Amit tudni kell: Francisszel vannak füzeteink, amik a Twilightról szólnak, amikbe verseket írunk, vagy szimplán csak levelezünk, ötleteinket osztjuk meg egymással.
Gondoltam, leírok ide néhány verset, mert némelyik tényleg elég jók lettek.
De figyelmeztetek mindenkit: Még csak kezdők vagyunk! :)
Doo:
Ha a hajnal meghasad,
Az én szívem megszakad.
Szívem dobogása abbahagy,
Az ágyon fekszem: Meghaltam.
Penge élén piroslik a véred,
Húsodba égett a szerelem.
De elbaszták az egész életedet,
Halál vár rád, hát engedj.
Mikor eljő a csodás alkony,
Szívem érted hangos.
A szerelmünk végre beteljesedik,
A lelkünk összeforr.
Mikor Veled álmodok,
Mikor Rád gondolok,
Mikor téged érintelek,
Tudom: csak Téged szeretlek.
Tudom, mert ha nem
Vagy -Velem hiányzol.
Olyannyira, hogy egész
Szívem belefájdul.
Cseszka:
A szerelem hálója
Kifürkészhetetlen.
A szerelem gyémántja
Meglelhetetlen.
A szerelem országa
Megtalálható,
A Mennyei Szerelem
Kapujából látható.
Alice és Jasper,
A két hamis.
Érzik és látják
Mit ér a másik,
Szeretik egymást,
Mint Edward Bellát,
Szerelmük kitart
Egy életen át.
Roslaie és Emmett,
Mint két gyerek.
Koruk több, mint 150,
De IQ-juk nem több, mint 90.
Az ágyban minder rendben,
De Emmett nagyon telhetetlen.
A szerelmük:nagy, határtalan,
Jól meg vannak együtt, párban.
Szerelem itt is, ott is,
Mindenfelé van.
Szerelem itt is, ott is,
Gondot s bajt kavar.
Szerelem itt is, ott is,
Szíveket tör szét,
De feledésbe sose merül,
Mert vágyunk örökké él.
Ma is új hol kelt föl,
Mint minden éjjel.
Sosincs két egyforma,
Ezt nekem hidd el.
Mindegyik hold különbözik egy kicsit,
így nincs kétt vámpír sem
Ki megegyezik.
Kutatva nézem a csillagos eget.
Magamtól kérdezem: Vajon most hol lehetsz?
Várok Rád, míg világ a világ,
Amíg a szívem dobog, várok Rád.
A barátság egy kötelék,
Mi erősen összefog.
A barátság egy lánc,
Mi el ne szakadjon.
Ne felejts el engem,
Ha már nem leszek.
Emlékezz majd rám,
Ha a sírba tesznek.
Közös(van pár amit a Cseszka nem fejezett be és az utolsó sorokat én írtam meg):
Nem érhet véget, amíg én akarom.
Nem érhet véget, amíg azt nem mondom.
Nem érhet véget, amíg úgy kívánjuk,
Nem érhet véget amíg így vágyódunk.
2010. március 28., vasárnap
2010. március 22., hétfő
Gyilkos ösztönök- 14.fejezet
14. Tábortűz
/Bella szemszöge/
Az autót leparkoltam a bevásárlóközpont előtt, majd kiszálltam a kocsiból.
A sorok között járkálva bedobáltam a kosárba a szükséges dolgokat, ami beletelt néhány percbe.
Otthon sokszor főztem anyura, így már járatos voltam az ilyesfajta dolgokban, de ebben a boltban még sosem voltam. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni a sorok közt, bár ebben az is közrejátszott, hogy a gondolataim más körül forogtak.
Elsősorban a Cullenéken, másodsorban pedig a ma este körül. Vártam, nem mondom hogy nem. Csak az az első dolog nem hagyott nyugodni.
Hol lehetnek? Mi van velük?
Például, ha elkaptak volna valami ragályos betegséget, az még úgy ahogy magyarázat a sok hiányzásra, de tekintve, hogy vámpírok, ez lehetetlen.
A legvalószínűbb dologra pedig nem is akartam gondolni.
Nem bírnám ki, ha elmentek volna…
Most, hogy találtam valakit, aki igazán fontos a számomra, nem szívesen szakadnék el tőle.
Bár még csak néhány hete ismerem, nagyon megkedveltem, fontos lett nekem, az életem részévé vált.
Én mindig is felnőttes, megfontolt lány voltam. Anyu mellett nem volt nehéz annak lenni.
Renée anyaként is szórakozott volt és nemtörődöm, és bár csodálatos anya, és imádom őt, de mellette meg kellett tanulnom gondoskodnom magamról, érett, helyes döntéseket hozni, egyedül.
Tudom, különc vagyok, tényleg különbözök a többi korombeli lánytól.
Az én életem nem bulizásból és fiúkból áll, inkább egyedül vagyok, olvasok, vagy épp főzök.
És akkor jön ez a fiú, aki szintén felnőttes és komoly. Tudom, hülyeség, de olyan, mintha a lelkitásram lenne és vele tényleg el tudom képzelni magam a későbbiekben.
De neki van barátnője, így esélytelen az egész dolog.
Pláne így, hogy nem is látom. Ha számítanék neki valamit is, eljönne. Tudja hol lakom. Így még iskolába sem kéne mennie. Vagy talán nem bízik bennem?
