Minap Frenszisszel egyik óra előtt verset kreáltunk.
Frensz adta a szavakat.
Szavak: Luci, Dan, Amanda, Justin, szerelem, vámpír, ember, veszély.
Éééés, ezt sikerült összehoznom:
Karmazsin vörös hajnalban
Nessi Cullen két gyermeket hozott a világra.
Félig vámpírt, félig farkast,
De mindkettőt emberi vágyakkal.
Luci és Dan boldogan éltek
Szerető nagybácsikkal-nagynénikkel,
És egy magányos, bevésődött szülővel,
Kit Jacob, a vérfarkas ejtett teherbe…
Aztán jött a veszély, a szerelem,
A két fiatal emberbe szeretett.
Justinba és Amandába,
A mit sem sejtő halandókba.
2010. április 27., kedd
Pink Magic ajánló
Sziasztok!
Nemrég nyílt az új oldalam, a www.pinkmagicdoo88.blogspot.com
Pink Magic, azaz Rózsaszín mágia címmel.
A történet egy kamaszlányról, Camil Andersonról szól, és az ő cseppet sem átlagos életéről.
Camil megformálója (karaktere) Sophia Bush, aki a Tuti gimi (One Tree Hill) című sorozatban vált ismertté (Ő játszotta Brooke-ot).
A többi szereplő: Kenny Anderson – Chace Crawford
Liam Reynolds -
Britney - Hayden Penettiere
Nicky - Anne Hathaway
Leila - Emma Roberts
Christy Durst - Candice Accola
A sztori: Camil és bátyja, Kenny hatalmas titkot rejteget: a két testvér boszorkány.
New York szívéből Brooklynba költöztek, és ezt Camil nagyon nehezen fogadta.
A lánynak ott kellett hagyni a régi suliját, a legjobb barátnőjét, Hannah-t, és az egész életét.
Első nap az új suliban megismerkedik az iskola legmenőbb srácával, Liammel, és a fiú meghívja egy partiba. Itt kezdődik az ő kapcsolatuk…
Camil új barátnőket talál, mindennap ír a naplójába, a titkát továbbra is őriznie kell.
Úgy látszik, minden marad a régi kerékvágásba, mindaddig, amíg ki nem derülnek a hazugságok, a rejtegetni való dolgok, és Liam igazi személye…
Rövid kis részletek az eddig megírt fejezetekből:
1.fejezet:
„…Elkezdte egyenként kirakosgatni a dolgokat az elsőszámú, „KONYHA” feliratú dobozból.
- Óóó… ha ilyen csigatempóban akarsz pakolni, mégis hogy lennénk kész két óra alatt? – fújtattam, mintha komplett idiótának nézném. – Figyelj, és tanulj – mondtam kihívóan, és még kacsintottam is egyet a hatás kedvéért.
Felemeltem a kezem, és a doboz felé intettem. Egyből átjárt a már jól megszokott, furcsa bizsergés. A kettesszámú doboz kinyílt, és a dolgok elkezdtek repülni, át a nappalin, a konyhaszekrény felé.
- Így ni. – poroltam le a kezem, mintha nagy munka után lennék.
Kenny felnevetett, és folytatta a játékot…”
2.fejezet:
„…Felkaptam az ágyamról egy szív alakú kispárnát, kényelembe helyeztem magam a párkányomon, és elkezdtem írni.
Kedves Naplóm!
A mai nap meglepően jól alakult.
Azt hittem, sokkal rosszabb lesz, de Kenny segített, mint mindig.
Nem tudom mi lenne velem nélküle, azt hiszem, őt szeretem a legeslegjobban az egész világon.
Csak ő ért meg engem igazán, hisz ő is az, ami én vagyok. Boszorkány.
Viszont még a költözésnél is jobban félek az új sulitól.
Holnap lesz az első napom a Brooklyni High School-ban, és meg kell mondjam, nagyon parázok az egész dologtól. Na de, mitől nem?
Félév van, és tuti hogy itt mindenki ismer mindenkit. Én leszek az új lány, Ken meg az új fiú. Szuper.
Remélem, azért majd néhány csaj lesz olyan bátor, hogy szóba álljon velem. Bár az én szerencsémmel nem valószínű.
Az emberek nem szeretik a másságot. Azokat, akik „mások”, mint ők maguk, nem szívesen fogadják be.
És én nagyon más vagyok.
Félek a holnaptól, de azért remélem hogy tudok aludni, mert irtó álmos vagyok…”
3.fejezet:
„…Ahogy végignéztem a sorokon, megakadt a szemem valamin.
Vagy inkább valakin.
A srác a leghátsó sorban ült, és a padjából kifordulva beszélgetett a többi fiúval.
Szőkésbarna haja összekuszálva, vastag, érzéki ajka mosolyra húzódva.
Életemben nem láttam még ilyen helyes pasit…
Fekete kapucnis pulcsi volt rajta, és sötét farmer.
Csak álltam ott, rózsaszín válltáskám pántját szorongatva, és bámultam őt. Egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetem róla…”
4.fejezet:
„… - Jobb, ha befejezed… - mondtam, de már éreztem is, hogy ég a szemem, és látásom elhomályosul. Késő volt.
A Christy padján lévő füzet kigyulladt, mire ő és a padtársa jajveszékelve felugrott a padból, a többiek meg sikongattak.
- Tűz van! Tűz van! – sipákolt egy lány a terem elejében.
Lenyugtattam magam, és a tűz elaludt. Hoppá, tényleg nem volt szándékos.
Még szerencse, hogy a tűzjelzőt nem sikerült beindítanom. Ha ennyire nem tudok uralkodni az érzelmeimen, talán jobb, ha nem megyek emberek közé.
- Ez meg hogy… hisz nem is oltottuk el… - ámuldozott Nicky.
- Ilyen a természet! – vágtam rá gyorsan, kábé két oktávval magasabb hangon.
Nicky tágra nyílt szemmel meredt rám, mire én megvontam a vállam.
- Nyugalom, nyugalom, üljenek vissza a helyükre! – mondta a tanár, mire a diákok ámuldozások közepette visszaültek a padokba, de Christy meg engem bámult. Meghökkent volt. Félt volna?...”
5.fejezet:
„…Jókedvvel dobtam le magamról a pólómat épp, mikor az ajtóm kinyílt, és Kenny jelent meg előtte.
- Úristen! – kaptam magam elé a már levetett pólómat, hogy takarjak magamból valamennyit. – Kopogni nem tudsz?
- Wow, hugica! Jól áll neked a fekete – vigyorgott a csipkemelltartómra célozva.
- Jaj, Kenny… - mosolyodtam el én is elpirulva. – Fordulj el.
Elfordult, én pedig magamra kaptam az itthoni gönceimet.
- Oké.
- Szóval a Liam fazon téged is meghívott?
- Öhm… aha, miért? – zavaromban elkezdtem rendezgetni a ruháimat az ágyon.
- Csak kérdem. Rendes arc, mi? – ez meg mi? Miért kérdezget Liamről?
- Ja. Nagyon… – helyes, szívtipró, Adonisz – rendes.
