22. Kettesben
/Bella szemszöge/
Egyedül voltam. Ennyire magányos még sosem voltam, soha.
Tudom, nem szabadott, de akkor is vártam a hívását, vagy hogy szokásához híven csak előttem terem, és azt mondja, nincs semmi baj, nem kell törődnöm az őrült barátnője fenyegetéseivel, és őt csak én érdeklem.
Szép álmok. De a lényeg, hogy csak és kizárólag álmok.
A valóság viszont az, hogy igenis volt baj, csupa megmagyarázhatatlan dolog. Adriana kifakadása, az a farkas Blackék kertjében, és a barátnőm reakciója… mind csak ráadás volt az amúgy is csodás forksi ittlétemre.
Forks…
Ki gondolta volna, hogy ebben az unalmas kisvárosban valami izgalmas is történhet? Hogy itt vámpírok élnek…
Ez az egész még most is hihetetlennek tűnt, de ugyanakkor eszméletlenül valóságosnak. És én ott csücsültem a dolgok kellős közepén.
Egy fiú, aki már elkötelezte magát több éve egy másik lánnyal, aztán, hogy ez a fiú vámpír, és én teljesen belehabarodtam, annak ellenére, hogy még soha életemben nem voltam szerelmes, de még nem is jártam együtt senkivel.
Ó, az már csak hab a tortán, hogy Edward barátnője történetesen halálosan megfenyegetett engem a sráccal kapcsolatban.
Na, erre mondja valaki, hogy unalmas!
A baj csak az, hogy én épp az unalmat szerettem volna kézhezkapni egy szerelmi háromszög helyett.
Felkeltem a szobám sarkában ringatózó hintaszékből, és az ablakhoz léptem.
Már jóval alkonyat után járt az idő, sötét volt, mindennek csak a körvonalát lehetett látni.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve résnyire felhúztam az ablakot, kihajoltam rajta, és nagyot szippantottam a friss, hűvös levegőből.
Azt képzeltem, hogy ha ilyen mélyeket lélegzek, a rossz dolgok kirepülnek a fejemből, szóval tovább folytattam a dolgot.
A levegő tényleg segített, de sajnos a főszerepet még mindig az Edward-dolog kapta a fejemben.
Hallgattam a kinti csendet, ahol csak a tücskök esti zaját lehetett hallani. Nem volt szél, az összes fa lomja egy helyben állt, nem ringatózott. Az összes bokor mozdulatlan volt, és semmi mozgást nem lehetett látni az ablakom alatti téren.
Egészen addig, amíg…
Egy alak tűnt fel a semmiből a diófa alatt. Eddig nem volt ott, az biztos, azt észrevettem volna.
Ismerős volt, és néhány másodperc múlva már megbizonyosodhattam róla, hogy aki az udvarunkban állt, az Edward volt.
Elindult felém, csak pár lépést tett meg, én meg csak egy pillanatra hunytam le a szemem, hogy megbizonyosodhassak, jól látok-e, amikor már nem volt ott.
Nagyszerű, szóval már annyira hiányzik, hogy hallucinálok is róla. Ez tényleg remek.
Mérgesen és csalódottam húztam vissza az ablakot a helyére.
- Bella.
Megfordultam, és ott volt. Ott állt a szobám közepén, mint valami oda nem illő félisten, a kopott lila szőnyegemen.
- Te mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést, de ő csak állt ott tovább, lehajtott fejjel, és nem is nézett rám. Amikor végre felemelte a tekintetét, megláttam az arcát. A szemében üresség csillogott, láthatóan nagyon maga alatt volt. A szája sarka lemondóan görbült az álla felé. A vállai összeestek, semmi tartás nem volt bennük.
- Bella… - mondta szinte könyörgően.
Közelebb léptem hozzá, csak pár centivel előtte álltam meg.
- Mi a baj?
- Én tényleg nem tehetek róla…
- Miről? Miről nem tehetsz? – fogtam meg vigasztalóan a karját, de ő elhúzódott, és elkezdett járkálni.
- Megpróbáltam eltitkolni… de nem ment.
Megráztam a fejem.
- Nem értelek.
- Nem szabadott volna… nem szabadott volna ide jönnöm.
- Edward, mondd el, mi a baj, kérlek! – mentem oda hozzá, megfogtam a kezét, és ezúttal nem engedtem, hogy kihúzza magát a kezeim közül. – Gyere, ülj le ide! – húztam az ágyhoz.
Más különben kényelmetlenül éreztem volna magam, ha egy srác ül az ágyamon, de jelen helyzetben látszott, fel sem fogja, mi történik körülötte, így a dolog teljesen értelmetlen volt.
- Oké, most nyugodj meg és mondj el mindent!
- Én… - kezdte, de elakadt a hangja. – Én… hibát követtem el. Nagyon nagy hibát – nézett fel rám.
- Milyen hibát? – kérdeztem összezavarodva.
- Adriana elhagyott engem… - suttogta.
Tudom, nagyon helytelen, de amint felfogtam az utóbbi szavait, örültem annak, amit hallottam. Ha nincs többé Ardiana, nincs akadály sem, hogy ő és én…
- Én vagyok a hibás… mert valami megbocsáthatatlant tettem – ezzel a tenyerébe temette az arcát.
- Hé… - fogtam meg a kezét, és lefejtettem a fejéről. – Hé…
- Beleszerettem valakibe… - nézett a szemembe Edward.
Megfagyott bennem a vér. Istenem, csak mondja, hogy én vagyok az, istenem, kérlek, hadd legyen én az!
- Ki…kibe… szerettél bele? – kérdeztem fojtott lélegzettel.
Szólásra nyitotta a száját, de mintha meggondolta volna magát, mielőtt kijöhetett volna rajta bármilyen hang – és ezzel a válasz is -, összezárta ajkait, és felpattant az ágyról.
- Nem szabadott volna idejönnöm. Nem is értem, hogy kötöttem ki itt – nézett ki az ablakon, ahogy az előbb én tettem.
- Én nem bánom… azt, hogy itt vagy – motyogtam magam elé, de úgy látszik, meghallotta, mert hátrafordult, és leguggolt elém.
- Bella, ne haragudj, hogy nem hívtalak…
- Nem, semmi baj, hisz nem tartozol nekem semmivel, nem kötelességed…
- Barátok vagyunk! – vetette oda amolyan ellenérvként.
- Barátok… - suttogtam. – Na ja.
- De Bella… - folytatta gyengéd, halk hangon. – Én nem akarok többé a barátod lenni.
Erre már felkaptam a fejem ijedtemben.
- Nem? Miért nem? – hadartam ijedten. – Én… megbántottalak valamivel, vagy tettem valamit…? – néztem fel rá, végiggondolva az összes eddi beszélgetésünket, de nem találtam semmi kivetnivalót. Mi mindig tökéletesen egy síkon mozogtunk.
- Nem, semmi ilyesmi – mosolyodott el végre.
A következő tette az volt, hogy fel nyúlt, és gyengéden, mintha csak porcelánból lennék, végigsimított az arccsontomon. Az ujjait forróság, és egy-egy kihagyott lélegzetvétel kísérte.
- Nem akarok többé a barátod lenni, mert… szerelmes vagyok beléd, Bella.
2010. július 30., péntek
2010. július 20., kedd
Gyilkos ösztönök - 21.fejezet
21. Kitörés
/Edward szemszöge/
Egy pillanatra megfagyott köztünk a levegő. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam!
Dana villámgyorsan leszállt rólam, és a takarót maga köré húzva eltávolodott az ágytól.
- Mondd, hogy csak rosszul hallottam! – kiabálta, szemei villámokat szórtak.
- Sajnálom, én… csak eszembe jutott és…
- Eszedbe jutott? Hogyhogy eszedbe jutott? – ordított továbbra is, én pedig próbáltam összeszedni magam. Az előbbi vágynak már nyoma sem volt bennem. Próbáltam kigondolni valami megfelelő magyarázatot, de mégis mit mondhattam volna? Szex közben egy másik lány nevét mondani nem épp szerencsés dolog.
- Nincs jelentősége – ráztam meg a fejem, és elindultam Dana felé, hogy megnyugtathassam.
- Őt szereted ugye? Az a ribanc magába bolondított, és engem már el is feledtetett. Hogy tehetted ezt azok után, amin keresztülmentünk? Hogy voltál képes megcsalni és közben játszani tovább a szereped?
- Adriana… kérlek… - nyújtottam ki felé a kezem, de ő elhátrált az érintésem elől.
- Ne merj hozzám érni! – kezeivel a hajába markolt, és összecsuklott. – Úristen… uram isten, ez nem lehet…
Elképesztően nyomorultnak éreztem magam. Igaza van, hogy tehettem ezt vele? Beleszeretni Bellába olyan természetesnek látszott, visszafordíthatatlannak. Ki ne szeretne egy ilyen angyali teremtést? De a bűntudat, ami Adriana miatt emésztett, visszataszítóvá és mocskossá tette ezt az érzést. A szerelmem Bella iránt nem volt jó dolog.
De a folyamat alatt, amíg a lány beette magát a szívembe, szerelmem nem csitult Dana iránt sem. Két nőt szerettem, kettőt csaltam egyszerre, és közben titkoltam az érzéseimet mindenki elől. Szörnyeteg voltam.
Mindkettőt ugyanúgy imádtam, de Adrianahoz sokkal több érzés és emlék kötött, mint ehhez az ismeretlen lányhoz. Őt nem hagyhatom el. Azok után, hogy szinte miattam kellett elveszítenie a családját, miattam kellett feladnia emberi életét, hogyan is hagyhatnám magára őt?
- Szerelmem…
- Ne mondd ezt nekem! – sírt tovább.
Nem törődve a tiltakozásával mellé ültem a földre, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Nézd, nem fogok neked hazudni. Érzek valamit Bella iránt, de irántad sokkal de sokkal többet. Nem foglak soha elhagyni, érted?
- Felfordul tőled a gyomrom! – mondta, és felállt.
- Ne mondd ezt, kérlek…
- Maradj ahol vagy! Utállak, érted? És tudod mit? Mindenről te tehetsz! Attól a pillanattól kezdve, hogy megismertelek, elrontottad az egész életemet. Elvetted tőlem a családom, az életem, mindenemet, érted? Mindenemet. Ha nem lettem volna veled, nem talál meg James, és nem veszi el őket tőlem. De a legrosszabb, amit tehettél velem, az ez a húzás volt. Hisz megbíztam benned! Mindent megtettem volna érted, értünk, a szerelmünkért! Bárcsak tudnád, hogy mire voltam képes érted… - nézett a szemembe.