Miután fizettem, bepakoltam mindent a járgányba, és hajtottam hazafelé.
Főzni már nem valószínű hogy lesz időm, de legalább a hozzávalókat már odakészíthetem Charlie-nak.
Otthon mindent bepakoltam a hűtőbe és a szekrénybe, a megmaradt pénzt pedig visszatettem a börgébe.
Még volt majdnem négy órám 7-ig. Mit csináljak annyi ideig? Ez a tehetetlenség már az agyamra megy!
Felmentem a szobámba, és az iskolás ruhámat melegítőre cseréltem.
Fél óra alatt kész voltam a házi feladattal, úgyhogy úgy döntöttem, berakok egy mosást. Legalább Charlie-nak már nem lesz rá gondja.
Felkaptam a mosandó ruháimat, majd mentem apu szobájába.
A foteljén lévő farmer már elég elhordottnak tűnt, gondoltam, azt is begyűjtöm. Meg a piros-fehér kockás ingjét is.
Más ruhája nem volt elöl, turkálni meg nem akartam, így mentem a fürdőszobába.
A színes ruhákat bepakoltam a gépbe, majd elindítottam a mosást.
Elég hamar hazaértem a suliból, így talán még lenne időm megcsinálni a vacsorát.
Végülis, miért ne? Egy óra bőven elég elkészülni.
Kezet mostam, elővettem a csirkét a hűtőből, aztán betettem sülni.
Bő egy óra múlva el is készült.
Nem igazán tudtam, mit vehetnék fel. Tényleg, mit vesz fel az ember egy tábortüzes összeröffenéshez?
Homok lesz, úgyhogy tornacipő mellett döntöttem.
A farmer biztos pont, így azt húztam.
A felsővel már kicsit nehezebb dolgom volt…
Legyek kicsit bátrabb, és rakjam félre a megszokott kapucnis pulcsit vagy inget?
Kipakoltam az ágyra néhány holmimat, majd keresztbetett kézzel álltam fölöttük.
Sosem öltözködtem valami divatosan, nem igazán érdekelt mi van rajtam, de ezekkel az emberekkel most fogok először találkozni, már ha az öt éves énemet nem vesszük figyelembe.
A döntésem egy barna, kivágott pulcsira esett. A tűznél meleg lesz, de a biztonság kedvéért a táskámba tettem egy fekete dzsekit is.
Írtam apámnak egy cetlit, hogy elmentem La Pushba.
Bezártam az ajtót magam mögött, majd vártam Francisre.
Két perc múlva bekanyarodott az utcánkba a pici, kék Suzukija.
- Na szia! Úgy örülök, hogy rávettelek erre. – mosolygott ki a lehúzott ablakon. – Gyere már!
Elindultam a kocsi felé, majd beültem barátnőm mellé.
- Heló Franc – mosolyogtam vissza. – Én is örülök. Épp ideje hogy megismerjem ezt a te Jacobodat.
- Imádni fogod. Olyan cukipofa – sóhajtotta.
- Biztosan.
- Nem nagyon tudtam, mit vehetnék fel. Ez megfelel, ugye? – haraptam be az alsóajkam.
- Tökéletes – nézte meg a felsőmet.
- Akkor jó – lélegeztem fel.
- Kik is lesznek még ott rajtunk kívül?
- Hát… az egész la pushi banda: Embry, Jared, Paul, Quil, Sam, a Clearwater testvérek, meg még néhány helyi fiatal, gondolom.
- Aha. – bólintottam, bár az elhangzott nevek nem sokat mondtak nekem. – És a suliból?
- Nem hiszem… de nem is baj, legalább több fiú marad nekünk – kacsintott rám Franc. – Majd keresünk neked valakit.
- Jaj, köszi – fintorogtam.
- Most mit izélsz? Majd ha meglátod a srácokat, megváltozik a véleményed. – rejtélyeskedett.
- Hát oké.
Itt be is fejeztük, mert időközbe megérkeztünk a parthoz.
Nagyon hangulatos látvány tárult elénk.
Az esti félhomályban aranybarnán terült el a homok a víz mentén, a part közepén az óriási tábortűz narancssárgán lángolt, és meghitt, pattogó hangot hallatott. Körbe fehér uszadékfákon ültek többen, és beszélgettek. Páran a feketén fénylő vízben fürödtek, fröcskölték a vizet. Meleg, barátságos hangokat hallottunk, és már ott a part szélén is érezni lehetett a tűzből jövő forróságot.
- Hé, Jake – futott előre barátnőm. Eddig a kocsi csomagtartójánál ügyködött, így csak most vettem észre, hogy a pulcsiját levette, és csak egy világoskék bikinifelső maradt rajta. Én nem vettem a ruhám alá fürdőruhát, de nem is éreztem olyan melegnek a levegőt, hogy levetkőzzek.
Az uszadékfáról egy hatalmas, csupa izom, rövid hajú srác pattant fel, majd megpörgette a levegőben Francist.
- Jó hogy eljöttél – cuppantott egy puszit a fiú Franc szájára.
- Még szép hogy eljöttem. – fogta meg a srác kezét. – Jake, ő Bella, a legjobb barátnőm.
- Hello – mosolyogtam.