Ken kacsingatások közepette kiment a szobámból. Már épp szólni akartam neki, mivel az ajtót nyitva hagyta, amikor megállt pár méterre az ajtóm előtt és intett az ujjával. Az ajtóm bevágódott…”
6.fejezet:
- „… - Hé, jól vagy? Csak azt ne mondd, hogy ez is miattam van – villantott rám egy szexis félhold-mosolyt. Komoly erőfeszítésekbe került, hogy ne vessem rá magam ott, mindenki előtt. Megbódított a testéből felém áradó férfias illat, és az, hogy erős karjain kirajzolódtak az inak, ahogy szorosan magához húzva próbált talpon tartani. Egy férfi sem volt még rám ilyen hatással. Annyira közel húzott magához, hogy éreztem a teste melegét, melleim a mellkasát érintették, szinte még a szíve lökéseit is éreztem. Csak két vékony ruhadarab választotta el a testünket. Eszeveszett vágyat éreztem. Csókolni akartam, mint álmomban. Soha el nem engedni, de nem tehettem. Még nem. Nem is ismerjük egymást, és én nem vagyok olyan lány, bármennyire is „olyan” akartam lenni abban a kósza pillanatban…”
7.fejezet:
„…Hirtelen eszembe jutott valami, és már le is hunytam a szemem erősen koncentrálva. Illúziót szítottam magamról az elképzelt ruhában, és hagytam, hogy boszorkány énem felülemelkedjen a normális-lány önmagamon. Éreztem, amint bőröm felforrósodik, testemen bizsergető hullám száguld végig, és egy pillanatra megáll az idő, hogy illúzióm felválthassa a valóságot. Sikerrel jártam.
Felhangzott az éles hang, és pillanatok múlva többtucatnyi diák özönlött a folyosókra. Én még utoljára végignéztem magamon a tükörben, majd kinyitottam a mosdóajtót, és kiléptem a tömeg közé. Teljesen közömbös voltam, senkinek sem tűntem fel a többiek között, egészen addig, amíg a szekrényemhez értem…”
Nos, remélem felkeltettem az érdeklődéseteket ezzel a pár infóval, és a részletekkel.
Várok mindenkit az oldalamra, remélem jöttök majd! ;) És ha ott jártok, komizzatok, vagy írjatok a chatbe, ha kedvetek tartja, vagy csak olvasgassatok, hogy nőjön a látogatottság. :)
Puszik és ölelések: Doo
Nemrég nyílt az új oldalam, a www.pinkmagicdoo88.blogspot.com
Pink Magic, azaz Rózsaszín mágia címmel.
A történet egy kamaszlányról, Camil Andersonról szól, és az ő cseppet sem átlagos életéről.
Camil megformálója (karaktere) Sophia Bush, aki a Tuti gimi (One Tree Hill) című sorozatban vált ismertté (Ő játszotta Brooke-ot).
A többi szereplő: Kenny Anderson – Chace Crawford
Liam Reynolds -
Britney - Hayden Penettiere
Nicky - Anne Hathaway
Leila - Emma Roberts
Christy Durst - Candice Accola
A sztori: Camil és bátyja, Kenny hatalmas titkot rejteget: a két testvér boszorkány.
New York szívéből Brooklynba költöztek, és ezt Camil nagyon nehezen fogadta.
A lánynak ott kellett hagyni a régi suliját, a legjobb barátnőjét, Hannah-t, és az egész életét.
Első nap az új suliban megismerkedik az iskola legmenőbb srácával, Liammel, és a fiú meghívja egy partiba. Itt kezdődik az ő kapcsolatuk…
Camil új barátnőket talál, mindennap ír a naplójába, a titkát továbbra is őriznie kell.
Úgy látszik, minden marad a régi kerékvágásba, mindaddig, amíg ki nem derülnek a hazugságok, a rejtegetni való dolgok, és Liam igazi személye…
Rövid kis részletek az eddig megírt fejezetekből:
1.fejezet:
„…Elkezdte egyenként kirakosgatni a dolgokat az elsőszámú, „KONYHA” feliratú dobozból.
- Óóó… ha ilyen csigatempóban akarsz pakolni, mégis hogy lennénk kész két óra alatt? – fújtattam, mintha komplett idiótának nézném. – Figyelj, és tanulj – mondtam kihívóan, és még kacsintottam is egyet a hatás kedvéért.
Felemeltem a kezem, és a doboz felé intettem. Egyből átjárt a már jól megszokott, furcsa bizsergés. A kettesszámú doboz kinyílt, és a dolgok elkezdtek repülni, át a nappalin, a konyhaszekrény felé.
- Így ni. – poroltam le a kezem, mintha nagy munka után lennék.
Kenny felnevetett, és folytatta a játékot…”
2.fejezet:
„…Felkaptam az ágyamról egy szív alakú kispárnát, kényelembe helyeztem magam a párkányomon, és elkezdtem írni.
Kedves Naplóm!
A mai nap meglepően jól alakult.
Azt hittem, sokkal rosszabb lesz, de Kenny segített, mint mindig.
Nem tudom mi lenne velem nélküle, azt hiszem, őt szeretem a legeslegjobban az egész világon.
Csak ő ért meg engem igazán, hisz ő is az, ami én vagyok. Boszorkány.
Viszont még a költözésnél is jobban félek az új sulitól.
Holnap lesz az első napom a Brooklyni High School-ban, és meg kell mondjam, nagyon parázok az egész dologtól. Na de, mitől nem?
Félév van, és tuti hogy itt mindenki ismer mindenkit. Én leszek az új lány, Ken meg az új fiú. Szuper.
Remélem, azért majd néhány csaj lesz olyan bátor, hogy szóba álljon velem. Bár az én szerencsémmel nem valószínű.
Az emberek nem szeretik a másságot. Azokat, akik „mások”, mint ők maguk, nem szívesen fogadják be.
És én nagyon más vagyok.
Félek a holnaptól, de azért remélem hogy tudok aludni, mert irtó álmos vagyok…”
3.fejezet:
„…Ahogy végignéztem a sorokon, megakadt a szemem valamin.
Vagy inkább valakin.
A srác a leghátsó sorban ült, és a padjából kifordulva beszélgetett a többi fiúval.
Szőkésbarna haja összekuszálva, vastag, érzéki ajka mosolyra húzódva.
Életemben nem láttam még ilyen helyes pasit…
Fekete kapucnis pulcsi volt rajta, és sötét farmer.
Csak álltam ott, rózsaszín válltáskám pántját szorongatva, és bámultam őt. Egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetem róla…”
4.fejezet:
„… - Jobb, ha befejezed… - mondtam, de már éreztem is, hogy ég a szemem, és látásom elhomályosul. Késő volt.
A Christy padján lévő füzet kigyulladt, mire ő és a padtársa jajveszékelve felugrott a padból, a többiek meg sikongattak.
- Tűz van! Tűz van! – sipákolt egy lány a terem elejében.
Lenyugtattam magam, és a tűz elaludt. Hoppá, tényleg nem volt szándékos.