Bár az előbbi szavai nagy fájdalmat okoztak nekem, mégis rászántam magam, hogy megkérdezzem, hogy értette ezt.
- Hogyhogy mire voltál képes? Mit csináltál?
Megrázta a fejét.
- Már nem fontos. A lényeg az, hogy én szerettelek.
- De hát én is szerettelek, sőt, még most is szeretlek, hát nem érted?
- Nem, nem, nem! – lökött egy nagyot a mellkasomon, amitől hátratántorodtam, de egy pillanat alatt visszanyertem az egyensúlyom, és hitetlenkedve meredtem rá.
Fellendítette a tenyerét, és meglepve tapasztaltam a hatalmas csattanást, mikor keze az arcomon lendült.
Bár fizikai fájdalmat ez nem okozott nekem, a szívemben annál inkább éreztem a nyomát.
De még most sem hagyta abba, újabb ütésre lendítette az öklét. Ezúttal megóvtam a csontjait, és a csuklója köré tekertem az ujjaimat.
- Ezzel csak magadnak ártasz, kedvesem.
- Nem érdekel, ezzel még tartoztam neked – hajolt közel hozzám, majd a szekrényéhez sietett, és egy jókora sporttáskát húzott elő belőle, aztán meg a ruháit, amik közül megfogott párat, és bement velük a fürdőszobába.
Arcomat a tenyerembe temetve leültem az ágy sarkára. Ezzel mindennek vége volt, tudtam, hogy ezzel elvesztettem a bizalmát.
/Edward szemszöge/
Egy pillanatra megfagyott köztünk a levegő. Nem hiszem el, hogy ezt mondtam!
Dana villámgyorsan leszállt rólam, és a takarót maga köré húzva eltávolodott az ágytól.
- Mondd, hogy csak rosszul hallottam! – kiabálta, szemei villámokat szórtak.
- Sajnálom, én… csak eszembe jutott és…
- Eszedbe jutott? Hogyhogy eszedbe jutott? – ordított továbbra is, én pedig próbáltam összeszedni magam. Az előbbi vágynak már nyoma sem volt bennem. Próbáltam kigondolni valami megfelelő magyarázatot, de mégis mit mondhattam volna? Szex közben egy másik lány nevét mondani nem épp szerencsés dolog.
- Nincs jelentősége – ráztam meg a fejem, és elindultam Dana felé, hogy megnyugtathassam.
- Őt szereted ugye? Az a ribanc magába bolondított, és engem már el is feledtetett. Hogy tehetted ezt azok után, amin keresztülmentünk? Hogy voltál képes megcsalni és közben játszani tovább a szereped?
- Adriana… kérlek… - nyújtottam ki felé a kezem, de ő elhátrált az érintésem elől.
- Ne merj hozzám érni! – kezeivel a hajába markolt, és összecsuklott. – Úristen… uram isten, ez nem lehet…
Elképesztően nyomorultnak éreztem magam. Igaza van, hogy tehettem ezt vele? Beleszeretni Bellába olyan természetesnek látszott, visszafordíthatatlannak. Ki ne szeretne egy ilyen angyali teremtést? De a bűntudat, ami Adriana miatt emésztett, visszataszítóvá és mocskossá tette ezt az érzést. A szerelmem Bella iránt nem volt jó dolog.
De a folyamat alatt, amíg a lány beette magát a szívembe, szerelmem nem csitult Dana iránt sem. Két nőt szerettem, kettőt csaltam egyszerre, és közben titkoltam az érzéseimet mindenki elől. Szörnyeteg voltam.
Mindkettőt ugyanúgy imádtam, de Adrianahoz sokkal több érzés és emlék kötött, mint ehhez az ismeretlen lányhoz. Őt nem hagyhatom el. Azok után, hogy szinte miattam kellett elveszítenie a családját, miattam kellett feladnia emberi életét, hogyan is hagyhatnám magára őt?
- Szerelmem…
- Ne mondd ezt nekem! – sírt tovább.
Nem törődve a tiltakozásával mellé ültem a földre, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Nézd, nem fogok neked hazudni. Érzek valamit Bella iránt, de irántad sokkal de sokkal többet. Nem foglak soha elhagyni, érted?
- Felfordul tőled a gyomrom! – mondta, és felállt.
- Ne mondd ezt, kérlek…
- Maradj ahol vagy! Utállak, érted? És tudod mit? Mindenről te tehetsz! Attól a pillanattól kezdve, hogy megismertelek, elrontottad az egész életemet. Elvetted tőlem a családom, az életem, mindenemet, érted? Mindenemet. Ha nem lettem volna veled, nem talál meg James, és nem veszi el őket tőlem. De a legrosszabb, amit tehettél velem, az ez a húzás volt. Hisz megbíztam benned! Mindent megtettem volna érted, értünk, a szerelmünkért! Bárcsak tudnád, hogy mire voltam képes érted… - nézett a szemembe.
Bár az előbbi szavai nagy fájdalmat okoztak nekem, mégis rászántam magam, hogy megkérdezzem, hogy értette ezt.
- Hogyhogy mire voltál képes? Mit csináltál?
Megrázta a fejét.
- Már nem fontos. A lényeg az, hogy én szerettelek.
- De hát én is szerettelek, sőt, még most is szeretlek, hát nem érted?
- Nem, nem, nem! – lökött egy nagyot a mellkasomon, amitől hátratántorodtam, de egy pillanat alatt visszanyertem az egyensúlyom, és hitetlenkedve meredtem rá.
Fellendítette a tenyerét, és meglepve tapasztaltam a hatalmas csattanást, mikor keze az arcomon lendült.
Bár fizikai fájdalmat ez nem okozott nekem, a szívemben annál inkább éreztem a nyomát.
De még most sem hagyta abba, újabb ütésre lendítette az öklét. Ezúttal megóvtam a csontjait, és a csuklója köré tekertem az ujjaimat.
- Ezzel csak magadnak ártasz, kedvesem.
- Nem érdekel, ezzel még tartoztam neked – hajolt közel hozzám, majd a szekrényéhez sietett, és egy jókora sporttáskát húzott elő belőle, aztán meg a ruháit, amik közül megfogott párat, és bement velük a fürdőszobába.
Arcomat a tenyerembe temetve leültem az ágy sarkára. Ezzel mindennek vége volt, tudtam, hogy ezzel elvesztettem a bizalmát.
2010. július 12., hétfő
Mennyei szerelem - 28. fejezet. Epilógus - Az Angyal
28. Epilógus – Az angyal
/Bella szemszöge/
Elizabeth eltávolodott tőlem, s végül teljes alakja ködbe veszett, én pedig ott találtam magam ülni a fűben, az illatozó virágokkal, a csodaszép vízeséssel és az árnyékot adó sziklákkal körülvéve. A pillanat akár lehetett volna szép is, ha nem az elmúlt egy percben ítéltek volna halálra engem és a kisbabáimat.
Szinte biztos voltam benne, hogy ez a döntés, bár a kislány nem adott semmiféle választ a várakozásunkra, amíg a Bentiek döntését vártuk. Így csupán a hangjából következtethettem. Meghalok. Meghalunk.
Nem tehettem mást, mint várni. Várni az elkövetkezőket, a saját kivégzésemet, amely örökre elszakít életem szerelmétől, és az anyaság csodálatos érzetétől, amire oly sokszor gondoltam az elmúlt hetekben. Lélekben már felkészültem, bár nem volt könnyű magamat elképzelni két pici babával az ölemben. Hisz nemrég még csak egy átlagos gimnazista lány voltam! Hogy jöhetett össze ennyi dolog ilyen kevéske idő alatt?
Bár voltak rossz dolgok, amelyek miatt szeretném visszaforgatni az időt, begyógyítani a szeretteimnek okozott mély sebeket, mégsem cseréltem volna senkivel.
Nem, mert az egész univerzum legcsodásabb teremtménye volt az enyém. A legédesebb, legodaadóbb és legönzetlenebb férfi, az egész világon.
Edward miatt megérte elviselni a múlt fájdalmait. Mindig emlékezni fogok rá, mert nincs az az Isten, aki kitörölhetné belőlem az emlékét. Odaadom a testemet, az egész életem, de a szívemet és a lelkemet, amelyekben Ő ott van, nem adom! Nem tehetem… nem, mert az maga lenne a pokol, még akkor is, ha azt a mennyben kell eltöltenem.
Elterültem a fűben, arcomat a puha talajba temettem, mert valami belső kényszer erre sarkallt. Becsukni a szememet, mindent kizárni, csak Edwardot nem.
Nem tehettem egyebet, felidéztem az arcát, a hozzám intézett szavait, a szerelmes érintéseit, amelyekkel megajándékozott, és könyörögtem a mindenhatónak, hogy boldog legyen. Teljen le a büntetésem ebben a meseszép börtönben, és kezdjen megint forogni az idő, múljon el ez a kínzó másodperc, amit ők ott lent átélnek, és legyen vége… csak, ne kínozzák őt többet.
Bár elfejteni úgy sem tud majd, a vámpírmemória ezt nem engedi neki, de hinnem kell, hogy idővel talál valakit, aki boldoggá teszi, és akkor majd nem gyászol többé.
Elképzelni életem szerelmét egy másik nő karjaiban förtelmes érzés volt, de mégis azt akartam, hogy így legyen. Szeressék őt tiszta szívből, mert megérdemli!
Bár ő sosem hitte, hogy van lelke, merthogy ő egy „lelketlen szörnyeteg, akinek léteznie sem volna szabad”, de én ezt nem akartam tudomásul venni. Mert az képtelenség, hogy egy ilyen csodás embernek – vámpírnak – örök kárhozatalt szánt volna a sors. Ilyen nincs, és kész! Rosszul hitte mindig is, emellől nem tágítok.
Nem tudtam, mennyi idő telt el, ha egyáltalán telt is el valamennyi. Csak tudtam volna, miért húzzák az időt…
Egyszerre csak olyan erős fejfájásom támadt, mint még soha életemben. Felsikítottam, akaratom ellenére is. A rét az én fájdalmamtól visszhangzott. Szörnyű volt a kín, moccanni sem bírtam, lélegezni is csak alig. Mintha egy kloffolóval ütlegelték volna az agytekervényeimet. Kibírhatatlan.
Istenem, legyen már vége! Öljenek meg, mit számít… csak gyorsan!
Aztán valami megváltozott. Noha a fájdalom nem múlt el, még csak nem is csillapodott, viszont már mást éreztem. A kloffoló helyett tűket éreztem, és szédülni is elkezdtem. Vagy… valójában forogtam? Körbe-körbe? Igen, most már láttam. Megint a fehér alagútban voltam, a csillogó csúszdámon, ami az előbb a Mennyország Kapujába repített.
