2010. március 22., hétfő

Gyilkos ösztönök- 14.fejezet

14. Tábortűz


/Bella szemszöge/





Az autót leparkoltam a bevásárlóközpont előtt, majd kiszálltam a kocsiból.
A sorok között járkálva bedobáltam a kosárba a szükséges dolgokat, ami beletelt néhány percbe.
Otthon sokszor főztem anyura, így már járatos voltam az ilyesfajta dolgokban, de ebben a boltban még sosem voltam. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni a sorok közt, bár ebben az is közrejátszott, hogy a gondolataim más körül forogtak.
Elsősorban a Cullenéken, másodsorban pedig a ma este körül. Vártam, nem mondom hogy nem. Csak az az első dolog nem hagyott nyugodni.
Hol lehetnek? Mi van velük?
Például, ha elkaptak volna valami ragályos betegséget, az még úgy ahogy magyarázat a sok hiányzásra, de tekintve, hogy vámpírok, ez lehetetlen.
A legvalószínűbb dologra pedig nem is akartam gondolni.
Nem bírnám ki, ha elmentek volna…
Most, hogy találtam valakit, aki igazán fontos a számomra, nem szívesen szakadnék el tőle.
Bár még csak néhány hete ismerem, nagyon megkedveltem, fontos lett nekem, az életem részévé vált.
Én mindig is felnőttes, megfontolt lány voltam. Anyu mellett nem volt nehéz annak lenni.
Renée anyaként is szórakozott volt és nemtörődöm, és bár csodálatos anya, és imádom őt, de mellette meg kellett tanulnom gondoskodnom magamról, érett, helyes döntéseket hozni, egyedül.
Tudom, különc vagyok, tényleg különbözök a többi korombeli lánytól.
Az én életem nem bulizásból és fiúkból áll, inkább egyedül vagyok, olvasok, vagy épp főzök.
És akkor jön ez a fiú, aki szintén felnőttes és komoly. Tudom, hülyeség, de olyan, mintha a lelkitásram lenne és vele tényleg el tudom képzelni magam a későbbiekben.
De neki van barátnője, így esélytelen az egész dolog.
Pláne így, hogy nem is látom. Ha számítanék neki valamit is, eljönne. Tudja hol lakom. Így még iskolába sem kéne mennie. Vagy talán nem bízik bennem?

Miután fizettem, bepakoltam mindent a járgányba, és hajtottam hazafelé.
Főzni már nem valószínű hogy lesz időm, de legalább a hozzávalókat már odakészíthetem Charlie-nak.
Otthon mindent bepakoltam a hűtőbe és a szekrénybe, a megmaradt pénzt pedig visszatettem a börgébe.
Még volt majdnem négy órám 7-ig. Mit csináljak annyi ideig? Ez a tehetetlenség már az agyamra megy!
Felmentem a szobámba, és az iskolás ruhámat melegítőre cseréltem.
Fél óra alatt kész voltam a házi feladattal, úgyhogy úgy döntöttem, berakok egy mosást. Legalább Charlie-nak már nem lesz rá gondja.
Felkaptam a mosandó ruháimat, majd mentem apu szobájába.
A foteljén lévő farmer már elég elhordottnak tűnt, gondoltam, azt is begyűjtöm. Meg a piros-fehér kockás ingjét is.
Más ruhája nem volt elöl, turkálni meg nem akartam, így mentem a fürdőszobába.
A színes ruhákat bepakoltam a gépbe, majd elindítottam a mosást.

Elég hamar hazaértem a suliból, így talán még lenne időm megcsinálni a vacsorát.
Végülis, miért ne? Egy óra bőven elég elkészülni.
Kezet mostam, elővettem a csirkét a hűtőből, aztán betettem sülni.
Bő egy óra múlva el is készült.

Nem igazán tudtam, mit vehetnék fel. Tényleg, mit vesz fel az ember egy tábortüzes összeröffenéshez?
Homok lesz, úgyhogy tornacipő mellett döntöttem.
A farmer biztos pont, így azt húztam.
A felsővel már kicsit nehezebb dolgom volt…
Legyek kicsit bátrabb, és rakjam félre a megszokott kapucnis pulcsit vagy inget?
Kipakoltam az ágyra néhány holmimat, majd keresztbetett kézzel álltam fölöttük.
Sosem öltözködtem valami divatosan, nem igazán érdekelt mi van rajtam, de ezekkel az emberekkel most fogok először találkozni, már ha az öt éves énemet nem vesszük figyelembe.
A döntésem egy barna, kivágott pulcsira esett. A tűznél meleg lesz, de a biztonság kedvéért a táskámba tettem egy fekete dzsekit is.