Még szerencse, hogy a tűzjelzőt nem sikerült beindítanom. Ha ennyire nem tudok uralkodni az érzelmeimen, talán jobb, ha nem megyek emberek közé.
- Ez meg hogy… hisz nem is oltottuk el… - ámuldozott Nicky.
- Ilyen a természet! – vágtam rá gyorsan, kábé két oktávval magasabb hangon.
Nicky tágra nyílt szemmel meredt rám, mire én megvontam a vállam.
- Nyugalom, nyugalom, üljenek vissza a helyükre! – mondta a tanár, mire a diákok ámuldozások közepette visszaültek a padokba, de Christy meg engem bámult. Meghökkent volt. Félt volna?...”
5.fejezet:
„…Jókedvvel dobtam le magamról a pólómat épp, mikor az ajtóm kinyílt, és Kenny jelent meg előtte.
- Úristen! – kaptam magam elé a már levetett pólómat, hogy takarjak magamból valamennyit. – Kopogni nem tudsz?
- Wow, hugica! Jól áll neked a fekete – vigyorgott a csipkemelltartómra célozva.
- Jaj, Kenny… - mosolyodtam el én is elpirulva. – Fordulj el.
Elfordult, én pedig magamra kaptam az itthoni gönceimet.
- Oké.
- Szóval a Liam fazon téged is meghívott?
- Öhm… aha, miért? – zavaromban elkezdtem rendezgetni a ruháimat az ágyon.
- Csak kérdem. Rendes arc, mi? – ez meg mi? Miért kérdezget Liamről?
- Ja. Nagyon… – helyes, szívtipró, Adonisz – rendes.
Ken kacsingatások közepette kiment a szobámból. Már épp szólni akartam neki, mivel az ajtót nyitva hagyta, amikor megállt pár méterre az ajtóm előtt és intett az ujjával. Az ajtóm bevágódott…”
6.fejezet:
- „… - Hé, jól vagy? Csak azt ne mondd, hogy ez is miattam van – villantott rám egy szexis félhold-mosolyt. Komoly erőfeszítésekbe került, hogy ne vessem rá magam ott, mindenki előtt. Megbódított a testéből felém áradó férfias illat, és az, hogy erős karjain kirajzolódtak az inak, ahogy szorosan magához húzva próbált talpon tartani. Egy férfi sem volt még rám ilyen hatással. Annyira közel húzott magához, hogy éreztem a teste melegét, melleim a mellkasát érintették, szinte még a szíve lökéseit is éreztem. Csak két vékony ruhadarab választotta el a testünket. Eszeveszett vágyat éreztem. Csókolni akartam, mint álmomban. Soha el nem engedni, de nem tehettem. Még nem. Nem is ismerjük egymást, és én nem vagyok olyan lány, bármennyire is „olyan” akartam lenni abban a kósza pillanatban…”
7.fejezet:
„…Hirtelen eszembe jutott valami, és már le is hunytam a szemem erősen koncentrálva. Illúziót szítottam magamról az elképzelt ruhában, és hagytam, hogy boszorkány énem felülemelkedjen a normális-lány önmagamon. Éreztem, amint bőröm felforrósodik, testemen bizsergető hullám száguld végig, és egy pillanatra megáll az idő, hogy illúzióm felválthassa a valóságot. Sikerrel jártam.
Felhangzott az éles hang, és pillanatok múlva többtucatnyi diák özönlött a folyosókra. Én még utoljára végignéztem magamon a tükörben, majd kinyitottam a mosdóajtót, és kiléptem a tömeg közé. Teljesen közömbös voltam, senkinek sem tűntem fel a többiek között, egészen addig, amíg a szekrényemhez értem…”
Nos, remélem felkeltettem az érdeklődéseteket ezzel a pár infóval, és a részletekkel.
Várok mindenkit az oldalamra, remélem jöttök majd! ;) És ha ott jártok, komizzatok, vagy írjatok a chatbe, ha kedvetek tartja, vagy csak olvasgassatok, hogy nőjön a látogatottság. :)
Puszik és ölelések: Doo
Még versek...
Cseszi:
Kell egy ajtó, amin kiléphetsz,
Egy ajtó, min ha átlépsz, más lehetsz.
Egy ajtó, mi kivezet a világból,
Innen, a pokol legmélyebb bugyrából.
Doo:
Én hiszek benne,
Hogy van valaki felettünk,
Ki figyeli minden lépésünk.
Én hiszek benne,
Hogy a hibáinkból tanulunk,
És hogy az életünk a mi döntésünk.
Élni, s élni hagyni,
Ez az élet titka,
És hogy bízhatok abban,
Hogy feltétel, s hibák nélkül hihetek önmagamban.
Cseszi:
Az élet egy kihívás,
Amit véghez vihetsz.
Az élet egy kihívás,
Amit el kell érned.
Minden szó és mondat tanács,
Fogadd meg őket és láss!
Doo:
Nagydumás kiscsaj,
Ki álomvilágban él,
Nagydumás kiscsaj,
Hol marad az ész?
Kihasználnak, lefektetnek,
Megaláznak, s elmennek.
Nem veszed észre, hogy
Kiskorodban a fejedre ejtettek?
Kell egy ajtó, amin kiléphetsz,
Egy ajtó, min ha átlépsz, más lehetsz.
Egy ajtó, mi kivezet a világból,
Innen, a pokol legmélyebb bugyrából.
Doo:
Én hiszek benne,
Hogy van valaki felettünk,
Ki figyeli minden lépésünk.
Én hiszek benne,
Hogy a hibáinkból tanulunk,
És hogy az életünk a mi döntésünk.
Élni, s élni hagyni,
Ez az élet titka,
És hogy bízhatok abban,
Hogy feltétel, s hibák nélkül hihetek önmagamban.
Cseszi:
Az élet egy kihívás,
Amit véghez vihetsz.
Az élet egy kihívás,
Amit el kell érned.
Minden szó és mondat tanács,
Fogadd meg őket és láss!
Doo:
Nagydumás kiscsaj,
Ki álomvilágban él,
Nagydumás kiscsaj,
Hol marad az ész?
Kihasználnak, lefektetnek,
Megaláznak, s elmennek.
Nem veszed észre, hogy
Kiskorodban a fejedre ejtettek?
Gyilkos ösztönök VERS FRaNci$től
Adriana Kaye, a szerelmes fruska
Párjául Edwardot választotta.
Közben a fiú félre kacsingatott,
Bellának vére csábította nagyon.
Dana depressziós lett,
Öngyilkosságot kísérelt meg.
Felvágta ereit, vére kifolyt,
Edward meg majd megbolondult.
A csajszi egyre hülyébb lett,
Terrorba tartotta az embereket.
A vámpír telefonjában
Meglátta Bella nevét,
Féltékeny lett,
Ez nem túl jó erény.
Küldött neki rosszalló SMS-t,
Bella meg azt hitte, Edward ilyen.
Ilyen, mint Dana, az őrült ribanc,
Ami mindenkinek csak fájdalmat okozhat.
Hogy magyarázod ezt meg Edy fiú?