Vajon most hova visz el?
Néhány pillanat múlva a tű eltűnt a fejemből. Nem jött helyette semmi. Nem fájt, de valami mégis más volt, bár nem tudtam volna megmondani, mi változott meg. Egyszerűen teljesen másként éreztem magam. A csillogás még csillogóbbá vált, a szédülés jobban pörgetett, mint máskor valaha is. Mikor már azt hittem, minden kínnak vége van, a mellkasomban valami életre kelt.
Nem mondanám, hogy fájdalmas volt. Sőt, kellemes, meleg, majd forró bizsergést éreztem mélyen a szívembe hatolni. Az agyamnak semmi köze nem volt a dologhoz, nem ott éreztem és semmilyen reflexet vagy legapróbb reakciót nem váltott ki belőlem.
Apró kis kezeket éreztem, mintha simogatnának ott belül. Puha volt és bársonyos, meleg és boldogságot sugalló. Nem értettem, de egyszerre jól éreztem magam. Mintha minden eddigi rossz dolgot száműztek volna a lelkemből, és tiszta lappal kezdtem volna. Boldog voltam, és haza akartam érni. Tudtam, tudtam hogy haza tartok. Tombolt bennem valami, egy erős, ismert-ismeretlen érzés, mintha egy testvérlelket éreztem volna meg. Olyan volt, mintha abban a pillanatban kettészakadt volna a szívem, és a másik felét egy szerettemnek nyújtottam volna át. Éreztem a jelenlétét. Edward lelke lüktetett a sajátom mellett.
Egyszerre tört rám minden elfojtott érzés. Tudatosult bennem, hogy soha többé nem látom életem szerelmét, de a többi családtagomat sem. Ahogy felfogtam ezt, elkínzott kis hangot hallattam, nem is ismertem rá a saját hangomra. Úgy éreztem, szétszakadok, hogy ez túlnő rajtam, szétszed belülről, és reflexszerűen akartam átfogni a térdeimet, összeszorítani magam, hogy egyben maradjak, de rá kellett jönnöm, hogy nem érzem saját magam.
Nem volt ott az új test, ami nem volt az enyém igazán sosem, csak én voltam. Bella. Csak a lelkem, a szívem, az érzéseim, és a fájdalmam. Mi lehet velem? Ez már a halál?
Ebben a pillanatban a csillogó alagút kiköpött magából, de nem tudtam, hol vagyok. Csak álltam a semmi közepén. Lenéztem. Állok? Akkor mégiscsak van testem? Van lábam? Mégis élek?
Porcelánfehér, vékony lábakat láttam, egy fehér kis ruhába bújtatva. Vékony bőrt, kicsit kiálló térdeket, csámpás lábfejeket. De hisz ez az enyém! Belláé. A sajátom. Mi történik?
A szemem elé kaptam a kezeimet. Szintén az enyémek voltak. A régi önmagamé. Kétségtelenül.
A hangom is a sajátom?
Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Még egyszer megpróbáltam.
Bár nagyon halk volt, és rekedt, de az enyém volt. Úristen, tényleg az enyém!
Hűvös szélroham jött a semmiből, előrefújva a gesztenyeszínű hajamat, megbugyrosítva a fehér ruhámat, felkapva engem a földről.
Nem éreztem magam alatt talajt, és amikor lenéztem, meg kellett bizonyosodnom arról, hogy igazam volt. A talpam pár centivel a föld felett lebegett, valami fehér fénnyel körülvéve, ami a vádlim felé erősödött. Bevont a vakító fény, de mégis láttam. A szívem felé volt a legfehérebb, legvakítóbb. Mintha az egész oda gyűlt volna.
A szél még mindig tépázott, de hidegből átcsapott kellemes melegbe. Egy pillanatra megszűnt a látásom, a hallásom, az érzékelésem és… a fájdalmam. Csak a testem középpontját éreztem, az erősen és eszméletlen gyorsan verdeső szívemet. Éreztem, ahogy a meleg ott forróba vált, hogy körülöleli és megtölti szeretettel és reménnyel, meg egy csomó ismert és ismeretlen további érzéssel, amik miatt elkezdtem azt hinni, hogy ez nem az utolsó percem, amikor minden kiveszik belőlem, és a semmibe veszek, hanem hogy valamiféle felkészítés az igazi életemre, ami csak most kezdődik.
Vége
/Bella szemszöge/
Elizabeth eltávolodott tőlem, s végül teljes alakja ködbe veszett, én pedig ott találtam magam ülni a fűben, az illatozó virágokkal, a csodaszép vízeséssel és az árnyékot adó sziklákkal körülvéve. A pillanat akár lehetett volna szép is, ha nem az elmúlt egy percben ítéltek volna halálra engem és a kisbabáimat.
Szinte biztos voltam benne, hogy ez a döntés, bár a kislány nem adott semmiféle választ a várakozásunkra, amíg a Bentiek döntését vártuk. Így csupán a hangjából következtethettem. Meghalok. Meghalunk.
Nem tehettem mást, mint várni. Várni az elkövetkezőket, a saját kivégzésemet, amely örökre elszakít életem szerelmétől, és az anyaság csodálatos érzetétől, amire oly sokszor gondoltam az elmúlt hetekben. Lélekben már felkészültem, bár nem volt könnyű magamat elképzelni két pici babával az ölemben. Hisz nemrég még csak egy átlagos gimnazista lány voltam! Hogy jöhetett össze ennyi dolog ilyen kevéske idő alatt?
Bár voltak rossz dolgok, amelyek miatt szeretném visszaforgatni az időt, begyógyítani a szeretteimnek okozott mély sebeket, mégsem cseréltem volna senkivel.
Nem, mert az egész univerzum legcsodásabb teremtménye volt az enyém. A legédesebb, legodaadóbb és legönzetlenebb férfi, az egész világon.
Edward miatt megérte elviselni a múlt fájdalmait. Mindig emlékezni fogok rá, mert nincs az az Isten, aki kitörölhetné belőlem az emlékét. Odaadom a testemet, az egész életem, de a szívemet és a lelkemet, amelyekben Ő ott van, nem adom! Nem tehetem… nem, mert az maga lenne a pokol, még akkor is, ha azt a mennyben kell eltöltenem.
Elterültem a fűben, arcomat a puha talajba temettem, mert valami belső kényszer erre sarkallt. Becsukni a szememet, mindent kizárni, csak Edwardot nem.
Nem tehettem egyebet, felidéztem az arcát, a hozzám intézett szavait, a szerelmes érintéseit, amelyekkel megajándékozott, és könyörögtem a mindenhatónak, hogy boldog legyen. Teljen le a büntetésem ebben a meseszép börtönben, és kezdjen megint forogni az idő, múljon el ez a kínzó másodperc, amit ők ott lent átélnek, és legyen vége… csak, ne kínozzák őt többet.
Bár elfejteni úgy sem tud majd, a vámpírmemória ezt nem engedi neki, de hinnem kell, hogy idővel talál valakit, aki boldoggá teszi, és akkor majd nem gyászol többé.
Elképzelni életem szerelmét egy másik nő karjaiban förtelmes érzés volt, de mégis azt akartam, hogy így legyen. Szeressék őt tiszta szívből, mert megérdemli!
Bár ő sosem hitte, hogy van lelke, merthogy ő egy „lelketlen szörnyeteg, akinek léteznie sem volna szabad”, de én ezt nem akartam tudomásul venni. Mert az képtelenség, hogy egy ilyen csodás embernek – vámpírnak – örök kárhozatalt szánt volna a sors. Ilyen nincs, és kész! Rosszul hitte mindig is, emellől nem tágítok.
Nem tudtam, mennyi idő telt el, ha egyáltalán telt is el valamennyi. Csak tudtam volna, miért húzzák az időt…
Egyszerre csak olyan erős fejfájásom támadt, mint még soha életemben. Felsikítottam, akaratom ellenére is. A rét az én fájdalmamtól visszhangzott. Szörnyű volt a kín, moccanni sem bírtam, lélegezni is csak alig. Mintha egy kloffolóval ütlegelték volna az agytekervényeimet. Kibírhatatlan.
Istenem, legyen már vége! Öljenek meg, mit számít… csak gyorsan!
Aztán valami megváltozott. Noha a fájdalom nem múlt el, még csak nem is csillapodott, viszont már mást éreztem. A kloffoló helyett tűket éreztem, és szédülni is elkezdtem. Vagy… valójában forogtam? Körbe-körbe? Igen, most már láttam. Megint a fehér alagútban voltam, a csillogó csúszdámon, ami az előbb a Mennyország Kapujába repített.
Vajon most hova visz el?
Néhány pillanat múlva a tű eltűnt a fejemből. Nem jött helyette semmi. Nem fájt, de valami mégis más volt, bár nem tudtam volna megmondani, mi változott meg. Egyszerűen teljesen másként éreztem magam. A csillogás még csillogóbbá vált, a szédülés jobban pörgetett, mint máskor valaha is. Mikor már azt hittem, minden kínnak vége van, a mellkasomban valami életre kelt.
Nem mondanám, hogy fájdalmas volt. Sőt, kellemes, meleg, majd forró bizsergést éreztem mélyen a szívembe hatolni. Az agyamnak semmi köze nem volt a dologhoz, nem ott éreztem és semmilyen reflexet vagy legapróbb reakciót nem váltott ki belőlem.
Apró kis kezeket éreztem, mintha simogatnának ott belül. Puha volt és bársonyos, meleg és boldogságot sugalló. Nem értettem, de egyszerre jól éreztem magam. Mintha minden eddigi rossz dolgot száműztek volna a lelkemből, és tiszta lappal kezdtem volna. Boldog voltam, és haza akartam érni. Tudtam, tudtam hogy haza tartok. Tombolt bennem valami, egy erős, ismert-ismeretlen érzés, mintha egy testvérlelket éreztem volna meg. Olyan volt, mintha abban a pillanatban kettészakadt volna a szívem, és a másik felét egy szerettemnek nyújtottam volna át. Éreztem a jelenlétét. Edward lelke lüktetett a sajátom mellett.
Egyszerre tört rám minden elfojtott érzés. Tudatosult bennem, hogy soha többé nem látom életem szerelmét, de a többi családtagomat sem. Ahogy felfogtam ezt, elkínzott kis hangot hallattam, nem is ismertem rá a saját hangomra. Úgy éreztem, szétszakadok, hogy ez túlnő rajtam, szétszed belülről, és reflexszerűen akartam átfogni a térdeimet, összeszorítani magam, hogy egyben maradjak, de rá kellett jönnöm, hogy nem érzem saját magam.