- Szia Bella – vigyorgott, majd mindkettőnket átkarolva a tábortűzhöz vezetett.
- Srácok, ő itt Bella – mutatott be a többieknek, mire minden szem rám szegeződött, amire persze fülig vörösödtem.
Intettem a kezemmel a többiek közé, mire ők barátságosan köszöntek.
- Csüccs le – kínált hellyel Jake. – Sört?
- Köszi, nem kérek.
Hú, ha apu megtudná hogy ennyi kiskorú itt alkoholt fogyaszt… lefogadom, hogy ők még nálam is fiatalabbak.
Persze eszembe sem volt apunak szólni ez miatt. Tetszett a légkör.
Jacob átnyújtott Francnek egy üveggel, mire ő meghúzta azt.
A vízből egy magas, úgy tizennégynek kinéző srác futott felénk. Teste fénylett a nedvességtől. – Hé, nem akartok úszni egyet? Jó meleg a víz. – huppant le az egyetlen szabad helyre a fiú, azaz mellém.
Érzetem a testéből áradó forróságot. Fura – gondoltam – elvégre most jött ki a vízből. Ennyire azért nem lehet meleg az sem.
- Heló, Seth vagyok – nyújtotta a kezét.
- Szia, Bella Swan – fogadtam el a jobbját.
- Swan? Apám ismeri a tiédet. Ugye nem mondod el neki ezt? – mutatott a kezében lévő üvegre.
- Nem, dehogy – ráztam a fejem.
Nem akartam, hogy valami besúgónak higgyenek. Igaz, én egy rendőrfőnők lánya vagyok, de ettől még tudok bulizni.
El is vettem egy sört, majd a fiúra mosolyogtam.
- Na, jössz a vízbe?
Már fogta volna volna meg a kezem, és húzott volna magával, mire kinyögtem, hogy sajnos nem hoztam magammal fürdőruhát.
Kár, pedig tényleg mentem volna vele.
- Nincs gáz Bells! – hallottam meg Francis hangját. – Én hoztam neked egy bikinit. – kacsintott.
- Tényleg?
- Aha. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni a fürdésről, szóval inkább hoztam neked is egyet, a biztonság kedvéért. Odaadjam, akarsz menni?
- Igen, légyszi. – mosolyogtam rá.
- Gyere.
Elindultunk a kocsihoz. Már elég sötét volt, de még így,a feketeségben is észrevettem azt a valamit, ami egy szemvillantás alatt futott el mellettünk.
- Úristen! – ugrottam hátra egyet.
- Mi az? – kérdezte a becsiccsentett Franc.
- Nem láttad? Valami hatalmas… ott a fák között… nem láttad?
- Ittál? – röhögött.
- Nem, tényleg láttam. Olyan volt, mint egy hatalmas medve. Szerintem szólni kéne a többieknek.
- Nem volt ott semmi, Bella. Sötét van…inkább öltözz gyorsan.
Végülis, lehet hogy igaza van. Ittam egy üveggel, és tényleg sötét van, amúgy meg, itt nincsenek medvék, tudtommal. Pláne nem a partnál.
- Elforduljak?
- Inkább fogd a cuccom – mondtam, és levettem a pulcsimat, meg a melltartómat.
Magamra vettem a fekete bikinit, és szóltam Francnek, hogy kösse meg nekem hátul.
A sör megtette a hatását, nem szégyenlősködtem, még akkor sem, mikor visszamentünk a srácok közé, és többen eléggé szemügyre vettek.
A víz felé menet még felkaptam egy üveggel.
Sethnek igaza volt. A víz egyáltalán nem volt hideg.
Mindenki bent volt a vízben, és fröcsköltek, a víz alá nyomták egymást, nevettek. Igazán jó volt a hangulat.
Alig pár perc alatt végeztem az egész üveggel, és még jobban bevetettem magam a nyomjuk-le-a-fiúkat-a-víz-alá projektbe.
Pár óra múlva el kezdtek hazaszállingózni az emberek, és lassan mi is kifelé vettük az irányt a vízből.
Nem tudtam Franc mennyit ivott, nem igazán figyeltem, de reméltem, hogy kevesebbet, mint én, mert nem volt kedvem belemenni egy fába.
Franc csókkal búcsúzott Jake-től, mi pedig elindultunk hazafelé.
/Bella szemszöge/
Az autót leparkoltam a bevásárlóközpont előtt, majd kiszálltam a kocsiból.
A sorok között járkálva bedobáltam a kosárba a szükséges dolgokat, ami beletelt néhány percbe.
Otthon sokszor főztem anyura, így már járatos voltam az ilyesfajta dolgokban, de ebben a boltban még sosem voltam. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni a sorok közt, bár ebben az is közrejátszott, hogy a gondolataim más körül forogtak.
Elsősorban a Cullenéken, másodsorban pedig a ma este körül. Vártam, nem mondom hogy nem. Csak az az első dolog nem hagyott nyugodni.
Hol lehetnek? Mi van velük?
Például, ha elkaptak volna valami ragályos betegséget, az még úgy ahogy magyarázat a sok hiányzásra, de tekintve, hogy vámpírok, ez lehetetlen.
A legvalószínűbb dologra pedig nem is akartam gondolni.
Nem bírnám ki, ha elmentek volna…
Most, hogy találtam valakit, aki igazán fontos a számomra, nem szívesen szakadnék el tőle.