Bella vajon megbocsát?
A történet Doo kezében van,
Mert ő írja tovább…
Párjául Edwardot választotta.
Közben a fiú félre kacsingatott,
Bellának vére csábította nagyon.
Dana depressziós lett,
Öngyilkosságot kísérelt meg.
Felvágta ereit, vére kifolyt,
Edward meg majd megbolondult.
A csajszi egyre hülyébb lett,
Terrorba tartotta az embereket.
A vámpír telefonjában
Meglátta Bella nevét,
Féltékeny lett,
Ez nem túl jó erény.
Küldött neki rosszalló SMS-t,
Bella meg azt hitte, Edward ilyen.
Ilyen, mint Dana, az őrült ribanc,
Ami mindenkinek csak fájdalmat okozhat.
Hogy magyarázod ezt meg Edy fiú?
Bella vajon megbocsát?
A történet Doo kezében van,
Mert ő írja tovább…
Gyilkos ösztönök- 16.fejezet
16. Fenyegetések és pofonok
/Bella szemszöge/
A szívem lüktetett és fájt. A csalódottság és a megalázottság feketelyuka olyan fájdalommal szippantott magába, amitől a lelkemet nem éreztem többnek egy nagy kupac hamunál.
Hogy tehette ezt velem?
Edward a bizalmammal és a szeretetemmel játszott mindeddig. Becsapott és megalázott, semmibe vette az érzelmeimet. – Igen. De akkor miért szeretem még most is? Miért akarom hogy itt legyen velem és öleljen, ha egyszer a földbe taposta az érzelmeim?
Ugyan azt írtam neki, hogy nem érdekel többé, de ezt egyáltalán nem volt igaz. Ugyanúgy vágytam a közelségére ebben a pillanatban is, mint mindeddig.
Haragudtam rá, igen. De még ez a szenvedélyes harag is azt mutatta, hogy igenis érdekel, hogy igenis számít nekem. Magam előtt nem tagadhattam le.
Hát hogy törődhetnék bele mindebbe? Hogy hagyhatnám magam sodortatni az árral? Hogy felejthetném el Edwardot?
Az egésznek nem volt semmi értelme. Ha csak játszott velem, akkor miért avatott be ő és a családja legnagyobb titkába? Hát azért, mert ő is megbízott énbennem.
Éreztem köztünk a vibrálást a kocsiban. Az nem lehet hogy mindent félreértettem, hogy ennyire megvezetett volna!
Nem, meg kellett tudnom, mi áll ennek a dolognak a hátterében.
A szekrényről felmartam a slusszkulcsot, és sprinteltem lefelé a lépcsőn.
- Apu, valamit el kell intéznem, mindjárt itthon vagyok – vetettem oda menet közben a kanapén ülő Charlie-nak. Ideje sem volt válaszolni.
Az utat a bejárati ajtótól a furgonomig futva tettem meg, most még az sem érdekelt volna, ha egy hatalmasat esek a betonon. Minél előbb oda kell mennem! Még szerencse, hogy mikor reggel Alice felhívott, Edward telefonszáma mellett a címet is megmondta.
A Chevy nyolcvannal gurult az úton. Ez volt a legnagyobb sebesség, ami még nem fullasztotta le a motort. Ugyan nem kenyerem a gyorsaság, de most mégis idegeskedtem ez miatt. Ujjaimmal türelmetlenül doboltam a kormányon, közben pedig azon gondolkoztam, hogyha odaérek, mit fogok mondani. Lehet, hogy meg sem hallgat majd, hanem simán kihajít a házból azzal, hogy mégis hogy merészeltem idejönni azok után, amit mondott. Igen, ez is egy lehetőség, de én mégis szentül hittem abban, hogy mindez csak egy orbitális félreértés volt, és holnapra már el is felejtjük.
Nem törődtem a megaláztatással sem, ami abból fakadt, hogy Edward nyíltan és őszintén megmondta, nem akar tőlem semmit, mást szeret, és hagyjam békén, és én most mégis oda megyek, könyörgök neki valami olcsó kis magyarázatért, és ha kitart az igaza mellett, akkor pedig fájó szívvel bár, de legalább a válasszal a zsebemben távozok.
Tudtam hogy így lesz, mégis bíztam, és kívántam, hogy csak egy félreértésről legyen szó.
Bárcsak meg se történt volna ez az egész, bárcsak valami rossz tréfa lenne, vagy bárcsak ne ő írta volna azokat a keserű és fájó sorokat!
Az úton nehéz volt végighajtani. Göcsörtös volt, sok-sok éles kanyarral megtoldva. Imádkozhattam, hogy eddig ép bőrrel megúsztam az utat. Szélül mindkét oldalon sűrű erdő húzódott sötétségbe burkolózva. A szél vadul fújta a fák magas és terebélyes lombjait, ami még hátborzongatóbbá tette az erdősávot. Már csak a sötétségből a kocsi elé ugró zombi hiányzott volna.
Kis idő és több cidrizés múlva már a Cullen-ház felhajtóján parkoltam le a járgányt, majd nagy sóhajtozások közepette kiszálltam az autóból.
A ház gyönyörű volt. Hatalmas ablakok díszítették a világosbarna, kétemeletes építményt.
Persze gondolhattam volna. Akik BMW-vel, Volvoval, és Land Cruiserrel járnak iskolába, azoknak kijár egy hatalmas villa is. Micsoda felvágósok! –gondoltam, mert az ilyen dolgok egyáltalán nem illettek Forkshoz.
Csengettem, és egy kevés várakozás után egy szőke, göndör hajú, és gyönyörű lány nyitott ajtót, cseppet sem barátságos arccal.
Mielőtt megszólalhattam volna, kezei a felkaromba vájtak, és a jó pár méterrel odébb álló garázs ajtajához húzott. A meglepetéstől még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mégis mi a csudát művel. Megállt pár centivel előttem, és elengedte a karomat, amit én egyből dörzsölgetni kezdtem. Még mindig magamon éreztem erősen markoló kezeit.
Csodálkozva néztem rá. Az arca teljesen ki volt pirulva, az ember azt gondolta volna, beteg. Hangosan és mérgesen fújtatott, elég félelmetesnek hatott.
- Én… Edwardot…keresem… - dadogtam félénken.
- Ó, igazán? És mégis mit akarsz vele? Tudtommal világosan megmondta, hogy engem szeret! – kiabálta.
Hát persze, hogy nem tudtam azonnal? Ez a lány Adriana Kaye, Edward barátnője, bár most nyoma sem volt annak a vidám, örömmel teli, aranyos lánynak, akit a suliban láttam Edward mellet.
- Igen… igen megmondta, de én azért mégis beszélni szeretnék vele… - mondtam, és cipőmmel a kavicsokat kezdtem el rugdalni, majd felnéztem rá. – Szóval, itthon van?
A következő pillanatban valami keményen és erősen csattant az arcomon, én pedig felsikoltottam a nem várt reakciótól.
- Mi…? – kaptam a sajgó arcomhoz. Nem értettem ezt a lányt. Én csak meg akartam beszélni Edwarddal a dolgokat. Semmi bántót vagy félreérthetőt nem mondtam neki, és ő mégis felpofozott.