Nem volt ott az új test, ami nem volt az enyém igazán sosem, csak én voltam. Bella. Csak a lelkem, a szívem, az érzéseim, és a fájdalmam. Mi lehet velem? Ez már a halál?
Ebben a pillanatban a csillogó alagút kiköpött magából, de nem tudtam, hol vagyok. Csak álltam a semmi közepén. Lenéztem. Állok? Akkor mégiscsak van testem? Van lábam? Mégis élek?
Porcelánfehér, vékony lábakat láttam, egy fehér kis ruhába bújtatva. Vékony bőrt, kicsit kiálló térdeket, csámpás lábfejeket. De hisz ez az enyém! Belláé. A sajátom. Mi történik?
A szemem elé kaptam a kezeimet. Szintén az enyémek voltak. A régi önmagamé. Kétségtelenül.
A hangom is a sajátom?
Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Még egyszer megpróbáltam.
Bár nagyon halk volt, és rekedt, de az enyém volt. Úristen, tényleg az enyém!
Hűvös szélroham jött a semmiből, előrefújva a gesztenyeszínű hajamat, megbugyrosítva a fehér ruhámat, felkapva engem a földről.
Nem éreztem magam alatt talajt, és amikor lenéztem, meg kellett bizonyosodnom arról, hogy igazam volt. A talpam pár centivel a föld felett lebegett, valami fehér fénnyel körülvéve, ami a vádlim felé erősödött. Bevont a vakító fény, de mégis láttam. A szívem felé volt a legfehérebb, legvakítóbb. Mintha az egész oda gyűlt volna.
A szél még mindig tépázott, de hidegből átcsapott kellemes melegbe. Egy pillanatra megszűnt a látásom, a hallásom, az érzékelésem és… a fájdalmam. Csak a testem középpontját éreztem, az erősen és eszméletlen gyorsan verdeső szívemet. Éreztem, ahogy a meleg ott forróba vált, hogy körülöleli és megtölti szeretettel és reménnyel, meg egy csomó ismert és ismeretlen további érzéssel, amik miatt elkezdtem azt hinni, hogy ez nem az utolsó percem, amikor minden kiveszik belőlem, és a semmibe veszek, hanem hogy valamiféle felkészítés az igazi életemre, ami csak most kezdődik.
Vége
Eclispe beszámoló és egy kis Hajnalhasadás...
Egy kis mozibeszámoló tőlem nektek.
Sziasztok!
Nos hát, beígértem egy kis Eclipse beszámolót nektek. Ezek az én gondolataim lesznek a filmről, de a ti véleményeket is szívesen meghallgatnám majd a későbbiekben. Ha szeretnétek megosztani velem és egymással a dolgot, írjatok a chatbe, e-mailt, kommentet vagy akármit.
Akkor kezdeném…
Nővéremmel, Szilvivel mentem a Napfogyatkozás 16:30-as vetítésére a győri Cinema Citybe.
Olyan tizenöt perccel a kezdés előtt mi már bent ültünk, a hetedik sor közepére kaptunk jegyet, de mivel az utolsó sorban majdnem hogy senki nem volt, felültünk oda.
Elkezdődött a film…
Én lélegzetvisszafojtva lestem a vásznat, hisz fél éve erre vártam. A hülye kiscsajok az egész film alatt mászkáltak lent, ami baromira idegesített. Miért nem tudnak a seggükön maradni!?
Az első képkockákon kicsit elbizonytalanodtam: ez most tényleg az Eclipse?
De amikor a sötét sikátorban császkáló srác arcát is megmutatták, akkor esett le hogy az a Riley, és most fogják átváltoztatni. Szóval… mindegy, csak nekem ez egy kicsit fura volt. De jó értelemben! :)
Aztán ugye megjelent Bella és Edward azon a meseszép kis réten, és fellélegezhettem. Ez ezer százalékig Alkonyat! :D
Megláttam a srác kusza haját, meg a csodaszép aranybarna szemeit, és máris kétszer olyan gyorsan vert a szívem. Robert Pattinson nagyon érti a dolgát, az már biztos!
A következő meglepi akkor ért, mikor Cullenék üldözőbe vették Victoriát, meg amikor Emmett átlépte a határt, és összetűzésbe került Paullal. Hát milyen komoly kis akciójelenetet vágtak be oda, nem semmi! :) Az irtóra tetszett.
Na jó, nem szeretnélek benneteket azzal untatni, hogy minden egyes pillanatát elemzem, bár legszívesebben ezt tenném. Ugorjunk!
A kedvenc beszólásaim:
Mikor Edward elviszi Bellát a határhoz, kiszáll a kocsiból, meglátja a felül meztelen Jake-et, és azt mondja: „Nincs inge?”
Hát igen, itt volt nevetés. :)
Mikor Bella Cullenéknél van, és Em azt mondja: „Kemény kis újszülött lesz belőled!”
Erre Bella: „Elég kemény, hogy kihívjalak.” Vagy valami ilyesmi. Egyszer láttam az egészet, így a pontos szavakra nem nagyon emlékszem már, ezt nézzétek el nekem. :)
Mikor Jacob és Edward beszélgetnek a sátorban: „Ha nem próbálnád lenyúlni életem szerelmét, és nem lennél a halálos ellenségem, talán még kedvelnélek is.”
Erre Jacob: „Hát, ha nem készülnél megölni Bellát, és nem lennél vámpír…nem, akkor sem kedvelnélek.” Hát, ez sem így van, de tökmindegy. :D
Ki a legszebb?
Mivel a Napfogyatkozásban majdnem mindegyik szereplő változáson ment keresztül, voltak, akik most kimondottan tetszettek, és olyanok is, akiket szívem szerint visszaváltoztattam volna olyanná, amilyen az előző két filmben volt.
Ilyen például Esme, akinek ez a mostani fekete haj borzalmasan rosszul állt! (szerintem.)
Emmetten meg nem tudom mi változott meg annyira, mivel neki eddig is fekete volt a haja, de valahogy most túlságosan is nagy lett a kontraszt a bőre meg a haja között, szóval őt is meghagytam volna a maga „new moonos” stílusában.
Jaspernek is a haja volt az, ami nem nyerte el a tetszésemet, már tény, hogy az arca most az egyszer tűnt helyesnek. Azt kell mondjam, a hajától eltekintve megtetszett nekem a fiú. :)
Carlisle semmit sem változott, de őt eddig is imádtam. Bár ő nekem Peter Facinelliként, barna hajjal jobban tetszik. Pláne ha még borostája is van. :P
Rosalie gyönyörű volt a szőke hajával, mint mindig. Jobb volt így neki, egyenesen. Bármilyen bunkó is, én szeretem Rose-t, Bella mögött ő a második kedvencem a lányok közül.
Alice-en nem láttam semmi változást, de a kis mázlistának nincs is rá szüksége. Imádom őt is! :)
Victoriát, mint már tudjuk, nem Rachelle Lefevre alakította, mint az előző két epizódban. Helyette Bryce Dallas Howard testesítette meg a vörös vámpírnőt.
Minden tiszteletem neki, de nekem az igazi Victoria mindig is Rachelle marad. Nem is tudom, ő sokkal fiatalosabb, démonibb, lendületesebb. Nekem ez így jött le, persze ez csak az én álláspontom.
Riley, az „újszülött”, aki a sereget toborozta, és akit Victoria hülyített, nekem, mint pasi, nagyon bejött. Helyes volt a kis naiv, kisfiús valójában.
Bree, akit a filmben ugyan nem neveznek meg, de a könyvben említik, az a lány, akin Esme és Carlisle megkegyelmeznek, de végül Demetri megöli. Nem tudom hogy ki alakította a lányt, de szerintem nagyon hasonlított a Vampire Diariesben (Vámpírnaplók) feltűnő Anne nevű vámpírra. Lehet hogy ő volt az? Fogalmam nincs.
Az Eclipse-ben feltűnő Volturi tagok, mint az Újholdban, itt is tündököltek. Főleg Jane. Ő a kedvencem, ami Dakota Fanning csodás alakítását dicséri. Ő amúgy is a kedvenc színészeim közé tartozik.
Jacob még izmosabb, még nagyobb volt, taps neki, de szerintem már nem kéne tovább gyúrnia, mert már így is szétreped rajta a póló (lehet, ezért nem visel sosem).
Szóval… eleinte őt nem szerettem, mert álljon már le, Bella úgyis Edwardhoz tartozik, mit akar ez a kis pincsi, hogy képzeli, hogy ő felér Edwardhoz?
De tévedtem. Jake karaktere iszonyú aranyos, kedves, szexi, olyan, aki tökéletes legjobb barátnak, de pasinak sem utolsó. Én például járnék vele, az tuti. :P
Szóval most már majdnem hogy el kell gondolkoznom rajta, hogy Edward vagy Jacob fan vagyok inkább. De azért tényleg csak majdnem. :)
Bella szerintem szebb volt az első és a második részben, de a ruhái itt voltak a legjobbak. (Alice végül csak elérte a célját. :))
És végül Edward. A csodálatos, felülmúlhatatlan, elérhetetlen…fokozzam tovább?
A lényeg, hogy mindenki tudja, ki itt a májer. Edward győzedelmeskedik a lesben smároló Jacob, és az összes Földön élő férfi fölött, ez nem kétséges.
Minden porcikája tökéletes, az aranybarna, néha fekete szemei, amiben el lehet veszni, olyan mély és gyönyörű, meg a lenyűgöző szája, amitől minden lány fantáziája beindul, a kusza, barna haja, amibe kész élmény beletúrni… szóval tényleg minden egyes sejtje egy Adonisz. De nem csak a teste, még a hangja is (mármint Rob hangja, mert a magyarhang valami borzalom).
Ezen kívül minden mozdulatából sugárzik az erő, de ugyanakkor az óvatosság, nehogy összeroppantsa az ő törékeny, emberi szerelmét.
Egy szó mint száz, Edward és Rob felülmúlhatatlanok így egy személyben, és mi csak áldhatjuk érte a jóistent, hogy figyelhetjük ezt a tökéletes pasit.
Kedvenc jelenetek:
A szerelmes és a harci jelenetek, kétségkívül. Kiemelve:
Amikor Jake megcsókolja Bellát, és ő behúz neki, aztán meg eltörik a keze, amikor Jasper és Bella beszélgetnek, és Jazz visszaemlékszik az Alice előtti életére, aztán a semmiből mellékerül a lány, és megcsókolják egymást. Az a rész annyira romantikus, hogy belefájdul az ember szíve.
Másik kedvenc, amikor Bella kompromisszumot köt Edwarddal, hogy még mielőtt átváltozik, szeretné emberként megtapasztalni, milyen együtt lenni Edwarddal. Az utána következő ágyjelet nagyon forró… :P
Mikor Charlie fel akarja világosítani Bellát, és a lány kinyögi, hogy ő még bizony szűz. Ott volt nevetés! :)
A sátras jelenet is nagyon király, meg mikor Billy Taha Akiról mondd történetet.