Bár még csak néhány hete ismerem, nagyon megkedveltem, fontos lett nekem, az életem részévé vált.
Én mindig is felnőttes, megfontolt lány voltam. Anyu mellett nem volt nehéz annak lenni.
Renée anyaként is szórakozott volt és nemtörődöm, és bár csodálatos anya, és imádom őt, de mellette meg kellett tanulnom gondoskodnom magamról, érett, helyes döntéseket hozni, egyedül.
Tudom, különc vagyok, tényleg különbözök a többi korombeli lánytól.
Az én életem nem bulizásból és fiúkból áll, inkább egyedül vagyok, olvasok, vagy épp főzök.
És akkor jön ez a fiú, aki szintén felnőttes és komoly. Tudom, hülyeség, de olyan, mintha a lelkitásram lenne és vele tényleg el tudom képzelni magam a későbbiekben.
De neki van barátnője, így esélytelen az egész dolog.
Pláne így, hogy nem is látom. Ha számítanék neki valamit is, eljönne. Tudja hol lakom. Így még iskolába sem kéne mennie. Vagy talán nem bízik bennem?
Miután fizettem, bepakoltam mindent a járgányba, és hajtottam hazafelé.
Főzni már nem valószínű hogy lesz időm, de legalább a hozzávalókat már odakészíthetem Charlie-nak.
Otthon mindent bepakoltam a hűtőbe és a szekrénybe, a megmaradt pénzt pedig visszatettem a börgébe.
Még volt majdnem négy órám 7-ig. Mit csináljak annyi ideig? Ez a tehetetlenség már az agyamra megy!
Felmentem a szobámba, és az iskolás ruhámat melegítőre cseréltem.
Fél óra alatt kész voltam a házi feladattal, úgyhogy úgy döntöttem, berakok egy mosást. Legalább Charlie-nak már nem lesz rá gondja.
Felkaptam a mosandó ruháimat, majd mentem apu szobájába.
A foteljén lévő farmer már elég elhordottnak tűnt, gondoltam, azt is begyűjtöm. Meg a piros-fehér kockás ingjét is.
Más ruhája nem volt elöl, turkálni meg nem akartam, így mentem a fürdőszobába.
A színes ruhákat bepakoltam a gépbe, majd elindítottam a mosást.
Elég hamar hazaértem a suliból, így talán még lenne időm megcsinálni a vacsorát.
Végülis, miért ne? Egy óra bőven elég elkészülni.
Kezet mostam, elővettem a csirkét a hűtőből, aztán betettem sülni.
Bő egy óra múlva el is készült.
Nem igazán tudtam, mit vehetnék fel. Tényleg, mit vesz fel az ember egy tábortüzes összeröffenéshez?
Homok lesz, úgyhogy tornacipő mellett döntöttem.
A farmer biztos pont, így azt húztam.
A felsővel már kicsit nehezebb dolgom volt…
Legyek kicsit bátrabb, és rakjam félre a megszokott kapucnis pulcsit vagy inget?
Kipakoltam az ágyra néhány holmimat, majd keresztbetett kézzel álltam fölöttük.
Sosem öltözködtem valami divatosan, nem igazán érdekelt mi van rajtam, de ezekkel az emberekkel most fogok először találkozni, már ha az öt éves énemet nem vesszük figyelembe.
A döntésem egy barna, kivágott pulcsira esett. A tűznél meleg lesz, de a biztonság kedvéért a táskámba tettem egy fekete dzsekit is.
Írtam apámnak egy cetlit, hogy elmentem La Pushba.
Bezártam az ajtót magam mögött, majd vártam Francisre.
Két perc múlva bekanyarodott az utcánkba a pici, kék Suzukija.
- Na szia! Úgy örülök, hogy rávettelek erre. – mosolygott ki a lehúzott ablakon. – Gyere már!
Elindultam a kocsi felé, majd beültem barátnőm mellé.
- Heló Franc – mosolyogtam vissza. – Én is örülök. Épp ideje hogy megismerjem ezt a te Jacobodat.
- Imádni fogod. Olyan cukipofa – sóhajtotta.
- Biztosan.
- Nem nagyon tudtam, mit vehetnék fel. Ez megfelel, ugye? – haraptam be az alsóajkam.
- Tökéletes – nézte meg a felsőmet.
- Akkor jó – lélegeztem fel.
- Kik is lesznek még ott rajtunk kívül?
- Hát… az egész la pushi banda: Embry, Jared, Paul, Quil, Sam, a Clearwater testvérek, meg még néhány helyi fiatal, gondolom.
- Aha. – bólintottam, bár az elhangzott nevek nem sokat mondtak nekem. – És a suliból?
- Nem hiszem… de nem is baj, legalább több fiú marad nekünk – kacsintott rám Franc. – Majd keresünk neked valakit.
- Jaj, köszi – fintorogtam.
- Most mit izélsz? Majd ha meglátod a srácokat, megváltozik a véleményed. – rejtélyeskedett.
- Hát oké.
Itt be is fejeztük, mert időközbe megérkeztünk a parthoz.
Nagyon hangulatos látvány tárult elénk.
