egy nőé.
A nő hangját nem ismertem fel. De az az illat... lehet hogy képzelődöm. Mert ez lehetetlen. De az illata, épp mint az Övé.

Odamentem a helyhez, ahonnan jöttek a hangok. Egy kis faház volt. Eddig még nem láttam itt. Bár nagyon nem szoktam eddig bejönni az erdőbe.

Benéztem az ablakon.
Tényleg apám volt ott. És egy barna hajú, nagyon ismerős lány.
Na ezt ne… még hasonlít is rá?

Apám felkapta a fejét. A lány pedig az arcát fürkészte.
Carlisle? – szólt a lány apámhoz. De ő csak felemelte a mutatóujját, és csendre intette a lányt.
- Alice, Jasper, ti vagytok? – szólt ki Carlisle.

- Nem. – léptem be az ajtón.
Az ismerős illat megcsapta az orrom. Jézusom ez nem lehet. Lehetetlen.
Miért kínoz engem Isten?
Egy lány, akinek pont olyan a vére illata mint Egyetlen szerelmemé?
Ilyen nincs.
- Edward! – szóltak mindketten meglepetten.
- Carlisle, mi a fene folyik itt? Az illata… és honnan tudja a nevem?
Apám ránézett a lányra, akinek NEM hallottam a gondolatait. Tekintete egyszerre volt boldog, meglepett és izgatott.
Nem értettem semmit.
„Fiam, gyere, beszéljük ezt meg kint” – üzente nekem gondolatban.
- Nem! Itt és most akarom hallani. Ez a lány… nem hallom a gondolatait, és az illata teljes mértékben olyan mint az Övé. Hogy lehetséges ez? – ezeket a szavakat már kiabálva vágtam apám fejéhez.
- Edward, nyugodj meg kérlek. Mindent elmagyarázok, csak menjünk ki, kérlek. A saját érdekedben mondom.

Elindultam az ajtó felé, de szememet le nem vettem a lányról, akinek tekintete szintbe beleégett a sajátoméba.

- Nos? – szóltam apámhoz, immár kint, a háztól néhány méterre.
- Ez… nem lesz mindennapi, amit most elmondok neked. Szóval. Kezdem az elején.
Miután, az a szörnyűség történt, a nővérednek látomása volt… Rólad és Belláról.

Értetlenül néztem apámra.
- De hát… az hogy lehetséges? – tudakoltam.
- Hadd folytassam. – kérlelt apám.
Bólintottam.

- Szóval, ez Alice-t is nagyon meglepte, ezért szólt Jaspernek róla. Hát, Jaspert nem képesztette el úgy a dolog mint Alice-t. Merthogy, ő már az óta érezte Bellát, amióta meghalt. Sőt, erősebben érezte, mint minket. Ebből ők ketten arra következtettek, hogy Bella lelke… hogy is mondjam… a földön ragadt.


Képzelődöm? Vagy apám az előbb azt mondta hogy Bella életben van?

- Alice-ék szóltak nekem, hogy mire jöttek rá. Ez 3-4 hete volt. Azért dolgoztam annyit mostanában, mert testet kerestem Bella lelkének. Vissza akartuk Őt hozni az életbe, Edward. És… és sikerült.

Sikerült?
Az a lány ott bent…

Egy másodperc töredéke alatt a házba értem.

- Ez igaz? – álltam meg a lány előtt. – Tényleg Te vagy az?
A könnyei végig folytak az arcán, és boldog mosolyra húzta a száját.
- Igen, én vagyok. Én vagyok az. – mondta, és a nyakamba vetette magát.

Még mindig az ájulás határán voltam. De éreztem az illatát… és ez száz százalékos igazat adott apám és a lány szavainak. Bella szavainak.

Megöleltem, csókoltam a nyakát.
- Annyira hiányoztál. Én… majdnem bele haltam. Nélküled képtelen vagyok létezni. – mondtam a szemébe nézve. Ha ember lettem volna, literszámra folytak volna a könnyeim, de így csak tágra nyílt, örömtől fátyolos tekintettel fürkésztem az arca minden egyes részletét.

Más volt… de nem érdekelt. Csak az számított, hogy visszakaptam Őt. Életem értelmét.

Ő csak zokogott az ölelésemben. De tudtam, hogy a boldogságtól.
És a nevemet mondogatta, mintha ez tartaná életben.
- Edward, Edward, Edward – zokogta.
Belecsókoltam a nyakába, és magamhoz öleltem Őt. Egy centi sem maradt köztünk. Csak a ruhánk vékony anyaga választott el egymástól.

Ő felemelte mellkasomba fúrt arcát, és olyan szenvedélyesen csókolt meg, mint előző életében soha…

2009. november 12., csütörtök

Együttlét!