A harcos jelenetekből a kedvencem az, mikor Edward letépi Victoria fejét, és mikor Jazz olyat vág egy újszülött fejére, hogy az darabokra hullik. Ezek a jelenetek szerintem állatira jól voltak megrendezve, nem olyan gagyin, mint a legtöbb hasonló stílusú fantasy filmben.
Azt hiszem, leírtam mindent amit szerettem volna, és csak tanácsolni tudom, hogy aki még esetleg nem látta a filmet, az igyekezzen, és üljön be a legközelebbi moziba, garantálom, hogy imádni fogja.
Fantasztikusak a színészek, és a történet is nagyon megnyerő.
És most nem arról beszélek, hogy vannak benne helyes pasik, akiket jól meg lehet nézni póló nélkül meg izmosan, mert vannak olyanok is, akik csak ezért ülnek be a filmre. Na, őket csak sajnálni tudom.
Szóval az nézze meg az Eclipse-t, akit a történet érdekel, és tudja értékelni benne a színészek munkáját, mert hogy az sem kicsi.
Vámpírok, vérfarkasok, szerelmek és ellenségek, ez az Alkonyat-sorozat, ezért kell szeretni és ezért is imádják annyira. Mert kell ez a kis „lehetetlen világ”, amibe pár órácskára belecsöppenhetünk, és elfelejthetjük azt, hogy ilyen a való életben sajnos nincsen.
----------------
És egy kis Breaking Dawn...
Bizonyára már hallottátok, ahogy ez egy tisztes Alkonyat fanhoz illő, de aki esetleg mégsem, annak leírom a legjobb dolgot, ami csak a BD-vel történhetett. :D
Szóval a forgalmazó kitalálta, hogy a 900 oldalas regény mondanivalóját nem lehetne belesűríteni egy filmbe, ezért a 4. Alkonyat epizódot két filmben fogják forgalmazni. :D
Az első BD film premierje: 2011.nov.18.
A másodiknak még nincs kitűzve időpont.
Amúgy a két filmet egyszerre fogják forgatni, a három eddigi főszereplővel, Kristen Stewarttal, Robert Pattinsonnal és Taylor Lautnerrel.
Hát, ennyi lett volna, remélem ti is örültök neki! :)
Sziasztok!
Nos hát, beígértem egy kis Eclipse beszámolót nektek. Ezek az én gondolataim lesznek a filmről, de a ti véleményeket is szívesen meghallgatnám majd a későbbiekben. Ha szeretnétek megosztani velem és egymással a dolgot, írjatok a chatbe, e-mailt, kommentet vagy akármit.
Akkor kezdeném…
Nővéremmel, Szilvivel mentem a Napfogyatkozás 16:30-as vetítésére a győri Cinema Citybe.
Olyan tizenöt perccel a kezdés előtt mi már bent ültünk, a hetedik sor közepére kaptunk jegyet, de mivel az utolsó sorban majdnem hogy senki nem volt, felültünk oda.
Elkezdődött a film…
Én lélegzetvisszafojtva lestem a vásznat, hisz fél éve erre vártam. A hülye kiscsajok az egész film alatt mászkáltak lent, ami baromira idegesített. Miért nem tudnak a seggükön maradni!?
Az első képkockákon kicsit elbizonytalanodtam: ez most tényleg az Eclipse?
De amikor a sötét sikátorban császkáló srác arcát is megmutatták, akkor esett le hogy az a Riley, és most fogják átváltoztatni. Szóval… mindegy, csak nekem ez egy kicsit fura volt. De jó értelemben! :)
Aztán ugye megjelent Bella és Edward azon a meseszép kis réten, és fellélegezhettem. Ez ezer százalékig Alkonyat! :D
Megláttam a srác kusza haját, meg a csodaszép aranybarna szemeit, és máris kétszer olyan gyorsan vert a szívem. Robert Pattinson nagyon érti a dolgát, az már biztos!
A következő meglepi akkor ért, mikor Cullenék üldözőbe vették Victoriát, meg amikor Emmett átlépte a határt, és összetűzésbe került Paullal. Hát milyen komoly kis akciójelenetet vágtak be oda, nem semmi! :) Az irtóra tetszett.
Na jó, nem szeretnélek benneteket azzal untatni, hogy minden egyes pillanatát elemzem, bár legszívesebben ezt tenném. Ugorjunk!
A kedvenc beszólásaim:
Mikor Edward elviszi Bellát a határhoz, kiszáll a kocsiból, meglátja a felül meztelen Jake-et, és azt mondja: „Nincs inge?”
Hát igen, itt volt nevetés. :)
Mikor Bella Cullenéknél van, és Em azt mondja: „Kemény kis újszülött lesz belőled!”
Erre Bella: „Elég kemény, hogy kihívjalak.” Vagy valami ilyesmi. Egyszer láttam az egészet, így a pontos szavakra nem nagyon emlékszem már, ezt nézzétek el nekem. :)
Mikor Jacob és Edward beszélgetnek a sátorban: „Ha nem próbálnád lenyúlni életem szerelmét, és nem lennél a halálos ellenségem, talán még kedvelnélek is.”
Erre Jacob: „Hát, ha nem készülnél megölni Bellát, és nem lennél vámpír…nem, akkor sem kedvelnélek.” Hát, ez sem így van, de tökmindegy. :D
Ki a legszebb?
Mivel a Napfogyatkozásban majdnem mindegyik szereplő változáson ment keresztül, voltak, akik most kimondottan tetszettek, és olyanok is, akiket szívem szerint visszaváltoztattam volna olyanná, amilyen az előző két filmben volt.
Ilyen például Esme, akinek ez a mostani fekete haj borzalmasan rosszul állt! (szerintem.)
Emmetten meg nem tudom mi változott meg annyira, mivel neki eddig is fekete volt a haja, de valahogy most túlságosan is nagy lett a kontraszt a bőre meg a haja között, szóval őt is meghagytam volna a maga „new moonos” stílusában.
Jaspernek is a haja volt az, ami nem nyerte el a tetszésemet, már tény, hogy az arca most az egyszer tűnt helyesnek. Azt kell mondjam, a hajától eltekintve megtetszett nekem a fiú. :)
Carlisle semmit sem változott, de őt eddig is imádtam. Bár ő nekem Peter Facinelliként, barna hajjal jobban tetszik. Pláne ha még borostája is van. :P
Rosalie gyönyörű volt a szőke hajával, mint mindig. Jobb volt így neki, egyenesen. Bármilyen bunkó is, én szeretem Rose-t, Bella mögött ő a második kedvencem a lányok közül.
Alice-en nem láttam semmi változást, de a kis mázlistának nincs is rá szüksége. Imádom őt is! :)
Victoriát, mint már tudjuk, nem Rachelle Lefevre alakította, mint az előző két epizódban. Helyette Bryce Dallas Howard testesítette meg a vörös vámpírnőt.
Minden tiszteletem neki, de nekem az igazi Victoria mindig is Rachelle marad. Nem is tudom, ő sokkal fiatalosabb, démonibb, lendületesebb. Nekem ez így jött le, persze ez csak az én álláspontom.
Riley, az „újszülött”, aki a sereget toborozta, és akit Victoria hülyített, nekem, mint pasi, nagyon bejött. Helyes volt a kis naiv, kisfiús valójában.
Bree, akit a filmben ugyan nem neveznek meg, de a könyvben említik, az a lány, akin Esme és Carlisle megkegyelmeznek, de végül Demetri megöli. Nem tudom hogy ki alakította a lányt, de szerintem nagyon hasonlított a Vampire Diariesben (Vámpírnaplók) feltűnő Anne nevű vámpírra. Lehet hogy ő volt az? Fogalmam nincs.
Az Eclipse-ben feltűnő Volturi tagok, mint az Újholdban, itt is tündököltek. Főleg Jane. Ő a kedvencem, ami Dakota Fanning csodás alakítását dicséri. Ő amúgy is a kedvenc színészeim közé tartozik.
Jacob még izmosabb, még nagyobb volt, taps neki, de szerintem már nem kéne tovább gyúrnia, mert már így is szétreped rajta a póló (lehet, ezért nem visel sosem).
Szóval… eleinte őt nem szerettem, mert álljon már le, Bella úgyis Edwardhoz tartozik, mit akar ez a kis pincsi, hogy képzeli, hogy ő felér Edwardhoz?
De tévedtem. Jake karaktere iszonyú aranyos, kedves, szexi, olyan, aki tökéletes legjobb barátnak, de pasinak sem utolsó. Én például járnék vele, az tuti. :P
Szóval most már majdnem hogy el kell gondolkoznom rajta, hogy Edward vagy Jacob fan vagyok inkább. De azért tényleg csak majdnem. :)
Bella szerintem szebb volt az első és a második részben, de a ruhái itt voltak a legjobbak. (Alice végül csak elérte a célját. :))
És végül Edward. A csodálatos, felülmúlhatatlan, elérhetetlen…fokozzam tovább?
A lényeg, hogy mindenki tudja, ki itt a májer. Edward győzedelmeskedik a lesben smároló Jacob, és az összes Földön élő férfi fölött, ez nem kétséges.
Minden porcikája tökéletes, az aranybarna, néha fekete szemei, amiben el lehet veszni, olyan mély és gyönyörű, meg a lenyűgöző szája, amitől minden lány fantáziája beindul, a kusza, barna haja, amibe kész élmény beletúrni… szóval tényleg minden egyes sejtje egy Adonisz. De nem csak a teste, még a hangja is (mármint Rob hangja, mert a magyarhang valami borzalom).
Ezen kívül minden mozdulatából sugárzik az erő, de ugyanakkor az óvatosság, nehogy összeroppantsa az ő törékeny, emberi szerelmét.
Egy szó mint száz, Edward és Rob felülmúlhatatlanok így egy személyben, és mi csak áldhatjuk érte a jóistent, hogy figyelhetjük ezt a tökéletes pasit.
Kedvenc jelenetek:
A szerelmes és a harci jelenetek, kétségkívül. Kiemelve:
Amikor Jake megcsókolja Bellát, és ő behúz neki, aztán meg eltörik a keze, amikor Jasper és Bella beszélgetnek, és Jazz visszaemlékszik az Alice előtti életére, aztán a semmiből mellékerül a lány, és megcsókolják egymást. Az a rész annyira romantikus, hogy belefájdul az ember szíve.