Az esti félhomályban aranybarnán terült el a homok a víz mentén, a part közepén az óriási tábortűz narancssárgán lángolt, és meghitt, pattogó hangot hallatott. Körbe fehér uszadékfákon ültek többen, és beszélgettek. Páran a feketén fénylő vízben fürödtek, fröcskölték a vizet. Meleg, barátságos hangokat hallottunk, és már ott a part szélén is érezni lehetett a tűzből jövő forróságot.
- Hé, Jake – futott előre barátnőm. Eddig a kocsi csomagtartójánál ügyködött, így csak most vettem észre, hogy a pulcsiját levette, és csak egy világoskék bikinifelső maradt rajta. Én nem vettem a ruhám alá fürdőruhát, de nem is éreztem olyan melegnek a levegőt, hogy levetkőzzek.
Az uszadékfáról egy hatalmas, csupa izom, rövid hajú srác pattant fel, majd megpörgette a levegőben Francist.
- Jó hogy eljöttél – cuppantott egy puszit a fiú Franc szájára.
- Még szép hogy eljöttem. – fogta meg a srác kezét. – Jake, ő Bella, a legjobb barátnőm.
- Hello – mosolyogtam.
- Szia Bella – vigyorgott, majd mindkettőnket átkarolva a tábortűzhöz vezetett.
- Srácok, ő itt Bella – mutatott be a többieknek, mire minden szem rám szegeződött, amire persze fülig vörösödtem.
Intettem a kezemmel a többiek közé, mire ők barátságosan köszöntek.
- Csüccs le – kínált hellyel Jake. – Sört?
- Köszi, nem kérek.
Hú, ha apu megtudná hogy ennyi kiskorú itt alkoholt fogyaszt… lefogadom, hogy ők még nálam is fiatalabbak.
Persze eszembe sem volt apunak szólni ez miatt. Tetszett a légkör.
Jacob átnyújtott Francnek egy üveggel, mire ő meghúzta azt.
A vízből egy magas, úgy tizennégynek kinéző srác futott felénk. Teste fénylett a nedvességtől. – Hé, nem akartok úszni egyet? Jó meleg a víz. – huppant le az egyetlen szabad helyre a fiú, azaz mellém.
Érzetem a testéből áradó forróságot. Fura – gondoltam – elvégre most jött ki a vízből. Ennyire azért nem lehet meleg az sem.
- Heló, Seth vagyok – nyújtotta a kezét.
- Szia, Bella Swan – fogadtam el a jobbját.
- Swan? Apám ismeri a tiédet. Ugye nem mondod el neki ezt? – mutatott a kezében lévő üvegre.
- Nem, dehogy – ráztam a fejem.
Nem akartam, hogy valami besúgónak higgyenek. Igaz, én egy rendőrfőnők lánya vagyok, de ettől még tudok bulizni.
El is vettem egy sört, majd a fiúra mosolyogtam.
- Na, jössz a vízbe?
Már fogta volna volna meg a kezem, és húzott volna magával, mire kinyögtem, hogy sajnos nem hoztam magammal fürdőruhát.
Kár, pedig tényleg mentem volna vele.
- Nincs gáz Bells! – hallottam meg Francis hangját. – Én hoztam neked egy bikinit. – kacsintott.
- Tényleg?
- Aha. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni a fürdésről, szóval inkább hoztam neked is egyet, a biztonság kedvéért. Odaadjam, akarsz menni?
- Igen, légyszi. – mosolyogtam rá.
- Gyere.
Elindultunk a kocsihoz. Már elég sötét volt, de még így,a feketeségben is észrevettem azt a valamit, ami egy szemvillantás alatt futott el mellettünk.
- Úristen! – ugrottam hátra egyet.
- Mi az? – kérdezte a becsiccsentett Franc.
- Nem láttad? Valami hatalmas… ott a fák között… nem láttad?
- Ittál? – röhögött.
- Nem, tényleg láttam. Olyan volt, mint egy hatalmas medve. Szerintem szólni kéne a többieknek.
- Nem volt ott semmi, Bella. Sötét van…inkább öltözz gyorsan.
Végülis, lehet hogy igaza van. Ittam egy üveggel, és tényleg sötét van, amúgy meg, itt nincsenek medvék, tudtommal. Pláne nem a partnál.
- Elforduljak?
- Inkább fogd a cuccom – mondtam, és levettem a pulcsimat, meg a melltartómat.
Magamra vettem a fekete bikinit, és szóltam Francnek, hogy kösse meg nekem hátul.
A sör megtette a hatását, nem szégyenlősködtem, még akkor sem, mikor visszamentünk a srácok közé, és többen eléggé szemügyre vettek.
A víz felé menet még felkaptam egy üveggel.
Sethnek igaza volt. A víz egyáltalán nem volt hideg.
Mindenki bent volt a vízben, és fröcsköltek, a víz alá nyomták egymást, nevettek. Igazán jó volt a hangulat.
Alig pár perc alatt végeztem az egész üveggel, és még jobban bevetettem magam a nyomjuk-le-a-fiúkat-a-víz-alá projektbe.
Pár óra múlva el kezdtek hazaszállingózni az emberek, és lassan mi is kifelé vettük az irányt a vízből.
Nem tudtam Franc mennyit ivott, nem igazán figyeltem, de reméltem, hogy kevesebbet, mint én, mert nem volt kedvem belemenni egy fába.