18-AS KARIKA!!!!


EZT A TÖRTÉNETET A BARÁTNŐM, SOFI ÍRTA.
ÉN CSAK SEGÍTETTEM. :P :D
(a történetnek semmi köze a másik ficemhez,
vagy a Twilighthoz)

18 ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLOTT.

DE ÚGY IS ELOLVASSÁTOK, SZÓVAL
KRITIKÁT KÉRÜNK :)


Együtt
Sofi és Ricky története



A szobájában voltunk. Csak mi ketten.
Lassan 7 hónapja vagyunk együtt, és reméltem hogy végre megtörténik Az is. Ő annyira helyes és kedves. Mielőtt elkezdtünk volna járni, már azelőtt szerettem.
És most itt van egy ideális pillanat.
Ő csak nézett, le nem vette volna rólam a tekintetét.
A szoba másik végében volt, a kanapén ült. Sötétkék póló volt rajta, ami kiemelte szőke haját. Nagyon jól nézett ki.
- Min mosolyogsz? – kérdezte tőlem.
- Semmin, csak… a barátnőmmel való beszélgetésre emlékeztem vissza, de mindegy. – hazudtam neki. Majd gyorsan valami másra tereltem a szót.
- Mikor jönnek haza a szüleid? – kérdeztem, holott már alig vártam hogy idejöjjön és megcsókoljon.
- Csak holnap este. – mondta, és elindult felém.
A szívem majd kiugrott a helyéről. „Meg fog csókolni, meg fog csókolni!”
És tényleg, mikor odaért az ágyhoz, amin ültem, leült mellém, és megcsókolt.
Visszacsókoltam, a nyelvünk vad táncot járt a szánkban.
Én mindkét kezemmel a hajába túrtam, az Ő keze pedig a pólóm alatt volt, és a hátamat simogatta. Megfogtam a pólója szegélyét, és lehúztam róla.
Istenem, annyira jó teste van – gondoltam magamban.
Mikor már rajtam sem volt semmi felül, csak egy melltartó, hátradöntött az ágyon, és a nyakamat kezdte el csókolni. Apró puszikkal kényeztetett, utána pedig csókokkal. Felnyögtem, mire Ő egyik kezével végig simított a dekoltázsomon, és megcsókolt. Az alsó ajkamat harapdálta.
Nagy fordulatot vettem, és most ő került alulra. Én ráültem az ágyékára, két kezemet a mellkasára téve lehajoltam hozzá, és megcsókoltam. De most nem lágyan, hanem kicsit erősebben. Úgy látszott, élvezi, mert belesóhajtott a csókba. Ezen elmosolyogtam magam. Majd éreztem, hogy alattam az ágyéka egyre keményebb lesz…
Kikapcsoltam az övét, kigomboltam a nadrágját, és lehúztam róla.
Az alsónadrágján keresztül látszott, hogy már teljesen megmerevedett. Visszaültem rá, és végigcsókoltam a mellkasát. Majd feljebb haladtam, a nyakára. Finoman szívogattam rajta a bőrt, mire jólesően felnyögött. Megcsókoltam. Most ő döntött engem hanyatt. Kikapcsolta a melltartómat, és ledobta valahova az ágy mellé. Megcsókolt közvetlenül a mellem fölött, majd nyelvét végighúzta a két mellem között. Erre felnyögtem.
Annyira jól csinálta, mintha már lenne tapasztalata. Nem bírtam, meg kellett kérdeznem. Meg fogtam a vállát, és felhúztam, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön.
- Ö… Ricky?
- Mi az? Talán valamit nem jól csináltam? Ne haragudj, én…
- Nem. Minden tökéletes. Tényleg. Épp ez az. Te… szóval Te csináltad már?
Ezen elmosolyodott, kivillantotta szép, fehér fogait.
- Nem, még nem. És ennek, most hogy megismertelek Téged, nagyon is örülök.
Elmosolyogtam magam én is.
- Hát, ez kedves. Kösz a megtiszteltetést. – mondtam, és gyorsan a számat az övére tapasztottam.
Még mindig ő feküdt rajtam, és egyre inkább éreztem a combomon meredő férfiasságát.
Lehajolt, és lehúzta rólam a farmernadrágomat.
Már csak a kis piros szaténbugyi volt rajtam, rajta meg az alsónadrág.
És ekkor eszembe jutottak kérdések.
Tényleg fájni fog? Mennyire fogok vérezni? Elég jó leszek neki?
Hát, a kérdésekre a válasz nem sokára kiderül.
A nyakamat csókolta, és közben a jobb mellemet masszírozta, majd a tenyerébe fogta, és gyengéden megmarkolta. Hangosan felnyögtem, mire Ő áttért a bal mellemre. Közben a nyakamat szívogatta.
A lábam közt egy bizonyos pont annyira bizsergett már, hogy azt hittem nem bírom tovább. Bármennyire próbáltam összeszorítani a két combom, csak nem múlt ez a jóleső, kéjes érzés.
Elengedte a mellem, és a nyakamról a mellemre tévedtek ajkai. A melleimet csókolta, majd a mellbimbómat gyengéden megharapta, és szívni kezdte.
Mire én felsikoltottam. De nem a fájdalomtól. Csak egy kicsi, de jól eső fájdalmat éreztem. A gyönyört annál nagyobb dózisban.
A keze letévedt a bugyim oldalpántjához, de mielőtt lehúzta volna, felnézett rám, és megkérdezte:
- Biztos hogy akarod?
Már hogy kérdezhet ilyet? A bizsergő érzés egyre erősödött, és én azt hittem, egy értelmes szót sem tudok kinyögni, de végül sikerült. Sőt, egy egész mondat.
- Igen. Akarom. Már régóta akarom.
Ő elmosolyodott, majd lehúzta a bugyimat. Ajkával végigpuszilgatta combjaim belső felét.
Na itt már azt hittem hogy tényleg megbolondulok. Magamban akartam érezni Őt. Méghozzá azonnal.
Felhúztam magamhoz, és a kezeimmel leügyeskedtem róla az alsónadrágját.
Széttártam a combjaimat, mire Ő lejjebb csúszott, majd megint fel.
Ekkor már bennem volt. Furcsa, egy icipici fájdalmat sem éreztem. Amit éreztem akkor, az a beteljesülés volt. 7 hónapnyi várakozás után végre megkaptam Őt. Így is.
Elmondhatatlanul jó érzés volt.
Lassan mozgott bennem, közben néhányszor megcsókolta a nyakam, a mellem, és az ajkaim. Felvettük egymás tempóját. A testünk eggyé vált, ritmusosan mozogtunk.
Lassan, majd egyre gyorsabban.
Ismét fordulatot vettem, ráültem ágyékára, és kezeimet mellkasára téve mozogtam rajta egyre gyorsabban.
A következő pillanatban úgy éreztem, mintha feljutottam volna a mennyországba, leírhatatlan a gyönyör volt, amit akkor éreztem. Mintha meghaltam volna.
És utána megint a földön találtam magam.
Immár szerelmem karjaiban.
„Örökre így tudnék maradni” – gondoltam.
Megcsókoltam a Kedvesemet, majd visszadőltem az ágyra. Ő pedig a karjaiba zárt engem.
- Szeretlek. – suttogtam a fülébe.
- Én is Szeretlek. – mondta nekem, majd egymás karjában aludtunk el.