Másik kedvenc, amikor Bella kompromisszumot köt Edwarddal, hogy még mielőtt átváltozik, szeretné emberként megtapasztalni, milyen együtt lenni Edwarddal. Az utána következő ágyjelet nagyon forró… :P
Mikor Charlie fel akarja világosítani Bellát, és a lány kinyögi, hogy ő még bizony szűz. Ott volt nevetés! :)
A sátras jelenet is nagyon király, meg mikor Billy Taha Akiról mondd történetet.
A harcos jelenetekből a kedvencem az, mikor Edward letépi Victoria fejét, és mikor Jazz olyat vág egy újszülött fejére, hogy az darabokra hullik. Ezek a jelenetek szerintem állatira jól voltak megrendezve, nem olyan gagyin, mint a legtöbb hasonló stílusú fantasy filmben.
Azt hiszem, leírtam mindent amit szerettem volna, és csak tanácsolni tudom, hogy aki még esetleg nem látta a filmet, az igyekezzen, és üljön be a legközelebbi moziba, garantálom, hogy imádni fogja.
Fantasztikusak a színészek, és a történet is nagyon megnyerő.
És most nem arról beszélek, hogy vannak benne helyes pasik, akiket jól meg lehet nézni póló nélkül meg izmosan, mert vannak olyanok is, akik csak ezért ülnek be a filmre. Na, őket csak sajnálni tudom.
Szóval az nézze meg az Eclipse-t, akit a történet érdekel, és tudja értékelni benne a színészek munkáját, mert hogy az sem kicsi.
Vámpírok, vérfarkasok, szerelmek és ellenségek, ez az Alkonyat-sorozat, ezért kell szeretni és ezért is imádják annyira. Mert kell ez a kis „lehetetlen világ”, amibe pár órácskára belecsöppenhetünk, és elfelejthetjük azt, hogy ilyen a való életben sajnos nincsen.
----------------
És egy kis Breaking Dawn...
Bizonyára már hallottátok, ahogy ez egy tisztes Alkonyat fanhoz illő, de aki esetleg mégsem, annak leírom a legjobb dolgot, ami csak a BD-vel történhetett. :D
Szóval a forgalmazó kitalálta, hogy a 900 oldalas regény mondanivalóját nem lehetne belesűríteni egy filmbe, ezért a 4. Alkonyat epizódot két filmben fogják forgalmazni. :D
Az első BD film premierje: 2011.nov.18.
A másodiknak még nincs kitűzve időpont.
Amúgy a két filmet egyszerre fogják forgatni, a három eddigi főszereplővel, Kristen Stewarttal, Robert Pattinsonnal és Taylor Lautnerrel.
Hát, ennyi lett volna, remélem ti is örültök neki! :)
Véget ér egy mennyei szerelem...
Igen, tényleg. Tegnapelőtt este megírtam a záró fejezetet a Mennyei szerelemből. A 28. rész nem csak egy nagyon megható írás lesz, hanem egyben az Epilógus is. Remélem tetszeni fog. :)
Tervben van egy második MSZ történet, ugyanaz a forgatókönyv, csak nem Bellával és Edwarddal a főszerepben.
Választhattok, hogy vagy legyen MSZ 2, vagy kezdjek bele egy teljesen új történetbe, ami eleinte itt, a későbbiekben pedig egy másik oldalon lesz látható.
Ti döntötök, azzal, ha szavaztok.
GyÖ természetesen ezután is felkerül minden héten, és továbbra is várom a kommenteket rá. :)
Puszik, ölelések, Doo88
Tervben van egy második MSZ történet, ugyanaz a forgatókönyv, csak nem Bellával és Edwarddal a főszerepben.
Választhattok, hogy vagy legyen MSZ 2, vagy kezdjek bele egy teljesen új történetbe, ami eleinte itt, a későbbiekben pedig egy másik oldalon lesz látható.
Ti döntötök, azzal, ha szavaztok.
GyÖ természetesen ezután is felkerül minden héten, és továbbra is várom a kommenteket rá. :)
Puszik, ölelések, Doo88
Üzenetek Ancsinak, Francinak, és az olvasóknak
Helló mindenki!
Szóval… a mobilnetem megint bekrepált. Ez a szar most már a chates üziket sem jeleníti meg, pedig egyik barátnőm mondta, hogy egypáran írtak múlt héti friss óta.
Emelett az én üzeneteimet sem küldi el a rendszernek, de már nem is érdekel, írok ide, így mindenki látja.
Ancsinak: Szia!:) Nagyon-nagyon köszönöm a sok kommentárt, és azt is, hogy másoktól eltérően te nem csak egy-két sort írsz, hanem rendesen és lendületesen kifejted a véleményed. Nem tudod, ez mennyire jól esik nekem! Köszönöm szépen! (L)
Amikor mondtad, hogy ez a Fekete Tőr Testvériség mennyire jó, vettem a bátorságot, és letöltöttem az első 4 részét. És igazad volt! Valami eszméletlen! :D 3 nap alatt végeztem a négy kötettel, imádom a szereplőket, a történéséket, az egészet, úgy ahogy van, és most letöltöm a további, még hiányzó részeit. Amúgy nekem eddig a Rhage-es teszett a legjobban. ;)
Ha gondolod, és ha ráérsz, találkozzunk valamelyik délután, lenne miről mesélnünk egymásnak, azt hiszem. ;)
Amúgy megnéztem a Vámpírnaplók 22.részét. Katherine visszatér, basszus. Hát nem semmi. Isten áldja azt az embert, aki kitalálta a VD-t :D Valami hihetetlen ez a sorozat, komolyan mondom! Köszi, hogy mondtad, hogy létezik :D Amúgy ugye most megy az RTL-en is, de a szinkron valami borzalmas! Jeremy hangja Edwardé, Caroline-é az Alkonyatos Jessicáé, és Vicki Donované pedig Esme-é. Elena hangjáról ne is beszéljünk… jesszus, láttad már azt a Kinder Pinguis reklámot? Na, az „anyapingvin” mondja: „Mutassátok meg apának is!” ---> Ez Elena hangja. Valami förtelem! :D Poén.
Puszik, ölelések (L)
Francinak:
Szia csajszi! Alig hallani rólad, hiányzol ám! Azért hívhatnál néha, vagy valami. Például hogy van-e valami megint a T.-val, vagy az Atissal... :P
Meghogy hogy megy az írás, mert SMS-ben írtad, hogy írtál 5 oldalnyi verset, ami azért nem semmi. Kérdés, hogy mikor láthatom?:P
Meg találkozni is jó lenne valamikor, bár jövő héten meg azután nem nagyon leszek itthon. De azért tényleg jó lenne valamikor, meghát annyi mindenről lemaradtál ám! :D Meg gondolom én is. Végülis te mész a pálffys gólyatáborba? Mert az oldaladon írtál valami táborról, de eddig én azt hittem, nem mész.
Olvastam a IX. fejidet, írok majd róla a chatedben, ha sikerül elküldenie a rendszernek... :S
Puszi, légy jó :)
Olvasóknak: Sziasztok!:) Öhm... megint csak köszi hogy olvastok, és tudom, hogy nem frisselek valami gyakran, de hát ez tudjátok miért van. Sajnos nincs netem, és ha van, akkor sem mindig működik... hát, ez van. De azért próbálok irkálni, és remélem, a nettől függetlenül a színvonal nem romlott.
Nikolnak, Mesinek, Ancsinak, Francinak, Drusillának, az egyszeri kommentelőknek és a rendszeres olvasóknak külön szeretném megköszönni a részvételt. Annyira jólesik, hogy szeretitek a történeteimet! :) El sem képzelnétek...
Tudjátok, eleinte azt hittem, hogy olvasni fognak majd egy húszan-harmincan, és hogy az milyen jó lesz. Most 28 ezernél tartok, aminél tudom, vannak sokkal nagyobb számok, de az, hogy ennyi ember szereti a munkámat... nincs ehhez fogható érzés. Szóval nagyon, nagyon köszönöm Nektek ezt! Imádlak mindannyiótokat!
Puszi és ölelés: Doo
Szóval… a mobilnetem megint bekrepált. Ez a szar most már a chates üziket sem jeleníti meg, pedig egyik barátnőm mondta, hogy egypáran írtak múlt héti friss óta.
Emelett az én üzeneteimet sem küldi el a rendszernek, de már nem is érdekel, írok ide, így mindenki látja.
Ancsinak: Szia!:) Nagyon-nagyon köszönöm a sok kommentárt, és azt is, hogy másoktól eltérően te nem csak egy-két sort írsz, hanem rendesen és lendületesen kifejted a véleményed. Nem tudod, ez mennyire jól esik nekem! Köszönöm szépen! (L)
Amikor mondtad, hogy ez a Fekete Tőr Testvériség mennyire jó, vettem a bátorságot, és letöltöttem az első 4 részét. És igazad volt! Valami eszméletlen! :D 3 nap alatt végeztem a négy kötettel, imádom a szereplőket, a történéséket, az egészet, úgy ahogy van, és most letöltöm a további, még hiányzó részeit. Amúgy nekem eddig a Rhage-es teszett a legjobban. ;)
Ha gondolod, és ha ráérsz, találkozzunk valamelyik délután, lenne miről mesélnünk egymásnak, azt hiszem. ;)
Amúgy megnéztem a Vámpírnaplók 22.részét. Katherine visszatér, basszus. Hát nem semmi. Isten áldja azt az embert, aki kitalálta a VD-t :D Valami hihetetlen ez a sorozat, komolyan mondom! Köszi, hogy mondtad, hogy létezik :D Amúgy ugye most megy az RTL-en is, de a szinkron valami borzalmas! Jeremy hangja Edwardé, Caroline-é az Alkonyatos Jessicáé, és Vicki Donované pedig Esme-é. Elena hangjáról ne is beszéljünk… jesszus, láttad már azt a Kinder Pinguis reklámot? Na, az „anyapingvin” mondja: „Mutassátok meg apának is!” ---> Ez Elena hangja. Valami förtelem! :D Poén.
Puszik, ölelések (L)
Francinak:
Szia csajszi! Alig hallani rólad, hiányzol ám! Azért hívhatnál néha, vagy valami. Például hogy van-e valami megint a T.-val, vagy az Atissal... :P
Meghogy hogy megy az írás, mert SMS-ben írtad, hogy írtál 5 oldalnyi verset, ami azért nem semmi. Kérdés, hogy mikor láthatom?:P
Meg találkozni is jó lenne valamikor, bár jövő héten meg azután nem nagyon leszek itthon. De azért tényleg jó lenne valamikor, meghát annyi mindenről lemaradtál ám! :D Meg gondolom én is. Végülis te mész a pálffys gólyatáborba? Mert az oldaladon írtál valami táborról, de eddig én azt hittem, nem mész.