Franc csókkal búcsúzott Jake-től, mi pedig elindultunk hazafelé.
2010. március 16., kedd
Mennyei szerelem - 23.fejezet
23. Az esküvő
(Alice szemszöge)
Alig bírtam magammal.
Nagynéni leszek! Nagynéni leszek! – vigyorogtam büszkén.
Ha kislányok lesznek, majd együtt megyünk vásárolni. Apró ruhácskákat, tündéri kiscipőket.
Ó, istenem, bárcsak lányok lennének!
Persze egy kisfiúnak is lehet vásárolni. Egy kisfiút legfőképp Emmettel tudtam elképzelni, ahogy tanítja verekedni, felveszi a hátára, és ugrál vele a fákon, vagy fogócskáznak.
Már maga a gondolat is bosszantott, hogy épp ezt nem látom előre!
De hát miért nem?
Végülis, nem lehet már sok idő hátra a szülésig. Bella hatalmas hasa legalábbis erről ad bizonyosságot.
Most, ahogy a tükröm előtt állok, és a gyönyörű, piros koszorúslány-ruhámat tartom magam előtt, hirtelen belémhasít a fájdalom.
Nem fizikai fájdalom ez, lehet, hogy mégcsak nem is kéne fájdalomnak neveznem.
Inkább valamiféle hiányérzetnek, csalódottságnak, vagy céltalan vágyódásnak.
Nekem soha nem lehet gyermekem.
Egy vámpírnő szervezete nem úgy működik, mint egy átlagnőé. Nem képes változni, ennél fogva nem képes a megfogantatásra sem.
Egy rövid pillanatra meg tudtam érteni Rosalie-t. Ő ugyanis mindig féltékeny volt egy picit Bellára. Természetesen nem csak a gyerekdologért, hanem úgy összességében mindenért, amit egy ember megtehet egy vámpírral szemben. Vagy amire képes lehet.
Vagy éppenséggel magáért a helyzetért irigyelte, nem tudom pontosan, de a lényeg az, hogy erre a rövid időre tényleg vágytam rá, hogy Bella helyében lehessek.
Még utoljára belenéztem a tükörbe, és száműztem a vágyakozó Alice-t.
A kis pocaklakók gondolatára megint mosoly ült ki az arcomra, és próbáltam csak a mai esküvőre gondolni.
Elszakítottam magamról a pillantásom, és villámgyorsan felkaptam magamra a csodaszép ruhámat, majd a fésülködőasztalomhoz ültem, ügyelve, hogy a szoknyarész ne gyűrődjön össze.
Szempilláim tövében meghúztam a vékony, fekete vonalat, a szemhéjamat pedig világos rózsaszínre színeztem.
Ajkamra piros rúzst vittem fel, arccsontomra pedig leheletnyi pirosítót.
Kész voltam.
Tűsarkú szandálom kopogott gyors lépteimre a fehér kőparkettán, amíg nővérem szobájához értem.
Az ajtó előtt, amikor már épp kopogtam volna, látomásom támadt.
Hát ez nem lehet igaz! – morogtam magamban.
Kopogás nélkül rontottam be a szobába, ahol látomásom beigazolódott.
Esme már az utolsó simításokat végezte Rose-on.
- Azt mondtátok, megvártok! – álltam eléjük csípőre tett kézzel.
- Sajnálom drágám, ha előbb jössz… - mondta anyu együtt érzőn. Tudta milyen fontos nekem, hogy én is részt vehessek nővérem kicsinosításában, de igaza volt.
Túl sokáig szöszmötöltem a szobámban.
- Semmi baj, Esme… Rose, lélegzetelállítóan nézel ki! – fordultam névérem felé.
Az együtt választott hófehér, testhez simuló, vállpánt nélküli ruhában a tükör előtt gyönyörködött magában.
- Ugye? Annyira mesés ez a ruha. Alice… azt hiszem, ezt most megtartom. Az első után ez a leggyönyörűbb. Nem dobhatom ki. – sóhajtotta Rosalie.
- Igazad van. Teljesen. – léptem mögé, és elrendeztem szőke, göndör tincseit a vállán. – Felkészültél? Mehetünk?
Végigsimított a ruháján, majd nagyot sóhajtott. – Persze.
Az esküvő helyszíne, azaz a házunk mögött lévő kis füves, erdő előtti terület nem volt túl nagy, de most annyira szépen fel volt díszítve, hogy ez a tényező nem is volt fontos.
Az ötven fehér szék, ami a meghívott vendégek ülőhelyeként szolgált, két sorban volt elhelyezve. Köztük egy hosszú, vörös szőnyeg vezetett a hófehér oltárig, ahol a pap, Emmett, Jasper, és a másik oldalon Esme már ott álltak.
Felzendült az induló az oldalt elhelyezett zongorából.
Az emberek és Tanyaék felálltak, és felénk fordultak.
Kezemben a fehér és vörös rózsaszirommal teli kosárkával elindultam a szőnyegen.
Mosolyogtam mindenfelé, közbe pedig szórtam magam elé a virágokat.
Az emberek tátott szájjal bámultak, az ő érzékeiknek mindez túlságosan gyönyörűnek, és tökéletesen összehangoltnak tűnt, gondolom. De hát nem én vagyok a gondolatolvasó!