Vége

Mennyei szerelem 10. fejezet.

{ Bella szemszöge }



Oly régóta vártam már erre. Annyira fájdalmas volt ez az egész, és eszméletlenül hosszú időnek éreztem. De most végre megint Vele lehetek. Edward a legcsodásabb dolog az életemben. Az egyetlen, aki számít.

Miután meghaltam, a lelkem távozott a testemből. Vagyis lélekben a földön maradtam.
Magam sem érettem hogy ez mégis hogyan lehetséges, azt pedig pláne nem értettem, hogy miért. Mégis mivel érdemeltem én azt ki, hogy a halálom után is élhessek?

Mint a virág, mely hervadása után ismét kihajt.
Ezt a hasonlatot találtam. Ez tud engem most a legjobban jellemezni. Furcsa érzés, mégis nagyszerű.

Lassan kinyitottam a szemem, körbenéztem, hogy hol vagyok. A szemem megállapodott a földön fekvő Jasperen. Alice mellette guggolt, és a nevét mondogatta. Carlisle a légzését figyelte. Nem értettem mi lehet Jasperrel. A vámpírok nem szoktak csak úgy elájulni, ha jól tudom.

- Alice. – szóltam. Mire mindketten felém kapták a fejüket.
- Bella, uramisten, Bella! – jött oda hozzám Alice.
- Tényleg Te vagy az? – kérdezte. Gondolom nem hitt a szemének. Meg tudom érteni.
- Alice, de jó újra látni Téged, annyira hiányoztál.
- Hát még Te nekem. Én… én azt hittem, hogy nem fog sikerülni, és végleg elveszítlek.
- De nem veszítettél el, itt vagyok, végre – mosolyogtam rá, felkeltem az ágyról, amin eddig ültem, és megöleltem a legjobb barátnőmet.