- Idefigyelj te ribanc! – köpte a szavakat. – Szállj le Edwardról, vagy nagyon megbánod! Ő az enyém, megértetted? – szorította a keze közé az állam, kényszerítve, hogy ránézzek. – Ha meghallom, hogy még egyszer bepróbálkozol nála, vagy ha egyetlenegyszer ránézel, én kinyírlak, felfogtad? Két percig sem fogok elgondolkozni rajta, és letépem a csinos kis fejedet. Megjegyezted, vagy mondjam el még egyszer? – most már szó szerint lángolt az arca a dühtől, és én nem tudtam, - és nem is mertem – mást tenni, mint rábólintani az elhangzottakra. Elengedte a fejem, én pedig lábujjhegyről állva gyorsan visszazuhantam a kavicsokra, mivel olyan magasan tartott, hogy kicsit fel is emelkedtem a földről. Kezemet az államhoz kaptam, ami forró volt az erős szorítástól.
Nem mertem ránézni a lányra, aki még mindig előttem állt. Egyedül voltam vele az erdő szélén, és bármilyen szánalmasan is hangzik, komolyan féltem tőle. Aki a semmiért ilyet csinál, az nem lehet teljesen beszámítható.
Adriana idegesen toporgott előttem, majd egy gyors fordulattal elfutott vissza a ház bejárata felé.
Erővesztettem rogytam le a kavicsos talajra, agyamban többször is lejátszottam a történteket. Államon még most is éreztem a perzselő ujjakat, amik kidörzsölték a bőrőmet.
Ez a lány nem normális! Teljesen kivetkőzött magából, nem tudta mit csinál.
Az emléktől borzongás futott keresztül rajtam, a következő pillanatban pedig valami eszeveszett gyorsasággal száguldó testet láttam felém haladni. A lélegzetem is bent szorult a torkomban. Mi a fene lehet ez? Mi folyik itt? Miért kellett nekem idejönnöm?
Hideget és keményet éreztem magamon. Két fehér kéz nyúlt a hónom alá, felemelve a földről, de a kezek gazdáját nem láttam, mivel közvetlenül mögöttem állt, hideg, borzongató leheletét a nyakamon éreztem. A karok lassan engedtek el, amikor már minden bizonyossággal tudtam állni a lábamon, és az alak elém lépett.
A feltörő sikoly a torkomra forrt, megnyugodva eszméltem rá, hogy Edward az.
A homlokán a ráncok vastag vonallá préselődtek, fürkészve nézett rám.
- Veled meg mi történt? – suttogta.
/Bella szemszöge/
A szívem lüktetett és fájt. A csalódottság és a megalázottság feketelyuka olyan fájdalommal szippantott magába, amitől a lelkemet nem éreztem többnek egy nagy kupac hamunál.
Hogy tehette ezt velem?
Edward a bizalmammal és a szeretetemmel játszott mindeddig. Becsapott és megalázott, semmibe vette az érzelmeimet. – Igen. De akkor miért szeretem még most is? Miért akarom hogy itt legyen velem és öleljen, ha egyszer a földbe taposta az érzelmeim?
Ugyan azt írtam neki, hogy nem érdekel többé, de ezt egyáltalán nem volt igaz. Ugyanúgy vágytam a közelségére ebben a pillanatban is, mint mindeddig.
Haragudtam rá, igen. De még ez a szenvedélyes harag is azt mutatta, hogy igenis érdekel, hogy igenis számít nekem. Magam előtt nem tagadhattam le.
Hát hogy törődhetnék bele mindebbe? Hogy hagyhatnám magam sodortatni az árral? Hogy felejthetném el Edwardot?
Az egésznek nem volt semmi értelme. Ha csak játszott velem, akkor miért avatott be ő és a családja legnagyobb titkába? Hát azért, mert ő is megbízott énbennem.
Éreztem köztünk a vibrálást a kocsiban. Az nem lehet hogy mindent félreértettem, hogy ennyire megvezetett volna!
Nem, meg kellett tudnom, mi áll ennek a dolognak a hátterében.
A szekrényről felmartam a slusszkulcsot, és sprinteltem lefelé a lépcsőn.
- Apu, valamit el kell intéznem, mindjárt itthon vagyok – vetettem oda menet közben a kanapén ülő Charlie-nak. Ideje sem volt válaszolni.
Az utat a bejárati ajtótól a furgonomig futva tettem meg, most még az sem érdekelt volna, ha egy hatalmasat esek a betonon. Minél előbb oda kell mennem! Még szerencse, hogy mikor reggel Alice felhívott, Edward telefonszáma mellett a címet is megmondta.
A Chevy nyolcvannal gurult az úton. Ez volt a legnagyobb sebesség, ami még nem fullasztotta le a motort. Ugyan nem kenyerem a gyorsaság, de most mégis idegeskedtem ez miatt. Ujjaimmal türelmetlenül doboltam a kormányon, közben pedig azon gondolkoztam, hogyha odaérek, mit fogok mondani. Lehet, hogy meg sem hallgat majd, hanem simán kihajít a házból azzal, hogy mégis hogy merészeltem idejönni azok után, amit mondott. Igen, ez is egy lehetőség, de én mégis szentül hittem abban, hogy mindez csak egy orbitális félreértés volt, és holnapra már el is felejtjük.
Nem törődtem a megaláztatással sem, ami abból fakadt, hogy Edward nyíltan és őszintén megmondta, nem akar tőlem semmit, mást szeret, és hagyjam békén, és én most mégis oda megyek, könyörgök neki valami olcsó kis magyarázatért, és ha kitart az igaza mellett, akkor pedig fájó szívvel bár, de legalább a válasszal a zsebemben távozok.
Tudtam hogy így lesz, mégis bíztam, és kívántam, hogy csak egy félreértésről legyen szó.
Bárcsak meg se történt volna ez az egész, bárcsak valami rossz tréfa lenne, vagy bárcsak ne ő írta volna azokat a keserű és fájó sorokat!
Az úton nehéz volt végighajtani. Göcsörtös volt, sok-sok éles kanyarral megtoldva. Imádkozhattam, hogy eddig ép bőrrel megúsztam az utat. Szélül mindkét oldalon sűrű erdő húzódott sötétségbe burkolózva. A szél vadul fújta a fák magas és terebélyes lombjait, ami még hátborzongatóbbá tette az erdősávot. Már csak a sötétségből a kocsi elé ugró zombi hiányzott volna.
Kis idő és több cidrizés múlva már a Cullen-ház felhajtóján parkoltam le a járgányt, majd nagy sóhajtozások közepette kiszálltam az autóból.
A ház gyönyörű volt. Hatalmas ablakok díszítették a világosbarna, kétemeletes építményt.
Persze gondolhattam volna. Akik BMW-vel, Volvoval, és Land Cruiserrel járnak iskolába, azoknak kijár egy hatalmas villa is. Micsoda felvágósok! –gondoltam, mert az ilyen dolgok egyáltalán nem illettek Forkshoz.