Tudtam, hogy Rosalie ott jön pár méterrel mögöttem, Carlisle-ba karolva, ajkán boldog mosollyal – amit kivételesen az ilyen alkalmakra tartogat -, talán egy csipetnyi beképzelt „nézzetek csak, ehhez foghatót többet úgysem láttok majd” gúnnyal fűszerezve.
Szerelmem kicsit feszengve állt a sok ember között, mivel még mindig nem sikerült tökéletesre fejlesztenie az akaraterejét. Még vágyott az embervérre, jobban, mint mi. De most mégis büszke voltam rá, mert ilyennek még sosem láttam.
Bár a feszültséget, és az erőlködés egy nagyon apró jelét ott találtam tökéletes arcán, de volt még ott valami, ami bizonyosságot adott, hogy itt ma nem lesz mészárlás: egy elégedett, büszke és boldog mosolyra húzódó ajak, és egy nyugodt, szerelmes szempár, a sajátomba fúródva.
Imádatom tárgya talán épp most lépett túl a múltján – a folyamatos öldöklésen, és ezt az itt jelenlévő embereknek köszönhetem, akik átsegítették ezen a határon azt a lényt, akit a világon a legjobban szeretek.
Garantálom, ez lesz életük legeslegjobb lagzija!
Amikor előre értem, még mindig gondolataimba merülve ültem le az első sorba anyu és Tanya közé.
Carlisle puszit nyomott nővérem arcára, és leült Esme mellé, aki nyomban a keze után kapott, és nem is engedte el többé.
Emmett még most sem tudott uralkodni magán, ezért emberi fülnek túlságosan halkan és gyorsan Rosalie fülébe suttogta: - Baby, annyira szexi ez a ruha. Kár hogy már nem sokáig marad rajtad.
Az emberi szemnek ez csak egy gyors puszinak tűnhetett, ám azzal az én drága bátyuskám nem számolt, hogy mi – a jelenlévő vámpírok – meghallhatjuk.
Esme és Carlisle szolid köhögcsélésbe kezdtek, mi többiek pedig halkan röhögtünk testvérem perverzitásán, ami már többször bebizonyította határtalanságát.
Rosalie szúrós tekintettel viszonozta Em megnyilvánulását, mire az, mint egy csínytevést elkövetett kisgyerek, a vörös szőnyeget kezdte bámulni.
A pap belekezdett a mondandójába, de minden helyen odarakta az „újra” szócskát.
Ami azért lehetett fura az embereknek, mert tudtuk szerint a testvéreim még csak 18 évesek. Tényleg eléggé abszurd helyzet volt, de végül is, a lényeg az, hogy mindenre „ígérem”, „akarom” meg „igen” volt a válasz.
És végül a pap házastársakká nyilvánította őket. Újra.
(Alice szemszöge)
Alig bírtam magammal.
Nagynéni leszek! Nagynéni leszek! – vigyorogtam büszkén.
Ha kislányok lesznek, majd együtt megyünk vásárolni. Apró ruhácskákat, tündéri kiscipőket.
Ó, istenem, bárcsak lányok lennének!
Persze egy kisfiúnak is lehet vásárolni. Egy kisfiút legfőképp Emmettel tudtam elképzelni, ahogy tanítja verekedni, felveszi a hátára, és ugrál vele a fákon, vagy fogócskáznak.
Már maga a gondolat is bosszantott, hogy épp ezt nem látom előre!
De hát miért nem?
Végülis, nem lehet már sok idő hátra a szülésig. Bella hatalmas hasa legalábbis erről ad bizonyosságot.
Most, ahogy a tükröm előtt állok, és a gyönyörű, piros koszorúslány-ruhámat tartom magam előtt, hirtelen belémhasít a fájdalom.
Nem fizikai fájdalom ez, lehet, hogy mégcsak nem is kéne fájdalomnak neveznem.
Inkább valamiféle hiányérzetnek, csalódottságnak, vagy céltalan vágyódásnak.
Nekem soha nem lehet gyermekem.
Egy vámpírnő szervezete nem úgy működik, mint egy átlagnőé. Nem képes változni, ennél fogva nem képes a megfogantatásra sem.
Egy rövid pillanatra meg tudtam érteni Rosalie-t. Ő ugyanis mindig féltékeny volt egy picit Bellára. Természetesen nem csak a gyerekdologért, hanem úgy összességében mindenért, amit egy ember megtehet egy vámpírral szemben. Vagy amire képes lehet.
Vagy éppenséggel magáért a helyzetért irigyelte, nem tudom pontosan, de a lényeg az, hogy erre a rövid időre tényleg vágytam rá, hogy Bella helyében lehessek.
Még utoljára belenéztem a tükörbe, és száműztem a vágyakozó Alice-t.
A kis pocaklakók gondolatára megint mosoly ült ki az arcomra, és próbáltam csak a mai esküvőre gondolni.
Elszakítottam magamról a pillantásom, és villámgyorsan felkaptam magamra a csodaszép ruhámat, majd a fésülködőasztalomhoz ültem, ügyelve, hogy a szoknyarész ne gyűrődjön össze.
Szempilláim tövében meghúztam a vékony, fekete vonalat, a szemhéjamat pedig világos rózsaszínre színeztem.
Ajkamra piros rúzst vittem fel, arccsontomra pedig leheletnyi pirosítót.