Felnéztem Alice háta felett, és pillantásom megállapodott Carlisle-on. A tekintete, mintha szellemet látna.
- Carlisle, én nem is tudom hogy köszönjem meg. – kibontakoztam Alice öleléséből, odamentem hozzá, és megöleltem.
Gondolom, meglepődhetett a reakciómon, mert úgy 5 másodpercig csak én öleltem őt, de mikor észbekapott, ő is megölelt.
- Ugyan Bella, családtag vagy. És amúgy is, Alice-nek köszönd, és főleg Jaspernek.

Jaj, hát persze, Jasper. Körbenéztem a szobán. Ott ált tőlünk 3-4 méterre. Időközben gondolom magához tért. Hála Isten.
- Jasper, én annyira hálás vagyok. Köszönöm hogy segítettél nekem. – mondtam, és elindultam felé, hogy őt is megöleljem. De akkor észbekaptam. Nem bírja a vérem szagát. Megtorpantam.
- Semmi baj, gyere csak ide. – mondta. Biztosan érzékelte a kételkedésemet.
Elindultam felé, és megöleltem. Még soha nem öleltem meg Jaspert, sőt, még nem is voltam hozzá igazán közel. Az ő teste is épp olyan hideg volt, mint a többieké. Semmi különös nem volt benne. De azért éreztem, hogy nem vesz levegőt.
A szemébe néztem, és mégegyszer megköszöntem, amit értem tett.

- Annyira hiányoztatok. Mindannyian. Ő… Ő hogy van? – bizonyára mindnyájam megértették, hogy Edwardra célzok.
- Hát, nagyon megrázta a halálod, ki sem mozdul otthonról, sokáig nem is vadászott, de most már úgy-ahogy kezd magához térni.
- Értem. Mikor láthatom? – türelmetlen voltam. Hát persze hogy az voltam. Nem is tudom hogy mennyi ideje nem öleltem, vagy csókoltam meg, de még nem is láttam. Tényleg nem tudtam hogy meddig voltam így. Ha halott vagy, nem igazán számolod a napjaid.

Nem hittem, hogy valaha is rájönnek hogy nem haltam meg. Úgy jártam köztük, mint egy szellem. De mégsem láttam őket. Csak éreztem. Valahogy úgy talán, ahogy Jasper érzi az érzéseket.

- Nézd Bella, az igazat megvallva, én szívem szerint most rögtön hazavinnélek, ha ezzel segíthetnék Edwardon. De nem tudom, hogy reagálna. Hisz Te már nem ugyanaz a Bella vagy. Úgyértem külsőleg. Szerintem előbb lassan el kéne neki mondani a helyzetet. Ha alkalmas lesz rá az idő, akkor már ma este. És Te addig maradhatnál a faházban. Itt biztonságban vagy. Valaki mindig veled lesz, amíg itt maradsz. Rendben? – osztotta meg velünk Carlisle a véleményét.

Én bármennyire is látni és érezni akartam már Edwardot, úgy döntöttem igazat adok neki ebben. Edwardnak kell az idő, hogy ezt megeméssze. Nagyon bízom benne, hogy ezek után még kellek neki. Nem bírnék nélküle élni. És minden hiába lett volna, ha most elhagy.

- Igen, ez így ésszerűen hangzik. – mondtam, mire barátnőm egyből mellém állt, és kezével átfonta a derekamat.
- Én majd itt maradok Vele.
- Nem Alice. Te és Jasper hazamentek, kivárjátok a megfelelő alkalmat, és elmondjátok neki a történteket. Én itt maradok Bellával. Esmé-éknek mondjátok azt, hogy behívtak a kórházba. És hogy nem mondtam mikor végzek. De kérlek, legyetek kíméletesek Edwarddal. Ezt nagyon nehéz megemészteni, még nekünk is. Nemhogy neki. A szerelméről van szó. De biztos vagyok benne, hogy egyből látni akarja majd Bellát.

- Igen, gyere Alice, menjünk, beszélünk vele. – állt Carlisle mellé Jasper is.
- Oké, 1 perc és mehetünk. – mondta, majd hosszan megölelt, és a fülembe suttogta: „Annyira örülök hogy visszatértél. Te vagy a legjobb barátnőm Bella. Szeretlek”
Megpuszilt, majd elengedett.

Könnyek gyűltek a szemembe, annyira örültem. Éreztem, hogy Alice komolyan gondolja, és tényleg jó érzés hogy van egy ilyen barátnőm.
- Én is szeretlek Alice. – mosolyogtam rá még mindig könnyes szemekkel.

Megsimogatta az arcomat, és hideg ujjával letörölte a könnyeimet.
- Majd jövök. – mondta, és Jazzel kézenfogva kiment az ajtón.

Én meg ott maradtam Carlisle-lal. Nem igazán tudtam, mit kéne mondanom, és ő sem kezdeményezett beszélgetést.

Csak egy dologra tudtam gondolni, név szerint: Edwardra.