Csengettem, és egy kevés várakozás után egy szőke, göndör hajú, és gyönyörű lány nyitott ajtót, cseppet sem barátságos arccal.
Mielőtt megszólalhattam volna, kezei a felkaromba vájtak, és a jó pár méterrel odébb álló garázs ajtajához húzott. A meglepetéstől még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mégis mi a csudát művel. Megállt pár centivel előttem, és elengedte a karomat, amit én egyből dörzsölgetni kezdtem. Még mindig magamon éreztem erősen markoló kezeit.
Csodálkozva néztem rá. Az arca teljesen ki volt pirulva, az ember azt gondolta volna, beteg. Hangosan és mérgesen fújtatott, elég félelmetesnek hatott.
- Én… Edwardot…keresem… - dadogtam félénken.
- Ó, igazán? És mégis mit akarsz vele? Tudtommal világosan megmondta, hogy engem szeret! – kiabálta.
Hát persze, hogy nem tudtam azonnal? Ez a lány Adriana Kaye, Edward barátnője, bár most nyoma sem volt annak a vidám, örömmel teli, aranyos lánynak, akit a suliban láttam Edward mellet.
- Igen… igen megmondta, de én azért mégis beszélni szeretnék vele… - mondtam, és cipőmmel a kavicsokat kezdtem el rugdalni, majd felnéztem rá. – Szóval, itthon van?
A következő pillanatban valami keményen és erősen csattant az arcomon, én pedig felsikoltottam a nem várt reakciótól.
- Mi…? – kaptam a sajgó arcomhoz. Nem értettem ezt a lányt. Én csak meg akartam beszélni Edwarddal a dolgokat. Semmi bántót vagy félreérthetőt nem mondtam neki, és ő mégis felpofozott.
- Idefigyelj te ribanc! – köpte a szavakat. – Szállj le Edwardról, vagy nagyon megbánod! Ő az enyém, megértetted? – szorította a keze közé az állam, kényszerítve, hogy ránézzek. – Ha meghallom, hogy még egyszer bepróbálkozol nála, vagy ha egyetlenegyszer ránézel, én kinyírlak, felfogtad? Két percig sem fogok elgondolkozni rajta, és letépem a csinos kis fejedet. Megjegyezted, vagy mondjam el még egyszer? – most már szó szerint lángolt az arca a dühtől, és én nem tudtam, - és nem is mertem – mást tenni, mint rábólintani az elhangzottakra. Elengedte a fejem, én pedig lábujjhegyről állva gyorsan visszazuhantam a kavicsokra, mivel olyan magasan tartott, hogy kicsit fel is emelkedtem a földről. Kezemet az államhoz kaptam, ami forró volt az erős szorítástól.
Nem mertem ránézni a lányra, aki még mindig előttem állt. Egyedül voltam vele az erdő szélén, és bármilyen szánalmasan is hangzik, komolyan féltem tőle. Aki a semmiért ilyet csinál, az nem lehet teljesen beszámítható.
Adriana idegesen toporgott előttem, majd egy gyors fordulattal elfutott vissza a ház bejárata felé.
Erővesztettem rogytam le a kavicsos talajra, agyamban többször is lejátszottam a történteket. Államon még most is éreztem a perzselő ujjakat, amik kidörzsölték a bőrőmet.
Ez a lány nem normális! Teljesen kivetkőzött magából, nem tudta mit csinál.
Az emléktől borzongás futott keresztül rajtam, a következő pillanatban pedig valami eszeveszett gyorsasággal száguldó testet láttam felém haladni. A lélegzetem is bent szorult a torkomban. Mi a fene lehet ez? Mi folyik itt? Miért kellett nekem idejönnöm?
Hideget és keményet éreztem magamon. Két fehér kéz nyúlt a hónom alá, felemelve a földről, de a kezek gazdáját nem láttam, mivel közvetlenül mögöttem állt, hideg, borzongató leheletét a nyakamon éreztem. A karok lassan engedtek el, amikor már minden bizonyossággal tudtam állni a lábamon, és az alak elém lépett.
A feltörő sikoly a torkomra forrt, megnyugodva eszméltem rá, hogy Edward az.
A homlokán a ráncok vastag vonallá préselődtek, fürkészve nézett rám.
- Veled meg mi történt? – suttogta.
2010. április 21., szerda
Jake-Rosalie beszólás
Rose: - Ah, mi ez a dögletes kutyabűz!? Nyisd ki gyorsan az ablakot, Emmett, könybe lábad az ember szeme, esküszöm.
Rose: - Mi az? Már bármilyen kóborkutya kulcsot kaphat ehhez a házhoz?
Nessi: - Háziállatot szeretnék.
Jasper: - Háziállatot? Minek mikor ott van neked Jacob?
Rose: - Mi a szösz? A négylábúak mióta csöngetnek? Nem működik a kutyaajtó?
Jake: - Te elbűvölő teremtés, te – azzal derékon ragadtaRosiet, és reccsenésig megszorította – Tündöklő napsugárként ragyogod be az életemet! … Ó, Rosie, hisz te remegsz! És ó hogy korbácsolja a melledet a vágy! Ne, ne csitt ne hadakozz! Tudom, hogy szeretsz az arcodra van írva! Miért nem adod meg hát magad, és bomlassz erős karjaimba, asszony!?
Rose: - Vedd le rólam a koszos mancsod, te felemelt lábbal hugyozó bolhazsák!
Jake: - Imádom amikor becézel! Drága kis vérszopóm! Ne, csitt ne szólj közbe, oltári meglepetésem van számodra! Ugye említettem már, hogy van egy ismerősöm a vágóhídon? Na ledumáltam a sráccal. Beenged még takarítás előtt, és körbenyalhatod a futószallagot!
Rose: - Azonnal eressz el, te mozgó rühtenyészet! Eredj a konyhába és vakargasd magad sajtreszelővel!
Jake: - Rosalie, vámpírok legszőkébbike. Én is örülök a találkozásnak, de kérlek, toleráld magad, nem kell egyből a nyakamba ugrani!
Rose: - Jól van kutya, meg kaptad az örömöd, most már visszamehetsz játszani a csontoddal.
A beszólásokat Barterikától és Nikki Taylortól vettük/írtuk le
Rose: - Mi az? Már bármilyen kóborkutya kulcsot kaphat ehhez a házhoz?
Nessi: - Háziállatot szeretnék.
Jasper: - Háziállatot? Minek mikor ott van neked Jacob?
Rose: - Mi a szösz? A négylábúak mióta csöngetnek? Nem működik a kutyaajtó?
Jake: - Te elbűvölő teremtés, te – azzal derékon ragadtaRosiet, és reccsenésig megszorította – Tündöklő napsugárként ragyogod be az életemet! … Ó, Rosie, hisz te remegsz! És ó hogy korbácsolja a melledet a vágy! Ne, ne csitt ne hadakozz! Tudom, hogy szeretsz az arcodra van írva! Miért nem adod meg hát magad, és bomlassz erős karjaimba, asszony!?