Kész voltam.
Tűsarkú szandálom kopogott gyors lépteimre a fehér kőparkettán, amíg nővérem szobájához értem.
Az ajtó előtt, amikor már épp kopogtam volna, látomásom támadt.
Hát ez nem lehet igaz! – morogtam magamban.
Kopogás nélkül rontottam be a szobába, ahol látomásom beigazolódott.
Esme már az utolsó simításokat végezte Rose-on.
- Azt mondtátok, megvártok! – álltam eléjük csípőre tett kézzel.
- Sajnálom drágám, ha előbb jössz… - mondta anyu együtt érzőn. Tudta milyen fontos nekem, hogy én is részt vehessek nővérem kicsinosításában, de igaza volt.
Túl sokáig szöszmötöltem a szobámban.
- Semmi baj, Esme… Rose, lélegzetelállítóan nézel ki! – fordultam névérem felé.
Az együtt választott hófehér, testhez simuló, vállpánt nélküli ruhában a tükör előtt gyönyörködött magában.
- Ugye? Annyira mesés ez a ruha. Alice… azt hiszem, ezt most megtartom. Az első után ez a leggyönyörűbb. Nem dobhatom ki. – sóhajtotta Rosalie.
- Igazad van. Teljesen. – léptem mögé, és elrendeztem szőke, göndör tincseit a vállán. – Felkészültél? Mehetünk?
Végigsimított a ruháján, majd nagyot sóhajtott. – Persze.
Az esküvő helyszíne, azaz a házunk mögött lévő kis füves, erdő előtti terület nem volt túl nagy, de most annyira szépen fel volt díszítve, hogy ez a tényező nem is volt fontos.
Az ötven fehér szék, ami a meghívott vendégek ülőhelyeként szolgált, két sorban volt elhelyezve. Köztük egy hosszú, vörös szőnyeg vezetett a hófehér oltárig, ahol a pap, Emmett, Jasper, és a másik oldalon Esme már ott álltak.
Felzendült az induló az oldalt elhelyezett zongorából.
Az emberek és Tanyaék felálltak, és felénk fordultak.
Kezemben a fehér és vörös rózsaszirommal teli kosárkával elindultam a szőnyegen.
Mosolyogtam mindenfelé, közbe pedig szórtam magam elé a virágokat.
Az emberek tátott szájjal bámultak, az ő érzékeiknek mindez túlságosan gyönyörűnek, és tökéletesen összehangoltnak tűnt, gondolom. De hát nem én vagyok a gondolatolvasó!
Tudtam, hogy Rosalie ott jön pár méterrel mögöttem, Carlisle-ba karolva, ajkán boldog mosollyal – amit kivételesen az ilyen alkalmakra tartogat -, talán egy csipetnyi beképzelt „nézzetek csak, ehhez foghatót többet úgysem láttok majd” gúnnyal fűszerezve.
Szerelmem kicsit feszengve állt a sok ember között, mivel még mindig nem sikerült tökéletesre fejlesztenie az akaraterejét. Még vágyott az embervérre, jobban, mint mi. De most mégis büszke voltam rá, mert ilyennek még sosem láttam.
Bár a feszültséget, és az erőlködés egy nagyon apró jelét ott találtam tökéletes arcán, de volt még ott valami, ami bizonyosságot adott, hogy itt ma nem lesz mészárlás: egy elégedett, büszke és boldog mosolyra húzódó ajak, és egy nyugodt, szerelmes szempár, a sajátomba fúródva.
Imádatom tárgya talán épp most lépett túl a múltján – a folyamatos öldöklésen, és ezt az itt jelenlévő embereknek köszönhetem, akik átsegítették ezen a határon azt a lényt, akit a világon a legjobban szeretek.
Garantálom, ez lesz életük legeslegjobb lagzija!
Amikor előre értem, még mindig gondolataimba merülve ültem le az első sorba anyu és Tanya közé.
Carlisle puszit nyomott nővérem arcára, és leült Esme mellé, aki nyomban a keze után kapott, és nem is engedte el többé.
Emmett még most sem tudott uralkodni magán, ezért emberi fülnek túlságosan halkan és gyorsan Rosalie fülébe suttogta: - Baby, annyira szexi ez a ruha. Kár hogy már nem sokáig marad rajtad.
Az emberi szemnek ez csak egy gyors puszinak tűnhetett, ám azzal az én drága bátyuskám nem számolt, hogy mi – a jelenlévő vámpírok – meghallhatjuk.
Esme és Carlisle szolid köhögcsélésbe kezdtek, mi többiek pedig halkan röhögtünk testvérem perverzitásán, ami már többször bebizonyította határtalanságát.
Rosalie szúrós tekintettel viszonozta Em megnyilvánulását, mire az, mint egy csínytevést elkövetett kisgyerek, a vörös szőnyeget kezdte bámulni.
A pap belekezdett a mondandójába, de minden helyen odarakta az „újra” szócskát.
Ami azért lehetett fura az embereknek, mert tudtuk szerint a testvéreim még csak 18 évesek. Tényleg eléggé abszurd helyzet volt, de végül is, a lényeg az, hogy mindenre „ígérem”, „akarom” meg „igen” volt a válasz.
És végül a pap házastársakká nyilvánította őket. Újra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)