Írtam apámnak egy cetlit, hogy elmentem La Pushba.
Bezártam az ajtót magam mögött, majd vártam Francisre.
Két perc múlva bekanyarodott az utcánkba a pici, kék Suzukija.
- Na szia! Úgy örülök, hogy rávettelek erre. – mosolygott ki a lehúzott ablakon. – Gyere már!
Elindultam a kocsi felé, majd beültem barátnőm mellé.
- Heló Franc – mosolyogtam vissza. – Én is örülök. Épp ideje hogy megismerjem ezt a te Jacobodat.
- Imádni fogod. Olyan cukipofa – sóhajtotta.
- Biztosan.
- Nem nagyon tudtam, mit vehetnék fel. Ez megfelel, ugye? – haraptam be az alsóajkam.
- Tökéletes – nézte meg a felsőmet.
- Akkor jó – lélegeztem fel.
- Kik is lesznek még ott rajtunk kívül?
- Hát… az egész la pushi banda: Embry, Jared, Paul, Quil, Sam, a Clearwater testvérek, meg még néhány helyi fiatal, gondolom.
- Aha. – bólintottam, bár az elhangzott nevek nem sokat mondtak nekem. – És a suliból?
- Nem hiszem… de nem is baj, legalább több fiú marad nekünk – kacsintott rám Franc. – Majd keresünk neked valakit.
- Jaj, köszi – fintorogtam.
- Most mit izélsz? Majd ha meglátod a srácokat, megváltozik a véleményed. – rejtélyeskedett.
- Hát oké.
Itt be is fejeztük, mert időközbe megérkeztünk a parthoz.

Nagyon hangulatos látvány tárult elénk.
Az esti félhomályban aranybarnán terült el a homok a víz mentén, a part közepén az óriási tábortűz narancssárgán lángolt, és meghitt, pattogó hangot hallatott. Körbe fehér uszadékfákon ültek többen, és beszélgettek. Páran a feketén fénylő vízben fürödtek, fröcskölték a vizet. Meleg, barátságos hangokat hallottunk, és már ott a part szélén is érezni lehetett a tűzből jövő forróságot.

- Hé, Jake – futott előre barátnőm. Eddig a kocsi csomagtartójánál ügyködött, így csak most vettem észre, hogy a pulcsiját levette, és csak egy világoskék bikinifelső maradt rajta. Én nem vettem a ruhám alá fürdőruhát, de nem is éreztem olyan melegnek a levegőt, hogy levetkőzzek.

Az uszadékfáról egy hatalmas, csupa izom, rövid hajú srác pattant fel, majd megpörgette a levegőben Francist.
- Jó hogy eljöttél – cuppantott egy puszit a fiú Franc szájára.
- Még szép hogy eljöttem. – fogta meg a srác kezét. – Jake, ő Bella, a legjobb barátnőm.
- Hello – mosolyogtam.
- Szia Bella – vigyorgott, majd mindkettőnket átkarolva a tábortűzhöz vezetett.
- Srácok, ő itt Bella – mutatott be a többieknek, mire minden szem rám szegeződött, amire persze fülig vörösödtem.
Intettem a kezemmel a többiek közé, mire ők barátságosan köszöntek.
- Csüccs le – kínált hellyel Jake. – Sört?
- Köszi, nem kérek.
Hú, ha apu megtudná hogy ennyi kiskorú itt alkoholt fogyaszt… lefogadom, hogy ők még nálam is fiatalabbak.
Persze eszembe sem volt apunak szólni ez miatt. Tetszett a légkör.
Jacob átnyújtott Francnek egy üveggel, mire ő meghúzta azt.