Rose: - Vedd le rólam a koszos mancsod, te felemelt lábbal hugyozó bolhazsák!
Jake: - Imádom amikor becézel! Drága kis vérszopóm! Ne, csitt ne szólj közbe, oltári meglepetésem van számodra! Ugye említettem már, hogy van egy ismerősöm a vágóhídon? Na ledumáltam a sráccal. Beenged még takarítás előtt, és körbenyalhatod a futószallagot!
Rose: - Azonnal eressz el, te mozgó rühtenyészet! Eredj a konyhába és vakargasd magad sajtreszelővel!
Jake: - Rosalie, vámpírok legszőkébbike. Én is örülök a találkozásnak, de kérlek, toleráld magad, nem kell egyből a nyakamba ugrani!
Rose: - Jól van kutya, meg kaptad az örömöd, most már visszamehetsz játszani a csontoddal.
A beszólásokat Barterikától és Nikki Taylortól vettük/írtuk le
2010. április 18., vasárnap
Fejlécek, Bel Ami, Kommentek...
Sziasztok!
Először is, bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt friss, de most minden úgy összejött :S
Elromlott a pendrive-om, és senki nem tudja kölcsönadni az övét...
Francis gépén elromlottak az USB dugaszok, Eve gépe újra lett telepítve, és nem olvassa le a formátumokat, szóval most ez van. De ma jött a nővérem, Szilvi, és hozta magával a mobilnetét. Így ma rakok fel mindenből frisset, sőt, még egy kis pluszt is.
Még azt szerettem volna, hogy pár hónapja rendesen bevezettük ezt a komizzatok-hogy-legyen-friss elméletet, de azóta megint igen csak elmaradtak a beígért kommik. Pedig én azért igyekszek minél többet írni. Előre is vagyok a ficekkel, a MSZ-ből például már a 27. fejezetet írom. Szóval JÖJJENEK AZOK A KOMMENTEK LÉGYSZI!
---
Gondolom, mindenki tudja, hogy Robert Magyarországon forgatta a Bel Ami c. filmet.
Aminek mind nagyon örülünk, és én személy szerint majd belehaltam, hogy nem mehettem el. Annyira akartam!:( De Spirit Bliss beszámolóit olvasva, kicsit én is úgy éreztem, mintha ott lettem volna.
Szóval, ennek tiszteletére megírtam a Robert Pattinson- Bel Ami c. minitörténetem 1.részét. Ezt a "minitörténetet" tényleg mininek gondoltam. 1 oldalas részekkel, és úgy kb 10-15 résszel összesen. Közben elment Rob, és vége lett a film forgatásának, így most nem tudom, érdemes lenne e feltennem a blogra az első részt, és folytatnom e az írását. Aki úgy gondolja, hogy igen, az írhat a chatbe, támogathat kommentárokkal, vagy szavazhat az erre a célra kitett szavazótáblán.
Nekem mindegy mi lesz a szavazás eredménye, én szívesen írom, meg minden, de ha titeket nem érdekel, akkor is ott marad az a 2 ficem, és az 1 regényem, amiket nap mint nap írhatok. Szóval rajtatok áll a döntés.
--
Volt némi szabadidőm, így csináltam pár fejlécet magamnak, FRaNci$nek, illetve kiteszek ide is párat, és akinek tetszik, az lementheti, és kiteheti az oldalára.
Akinek lenne valami külön kérése fejlécügyben, az írhat nekem chatbe, vagy ehhez a bejegyzéshez megjegyzésbe. Szívesen csinálok külön kérésre is fejléceket, most ez az új hobbim. :) Szóval csak rajta!
A fejléceket holnap teszem fel egy bejegyzésbe, mert ez a mobilmnet nagyon lassú, suliból gyorsabb. :)
Puszik, ölelések: Doo88
Először is, bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt friss, de most minden úgy összejött :S
Elromlott a pendrive-om, és senki nem tudja kölcsönadni az övét...
Francis gépén elromlottak az USB dugaszok, Eve gépe újra lett telepítve, és nem olvassa le a formátumokat, szóval most ez van. De ma jött a nővérem, Szilvi, és hozta magával a mobilnetét. Így ma rakok fel mindenből frisset, sőt, még egy kis pluszt is.
Még azt szerettem volna, hogy pár hónapja rendesen bevezettük ezt a komizzatok-hogy-legyen-friss elméletet, de azóta megint igen csak elmaradtak a beígért kommik. Pedig én azért igyekszek minél többet írni. Előre is vagyok a ficekkel, a MSZ-ből például már a 27. fejezetet írom. Szóval JÖJJENEK AZOK A KOMMENTEK LÉGYSZI!
---
Gondolom, mindenki tudja, hogy Robert Magyarországon forgatta a Bel Ami c. filmet.
Aminek mind nagyon örülünk, és én személy szerint majd belehaltam, hogy nem mehettem el. Annyira akartam!:( De Spirit Bliss beszámolóit olvasva, kicsit én is úgy éreztem, mintha ott lettem volna.
Szóval, ennek tiszteletére megírtam a Robert Pattinson- Bel Ami c. minitörténetem 1.részét. Ezt a "minitörténetet" tényleg mininek gondoltam. 1 oldalas részekkel, és úgy kb 10-15 résszel összesen. Közben elment Rob, és vége lett a film forgatásának, így most nem tudom, érdemes lenne e feltennem a blogra az első részt, és folytatnom e az írását. Aki úgy gondolja, hogy igen, az írhat a chatbe, támogathat kommentárokkal, vagy szavazhat az erre a célra kitett szavazótáblán.
Nekem mindegy mi lesz a szavazás eredménye, én szívesen írom, meg minden, de ha titeket nem érdekel, akkor is ott marad az a 2 ficem, és az 1 regényem, amiket nap mint nap írhatok. Szóval rajtatok áll a döntés.
--
Volt némi szabadidőm, így csináltam pár fejlécet magamnak, FRaNci$nek, illetve kiteszek ide is párat, és akinek tetszik, az lementheti, és kiteheti az oldalára.
Akinek lenne valami külön kérése fejlécügyben, az írhat nekem chatbe, vagy ehhez a bejegyzéshez megjegyzésbe. Szívesen csinálok külön kérésre is fejléceket, most ez az új hobbim. :) Szóval csak rajta!
A fejléceket holnap teszem fel egy bejegyzésbe, mert ez a mobilmnet nagyon lassú, suliból gyorsabb. :)
Puszik, ölelések: Doo88
Gyilkos ösztönök - 15.fejezet
15. SMS-ek
/Adriana szemszöge/
Edward nem szólalt meg, és én sem erőltettem a társalgást.
A nagy csendben még a saját légzésemet is hallottam. Milyen gyors…
Hogy-hogy Edward nem veszi észre ezt?
Miért ver így a szívem?
Elkezdtem félni, hiszem ilyen csak akkor szokott velem előfordulni, mikor futok, vagy hasonló fizikai munkát végzek.
A szívem még Edward csókjaitól sem verdes így.
- Edward… - suttogtam szerelmem felé fordulva.
- Mi az? Fáj valamid? – rakta a kezét a homlokomra.