Olvastam a IX. fejidet, írok majd róla a chatedben, ha sikerül elküldenie a rendszernek... :S
Puszi, légy jó :)
Olvasóknak: Sziasztok!:) Öhm... megint csak köszi hogy olvastok, és tudom, hogy nem frisselek valami gyakran, de hát ez tudjátok miért van. Sajnos nincs netem, és ha van, akkor sem mindig működik... hát, ez van. De azért próbálok irkálni, és remélem, a nettől függetlenül a színvonal nem romlott.
Nikolnak, Mesinek, Ancsinak, Francinak, Drusillának, az egyszeri kommentelőknek és a rendszeres olvasóknak külön szeretném megköszönni a részvételt. Annyira jólesik, hogy szeretitek a történeteimet! :) El sem képzelnétek...
Tudjátok, eleinte azt hittem, hogy olvasni fognak majd egy húszan-harmincan, és hogy az milyen jó lesz. Most 28 ezernél tartok, aminél tudom, vannak sokkal nagyobb számok, de az, hogy ennyi ember szereti a munkámat... nincs ehhez fogható érzés. Szóval nagyon, nagyon köszönöm Nektek ezt! Imádlak mindannyiótokat!
Puszi és ölelés: Doo
2010. július 4., vasárnap
Egy kis plusz... VERSEK
Dóri:
Ha felszínes vagy és üres,
Ha csak a nagy semmiből áll az életed,
Remélj!
Bízz, hogy jön majd egy érzés, egy vágy,
Ami kitárja mások előtt a szíved kapuját.
Küzdj!
Ne hagyd, hogy a lelked meghaljon,
És a vágyad feledésbe merülve határt szabjon.
**
Álmaidban egyszer láttál egy herceget,
S a herceg a hercegnő helyett beléd szeretett.
Feledni a vágyait sosem akarta,
A szíved szavát, ha akarta, bármikor hallhatta.
Édes dobogást, egy lágy dallamot,
Szerelmes szíved ritmusa csak járta és járta a táncot.
És ő fülelt, mert imádta,
Szívedre hajtotta fejét, és csókot lopott utána.
**
Azt hitted szereted, és oly jó volt mellette,
De ő megunta, s most elfordul mellőled.
Tudom, dönteni nehéz, de néha kell!
Ne nehezítsd meg, egyszer úgyis vége lesz,
Hisz ez csak egy diákszerelem…
**
Franci:
A barátság egy lánc,
Mi erősen összefog,
A barátság egy kötelék,
Mi el ne szakadjon.
Az igaz barátot engedd be az ajtódon,
Az öröm látszódjon mindig az arcodon.
**
Egy ajtó, mi lehetőséget kínál,
Hogy kinyitod-e, az csak rajtad áll.
Ha ilyen ajtó tényleg létezne,
Most hogy érzed, döntenél-e?
Kell egy ajtó, amin kiléphetsz?
Egy ajtó, min ha átlépsz, más lehetsz?
Egy ajtó, mi kivezet a világból,
Mikor kinyílik az, valóság lesz az álomból.
Ha felszínes vagy és üres,
Ha csak a nagy semmiből áll az életed,
Remélj!
Bízz, hogy jön majd egy érzés, egy vágy,
Ami kitárja mások előtt a szíved kapuját.
Küzdj!
Ne hagyd, hogy a lelked meghaljon,
És a vágyad feledésbe merülve határt szabjon.
**
Álmaidban egyszer láttál egy herceget,
S a herceg a hercegnő helyett beléd szeretett.
Feledni a vágyait sosem akarta,
A szíved szavát, ha akarta, bármikor hallhatta.
Édes dobogást, egy lágy dallamot,
Szerelmes szíved ritmusa csak járta és járta a táncot.
És ő fülelt, mert imádta,
Szívedre hajtotta fejét, és csókot lopott utána.
**
Azt hitted szereted, és oly jó volt mellette,
De ő megunta, s most elfordul mellőled.
Tudom, dönteni nehéz, de néha kell!
Ne nehezítsd meg, egyszer úgyis vége lesz,
Hisz ez csak egy diákszerelem…
**
Franci:
A barátság egy lánc,
Mi erősen összefog,
A barátság egy kötelék,
Mi el ne szakadjon.
Az igaz barátot engedd be az ajtódon,
Az öröm látszódjon mindig az arcodon.
**
Egy ajtó, mi lehetőséget kínál,
Hogy kinyitod-e, az csak rajtad áll.
Ha ilyen ajtó tényleg létezne,
Most hogy érzed, döntenél-e?
Kell egy ajtó, amin kiléphetsz?
Egy ajtó, min ha átlépsz, más lehetsz?
Egy ajtó, mi kivezet a világból,
Mikor kinyílik az, valóság lesz az álomból.
Gyilkos ösztönök - 20.fejezet
Tudom, tudom, úgy volt, h tegnapelőtt frisselek, de ez bizonyos okok miatt nem jött össze mégsem. Sorry. De most kárpótollak benneteket, meghoztam a húszadik Gyilkos ösztönöket, és még egy kis pluszt is.
Mennyei szerelem utolsó fejezetei jönnek majd az elkövetkező hetekben, remélem, tetszeni fog a befejezése. Egyébként már dolgozom a MSZ2-n, amit ugyanerre az oldalra fogok majd feltölteni, ha mindenigaz. Ez amolyan folytatás lesz, bár nem az Edward-Bella párossal fog majd foglalkozni.
!Egyébként: holnap megyek az Eclipse-re, nagyon kíváncsi vagyok rá, bár biztos vagyok benne, hogy imádni fogom :) Beszámolót majd írok, és akit érdekel, az elolvassa. Remélem sokan fogják majd. Egyébként ha ajánlhatom, a testvéroldalon, FraNci$k@ blogján már olvasható egy ilyesmi beszámoló.
Szóval jöjjön a friss:
20. Nem tudhatod…
/Bella szemszöge/
- Francis! – kiáltottam, és utánaeredtem. Ekkor már a hatalmas állat is felénk fordította a fejét, de csak figyelt és nem mozdult.
Sam, a legidősebb fiú a csapatból furcsán felemelte a kezét, és ezzel úgy tűnt, mintha jelezne a farkasnak. Mintha ezzel akarná megfékezni. Mély hangon beszélt az állathoz, de az csak a barátnőmet figyelte, aki mellettem állt meg. Földbegyökerezett lábakkal állt, eltátott szájjal, és csak bámult bele a farkas szemébe.
Az állat megfordult és berohant a fák közé.
Azok a fiúk Sam mellett utánabámultak, de arcukon félelemnek vagy megdöbbentségnek nyoma sem volt. Sőt, mintha még szórakoztatta volna őket a helyzet. Egyedül Samnek maradt komoly az arca, ő végig minket bámult.
- Mi a fene volt ez? – kiabált Francis, miközben elindult feléjük. – Bánthatott is volna titeket! Hogy került ide és… hogy lehetett ennyire… hatalmas?
Franc hisztérikusan viselkedett, de Sam meg sem szólalt.
- Úristen, meg is ölhetett volna… Hé, szólalj már meg! Még szerencse hogy Jake nem volt itt, hála istennek…
A három fiú – Jared, Embry és Paul – elkezdtek hangosan nevetni, mire az idősebbik srác rájuk förmedt.
- Hogy tudtok még ezek után nevetni? – kérdezte Franc, majd újból Samhez fordult. – Mi volt ez? Hogy nőhetett ekkorára, és miért viselkedtek mind ilyen furán?
- Hé, nyugodj meg! Menjetek szépen haza a barátnőddel, rendben? – mondta Sam, és elkezdte felém tessékelni Francist. Én még mindig csak figyeltem az eseményeket, megszólalni nem tudtam. Hogy is tehettem volna? Hisz az előbb valami olyan dolgot láttam, ami nem is történhetett volna meg. Egy lehetetlenség…
- Ó, szóval menjünk és felejtsük el ami történt, mi? – fordult szembe vele Franc.
- Pontosan. Figyelj kislány, csak egy nagyranőtt farkas volt, már elment, oké? Nincs miről beszélni. Nem bántott senkit – mászott bele Franc arcába. – És most menjetek!
Barátnőm a fejét ingatta. – Nagyranőtt farkas, mi? Istenem, hisz legalább két fejjel volt még nálatok is magasabb! És…
- Majd szólunk az erdőőröknek, rendben?
- De hát…
- Menjetek már! – ordított rá Sam.
Ekkor végre észbekaptam, hogy talán tenni kéne valamit, mielőtt a nagydarab fickó lekever neki egyet, mert már remegett a keze, szóval húzni kezdtem el a közeléből.
- Franc, igaza van, menjünk innen, mielőtt még visszajön, gyere!
- De ti sem maradhattok itt, menjetek valami biztonságos…
- Úgy lesz, csak menjetek már innen!
- Gyere! – húztam, és végre megadta magát.
A kocsiút hazafelé meglepően halkan telt, Franc csak bámult ki az ablakon egész végig. Mikor megálltam a házuk előtt, kétszer kellett szólnom neki, hogy megérkeztünk, hogy végre figyeljen rám.
- Akkor szia – szállt ki, anélkül, hogy egyszer is rám nézett volna.
- Várj… - fújtam ki a levegőt. – Na jó, figyelj… tekintve, hogy sokszor túlreagálod a dolgokat, hadd mondjam el, hogy lehet, Samnek igaza van. Talán tényleg csak egy nagyra nőtt farkas volt, Franc… figyelj, nem bántott senkit, és Jacob sem volt ott, szerencsére, így miatta sem kell aggódnod. Csak felejtsd el, rendben?
De ő nem felelt.
- Francis?
- O-oké, persze, lehet, hogy csak én dramatizálom túl, igazad van. Teljesen. Szia, Bella.
És rám csukta az ajtót. Tudtam, hogy nem fogja túl tenni magát, hisz ismertem.
De vajon komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam neki? Tényleg csak egy nagyranőtt farkas volt, aki véletlenül – vagy nem véletlenül – kikóborolt az erdőből?
Valóban elhiggyem, hogy létezhet ilyen? De hát annyira abszurd…
Kétségek között kiszálltam a kocsiból, és berohantam a biztonságot adó házba.
*
/Dana szemszöge/
- Nem megyünk el este valahova? – kérdeztem Edwardtól.
Az ágyába feküdtünk a meleg paplan alatt, meztelenül.
- Hová szeretnél menni? – fordult felém, és végigsimított a nyakamon.