A vízből egy magas, úgy tizennégynek kinéző srác futott felénk. Teste fénylett a nedvességtől. – Hé, nem akartok úszni egyet? Jó meleg a víz. – huppant le az egyetlen szabad helyre a fiú, azaz mellém.
Érzetem a testéből áradó forróságot. Fura – gondoltam – elvégre most jött ki a vízből. Ennyire azért nem lehet meleg az sem.
- Heló, Seth vagyok – nyújtotta a kezét.
- Szia, Bella Swan – fogadtam el a jobbját.
- Swan? Apám ismeri a tiédet. Ugye nem mondod el neki ezt? – mutatott a kezében lévő üvegre.
- Nem, dehogy – ráztam a fejem.
Nem akartam, hogy valami besúgónak higgyenek. Igaz, én egy rendőrfőnők lánya vagyok, de ettől még tudok bulizni.
El is vettem egy sört, majd a fiúra mosolyogtam.
- Na, jössz a vízbe?
Már fogta volna volna meg a kezem, és húzott volna magával, mire kinyögtem, hogy sajnos nem hoztam magammal fürdőruhát.
Kár, pedig tényleg mentem volna vele.
- Nincs gáz Bells! – hallottam meg Francis hangját. – Én hoztam neked egy bikinit. – kacsintott.
- Tényleg?
- Aha. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni a fürdésről, szóval inkább hoztam neked is egyet, a biztonság kedvéért. Odaadjam, akarsz menni?
- Igen, légyszi. – mosolyogtam rá.
- Gyere.
Elindultunk a kocsihoz. Már elég sötét volt, de még így,a feketeségben is észrevettem azt a valamit, ami egy szemvillantás alatt futott el mellettünk.
- Úristen! – ugrottam hátra egyet.
- Mi az? – kérdezte a becsiccsentett Franc.
- Nem láttad? Valami hatalmas… ott a fák között… nem láttad?
- Ittál? – röhögött.
- Nem, tényleg láttam. Olyan volt, mint egy hatalmas medve. Szerintem szólni kéne a többieknek.
- Nem volt ott semmi, Bella. Sötét van…inkább öltözz gyorsan.
Végülis, lehet hogy igaza van. Ittam egy üveggel, és tényleg sötét van, amúgy meg, itt nincsenek medvék, tudtommal. Pláne nem a partnál.
- Elforduljak?
- Inkább fogd a cuccom – mondtam, és levettem a pulcsimat, meg a melltartómat.
Magamra vettem a fekete bikinit, és szóltam Francnek, hogy kösse meg nekem hátul.
A sör megtette a hatását, nem szégyenlősködtem, még akkor sem, mikor visszamentünk a srácok közé, és többen eléggé szemügyre vettek.
A víz felé menet még felkaptam egy üveggel.
Sethnek igaza volt. A víz egyáltalán nem volt hideg.
Mindenki bent volt a vízben, és fröcsköltek, a víz alá nyomták egymást, nevettek. Igazán jó volt a hangulat.
Alig pár perc alatt végeztem az egész üveggel, és még jobban bevetettem magam a nyomjuk-le-a-fiúkat-a-víz-alá projektbe.

Pár óra múlva el kezdtek hazaszállingózni az emberek, és lassan mi is kifelé vettük az irányt a vízből.
Nem tudtam Franc mennyit ivott, nem igazán figyeltem, de reméltem, hogy kevesebbet, mint én, mert nem volt kedvem belemenni egy fába.
Franc csókkal búcsúzott Jake-től, mi pedig elindultunk hazafelé.

3 megjegyzés:

  1. Mert megígértem, hogy írok és hogy lásd betartom a szavam!
    Szóval jó hosszú lett és ez tök jó! És mer Én meg Jacob (L)(L)
    Ez annyira de jó:):):)
    oké hát nem akarok szívecskéket rakni Jakre meg magamra szal nem írok többet xD
    Puszik(K)

    VálaszTörlés
  2. Szia!Nagyon tetszenek a fanfictionjaid és szeretnék neked adni két díjat.
    http://dark-light-bella.blogspot.com

    Szerintem megérdemled és már nagyon várom a kövi részeket:D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész is, gratrulálok tényleg ügyi voltál.
    Kíváncsi leszek, hogy Edward hogyan fog ismét bekerülni a képbe.
    Egy kicsit azért rejtélyes volt az a "medvés" incidens, röhögném, ha valamelyik vérfarkas megleste vona Belláékat..
    Puszi
    Nikol

    VálaszTörlés