- Nem is tudom… Csak mozduljunk ki, annyira unom már ezt a közeget – mondtam, de szívesebben mondtam volna azt, hogy unom a húga állandó piszkálódásait meg azt, ahogy mindentudón figyel engem. Tényleg elegem volt már belőle! Utáltam, és utáltam ebbe a hatalmas, kihalt, unalmas és csendes házban tölteni a mindennapjaimat. Vágytam az izgalomra. Valamire, ami felpörget, ami én vagyok. Élni akartam.
Edward habozott, így sértettem hozzá tettem: - De Evie-vel is mehetek, tök mindegy.
- Ne, ne… igazad van, menjünk. Elvihetnélek abba az új étterembe, ami most nyílt Port Angelesben. Azt mondják, jó hely. Szeretnéd?
- Jaj, ne étterembe, elegem van a kajálásból, egy életre. Az elmúlt hetekben Esme egy focicsapatra eleget tömött belém, elhiheted – tiltakoztam.
Edward erre elkezdett kuncogni, és megcsókolta a homlokomat.
- Jól van, étterem kilőve… - nyugtatott meg.
- Mi lenne, ha elmennénk kicsit kirándulni… az erdőbe?
- Az erdőbe? Este? Hát, nem is tudom… - húzta a száját.
- Ugyan már, te megvédesz engem mindentől! Veled nincs mitől félnem, nem igaz?
- Nem, nincs mitől félned – csókolt meg.
- Szóval?
- Oké, erdő. Rendben – adta meg magát. – Nem tudok neked nemet mondani.
Most, hogy nyert ügyem volt, győzelemittasan felé gördültem, ráültem a csipőjére, majd lehajoltam hozzá, és egy hosszú csókot nyomtam az ajkaira. Elkínzottan felnyögött.
- Ah, ne csináld ezt velem…
- Tudom, hogy élvezed! – simítottam végig meztelen mellkasán, miközben érzékien mozgattam a csípőmet, pedig a takaró elválasztott minket egymástól.
Felnyögött, amit imádtam. – Dana…
Lehajoltam, és szívogatni kezdtem a nyakát.
- Szeretlek… - suttogta.
- Mm… ez a célom, édes… - nyögtem csókok közepette.
Kinyíltam a szemei, és megfogta a csípőmet, véget vetve ezzel a mozgásomnak.
- Tessék?
- Mondom, ez a célom, hogy viszont szeress engem. Örökké, csak engem…
- Tudod, hogy így van.
- Igen, tudom. Tudom – legalábbis, amíg nem hagyom, hogy másképp legyen, drága szerelmem. És nem fogom hagyni, amíg élek.
Elhúztam a takarót közülünk, és immár testközelből folytattam a mi kettőnk édes „játékát”.
- Ah, Bella…
Mennyei szerelem utolsó fejezetei jönnek majd az elkövetkező hetekben, remélem, tetszeni fog a befejezése. Egyébként már dolgozom a MSZ2-n, amit ugyanerre az oldalra fogok majd feltölteni, ha mindenigaz. Ez amolyan folytatás lesz, bár nem az Edward-Bella párossal fog majd foglalkozni.
!Egyébként: holnap megyek az Eclipse-re, nagyon kíváncsi vagyok rá, bár biztos vagyok benne, hogy imádni fogom :) Beszámolót majd írok, és akit érdekel, az elolvassa. Remélem sokan fogják majd. Egyébként ha ajánlhatom, a testvéroldalon, FraNci$k@ blogján már olvasható egy ilyesmi beszámoló.
Szóval jöjjön a friss:
20. Nem tudhatod…
/Bella szemszöge/
- Francis! – kiáltottam, és utánaeredtem. Ekkor már a hatalmas állat is felénk fordította a fejét, de csak figyelt és nem mozdult.
Sam, a legidősebb fiú a csapatból furcsán felemelte a kezét, és ezzel úgy tűnt, mintha jelezne a farkasnak. Mintha ezzel akarná megfékezni. Mély hangon beszélt az állathoz, de az csak a barátnőmet figyelte, aki mellettem állt meg. Földbegyökerezett lábakkal állt, eltátott szájjal, és csak bámult bele a farkas szemébe.
Az állat megfordult és berohant a fák közé.
Azok a fiúk Sam mellett utánabámultak, de arcukon félelemnek vagy megdöbbentségnek nyoma sem volt. Sőt, mintha még szórakoztatta volna őket a helyzet. Egyedül Samnek maradt komoly az arca, ő végig minket bámult.
- Mi a fene volt ez? – kiabált Francis, miközben elindult feléjük. – Bánthatott is volna titeket! Hogy került ide és… hogy lehetett ennyire… hatalmas?
Franc hisztérikusan viselkedett, de Sam meg sem szólalt.
- Úristen, meg is ölhetett volna… Hé, szólalj már meg! Még szerencse hogy Jake nem volt itt, hála istennek…
A három fiú – Jared, Embry és Paul – elkezdtek hangosan nevetni, mire az idősebbik srác rájuk förmedt.
- Hogy tudtok még ezek után nevetni? – kérdezte Franc, majd újból Samhez fordult. – Mi volt ez? Hogy nőhetett ekkorára, és miért viselkedtek mind ilyen furán?
- Hé, nyugodj meg! Menjetek szépen haza a barátnőddel, rendben? – mondta Sam, és elkezdte felém tessékelni Francist. Én még mindig csak figyeltem az eseményeket, megszólalni nem tudtam. Hogy is tehettem volna? Hisz az előbb valami olyan dolgot láttam, ami nem is történhetett volna meg. Egy lehetetlenség…
- Ó, szóval menjünk és felejtsük el ami történt, mi? – fordult szembe vele Franc.
- Pontosan. Figyelj kislány, csak egy nagyranőtt farkas volt, már elment, oké? Nincs miről beszélni. Nem bántott senkit – mászott bele Franc arcába. – És most menjetek!
Barátnőm a fejét ingatta. – Nagyranőtt farkas, mi? Istenem, hisz legalább két fejjel volt még nálatok is magasabb! És…
- Majd szólunk az erdőőröknek, rendben?
- De hát…
- Menjetek már! – ordított rá Sam.
Ekkor végre észbekaptam, hogy talán tenni kéne valamit, mielőtt a nagydarab fickó lekever neki egyet, mert már remegett a keze, szóval húzni kezdtem el a közeléből.
- Franc, igaza van, menjünk innen, mielőtt még visszajön, gyere!
- De ti sem maradhattok itt, menjetek valami biztonságos…
- Úgy lesz, csak menjetek már innen!
- Gyere! – húztam, és végre megadta magát.
A kocsiút hazafelé meglepően halkan telt, Franc csak bámult ki az ablakon egész végig. Mikor megálltam a házuk előtt, kétszer kellett szólnom neki, hogy megérkeztünk, hogy végre figyeljen rám.
- Akkor szia – szállt ki, anélkül, hogy egyszer is rám nézett volna.
- Várj… - fújtam ki a levegőt. – Na jó, figyelj… tekintve, hogy sokszor túlreagálod a dolgokat, hadd mondjam el, hogy lehet, Samnek igaza van. Talán tényleg csak egy nagyra nőtt farkas volt, Franc… figyelj, nem bántott senkit, és Jacob sem volt ott, szerencsére, így miatta sem kell aggódnod. Csak felejtsd el, rendben?
De ő nem felelt.
- Francis?
- O-oké, persze, lehet, hogy csak én dramatizálom túl, igazad van. Teljesen. Szia, Bella.
És rám csukta az ajtót. Tudtam, hogy nem fogja túl tenni magát, hisz ismertem.
De vajon komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam neki? Tényleg csak egy nagyranőtt farkas volt, aki véletlenül – vagy nem véletlenül – kikóborolt az erdőből?
Valóban elhiggyem, hogy létezhet ilyen? De hát annyira abszurd…
Kétségek között kiszálltam a kocsiból, és berohantam a biztonságot adó házba.
*
/Dana szemszöge/
- Nem megyünk el este valahova? – kérdeztem Edwardtól.
Az ágyába feküdtünk a meleg paplan alatt, meztelenül.
- Hová szeretnél menni? – fordult felém, és végigsimított a nyakamon.
- Nem is tudom… Csak mozduljunk ki, annyira unom már ezt a közeget – mondtam, de szívesebben mondtam volna azt, hogy unom a húga állandó piszkálódásait meg azt, ahogy mindentudón figyel engem. Tényleg elegem volt már belőle! Utáltam, és utáltam ebbe a hatalmas, kihalt, unalmas és csendes házban tölteni a mindennapjaimat. Vágytam az izgalomra. Valamire, ami felpörget, ami én vagyok. Élni akartam.
Edward habozott, így sértettem hozzá tettem: - De Evie-vel is mehetek, tök mindegy.
- Ne, ne… igazad van, menjünk. Elvihetnélek abba az új étterembe, ami most nyílt Port Angelesben. Azt mondják, jó hely. Szeretnéd?
- Jaj, ne étterembe, elegem van a kajálásból, egy életre. Az elmúlt hetekben Esme egy focicsapatra eleget tömött belém, elhiheted – tiltakoztam.
Edward erre elkezdett kuncogni, és megcsókolta a homlokomat.
- Jól van, étterem kilőve… - nyugtatott meg.
- Mi lenne, ha elmennénk kicsit kirándulni… az erdőbe?
- Az erdőbe? Este? Hát, nem is tudom… - húzta a száját.
- Ugyan már, te megvédesz engem mindentől! Veled nincs mitől félnem, nem igaz?
- Nem, nincs mitől félned – csókolt meg.
- Szóval?
- Oké, erdő. Rendben – adta meg magát. – Nem tudok neked nemet mondani.
Most, hogy nyert ügyem volt, győzelemittasan felé gördültem, ráültem a csipőjére, majd lehajoltam hozzá, és egy hosszú csókot nyomtam az ajkaira. Elkínzottan felnyögött.
- Ah, ne csináld ezt velem…
- Tudom, hogy élvezed! – simítottam végig meztelen mellkasán, miközben érzékien mozgattam a csípőmet, pedig a takaró elválasztott minket egymástól.
Felnyögött, amit imádtam. – Dana…
Lehajoltam, és szívogatni kezdtem a nyakát.
- Szeretlek… - suttogta.
- Mm… ez a célom, édes… - nyögtem csókok közepette.
Kinyíltam a szemei, és megfogta a csípőmet, véget vetve ezzel a mozgásomnak.
- Tessék?
- Mondom, ez a célom, hogy viszont szeress engem. Örökké, csak engem…
- Tudod, hogy így van.
- Igen, tudom. Tudom – legalábbis, amíg nem hagyom, hogy másképp legyen, drága szerelmem. És nem fogom hagyni, amíg élek.
Elhúztam a takarót közülünk, és immár testközelből folytattam a mi kettőnk édes „játékát”.
- Ah, Bella…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)