- Ed… - szólni akartam a szapora szívverésem miatt, de ő belém folytotta a szót.
- Nincs lázad.
- Nem is ezért szóltam. – nyúltam a kezéért. – Te… nem érzed ezt gyorsnak? – helyeztem a szívemhez.
- Nem, nem az, azt észrevenném.
- Fáj a szívem, Edward… - nem bírtam tovább visszafolytani a sírást, és kitört belőlem. – Annyira fáj… nem bírom… - temettem arcomat az ölébe.
- Sss… semmi baj, itt vagyok. Itt vagyok, nyugodj meg.
De én nem nyugodtam meg. Miért kell ennek így lennie? Miért kell ennyire fájnia és miért pont velem történik mindez? Miért az én családom halt meg? Miért?
Sok volt a miért, de én válaszokat akartam. Meg akartam érteni az életem, meg akartam érteni magamat.
Nem tudom, meddig szipoghattam ott, Edward karjaiban, de nagyon jól esett hogy itt van mellettem és vigyáz rám.
Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Köszönöm hogy mellettem vagy… - suttogtam.
De ő csak rázta a fejét lemondóan. – Más ember nem köszönné meg azt, hogy egy szörnyeteg karjaiban kell letöltenie az életét.
- Te nem vagy szörnyeteg! – ellenkeztem hevesen. – Csodálatos vagy. Reménytelen eset vagyok, és te mégis itt vagy mellettem. Fogod a kezem és szeretsz. Ez mindennél többet jelent nekem.
- Hát épp ez a baj… - azt hitte, nem hallom, pedig igen. Vajon ezt hogy értette?
- Szóval… már jobban érzed magad?
Eltöprengtem. Igen, jobban érzem magam, de miért?
A sírástól lehet, jót tett kiadni magamból a fájdalmam egy részét, még ha az egy nagyon apró kis darabja volt az egésznek, akkor is.
- Igen, jobban vagyok – bólintottam. – Hála neked.
- Nem vagy éhes?
- Nem, és te? – pár napja már mellettem van, ami azt jelenti, hogy nem volt vadászni.
Bár a szeme még nem volt teljesen fekete, azért a megszokott világosbarna árnyalattól már távol járt.
- Ami azt illeti, tényleg el kéne már mennem, nehéz így melletted lennem.
- Megértem. Tényleg, menj csak.
- Sietek vissza. Észre sem veszed majd a hiányomat.
Magamra erőltettem egy gyenge kis mosolyt. – Szeretlek.
- Én is téged Kicsim – nyomott egy puszit a homlokomra, aztán már csak a hideg fuvallatot éreztem, miszerint az ablakon át távozott.
Ki kellett mennem a mosdóba, de a lábaimat gyengének éreztem.
Lelöktem magamról a takarómat, és az ágyam szélére ülve lelógattam a lábam.
Megpróbáltam felállni, de zsibbadást éreztem.
Fokozatosan helyeztem az ágyról a lábamra a súlyomat, és végül álltam.
Lassan, és az éjjeli szekrényembe kapaszkodva elindultam a mosdó felé, amikor halk pittyegésre lettem figyelmes.
Edward mobilja volt az, amit a vadászathoz nem vitt magával.
Megnéztem a kijelzőt, ami egy ismeretlen számtól kapott SMS-t jelzett.
Nem bírtam ki, hogy ne nyomjam meg a kis gombot a bal oldalon, így megnyitottam az üzenetet.
Edward, mi van veled? Miért nem jöttök iskolába?
Kérlek gyere át hozzám, vagy hívj fel. Alice tudja a számom.
Bella
Iszonyú féltékenység kerített a hatalmába.
Ez a kis ribanc azt kéri a fiúmtól – az én fiúmtól – , hogy látogassa meg.
Mégis hogy képzeli? Nem tudja, hogy van barátnője?
Na, akkor majd én gondoskodom róla, hogy megtudja.
Fogtam a telefont, és visszaírtam.
Szia Bella!
Nem tudom, mit képzeltél bele ebbe a dologba, de köztünk semmi nincsen.
Ezt jó lenne, ha megértenéd, mert nekem barátnőm van, akit nagyon szeretek.
Szóval szállj le rólam, mert én mást szeretek. Ne keljen még egyszer mondanom: NEM
ÉRDEKELSZ!!!
Edward
Elküldtem az üzenetet, és meg kell mondjam, nagyon elégedett voltam magammal.
A fájdalmamat mintha elfelejtette volna velem ez a kis üzenet.
A legszebb öröm a káröröm. Milyen igaz…
Szegény kis Bella, visszautasította a tökéletes és szívtipró szerelme. Az én szerelmem.
Pittyegés. SMS jött.
Azt hittem te más vagy, de ha ezt szeretnéd, legyen.
Tudom hogy van barátnőd, és azt hiszem, ezt eddig is tiszteletben tartottam.
Ezek után már te sem érdekelsz engem, úgyhogy itt vége is. Szia.
Ó, a szívem szakad meg. „Itt vége is”… ajánlom is, hogy vége legyen, az ő érdekében.
Ha megtudom, hogy nem száll le Edwardról, esküszöm megölöm.
Nem veheti el tőlem! Ő az enyém most is, és örökre az is marad!
/Adriana szemszöge/
Edward nem szólalt meg, és én sem erőltettem a társalgást.
A nagy csendben még a saját légzésemet is hallottam. Milyen gyors…
Hogy-hogy Edward nem veszi észre ezt?
Miért ver így a szívem?
Elkezdtem félni, hiszem ilyen csak akkor szokott velem előfordulni, mikor futok, vagy hasonló fizikai munkát végzek.
A szívem még Edward csókjaitól sem verdes így.
- Edward… - suttogtam szerelmem felé fordulva.
- Mi az? Fáj valamid? – rakta a kezét a homlokomra.
- Ed… - szólni akartam a szapora szívverésem miatt, de ő belém folytotta a szót.
- Nincs lázad.
- Nem is ezért szóltam. – nyúltam a kezéért. – Te… nem érzed ezt gyorsnak? – helyeztem a szívemhez.
- Nem, nem az, azt észrevenném.
- Fáj a szívem, Edward… - nem bírtam tovább visszafolytani a sírást, és kitört belőlem. – Annyira fáj… nem bírom… - temettem arcomat az ölébe.
- Sss… semmi baj, itt vagyok. Itt vagyok, nyugodj meg.
De én nem nyugodtam meg. Miért kell ennek így lennie? Miért kell ennyire fájnia és miért pont velem történik mindez? Miért az én családom halt meg? Miért?
Sok volt a miért, de én válaszokat akartam. Meg akartam érteni az életem, meg akartam érteni magamat.
Nem tudom, meddig szipoghattam ott, Edward karjaiban, de nagyon jól esett hogy itt van mellettem és vigyáz rám.
Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Köszönöm hogy mellettem vagy… - suttogtam.
De ő csak rázta a fejét lemondóan. – Más ember nem köszönné meg azt, hogy egy szörnyeteg karjaiban kell letöltenie az életét.
- Te nem vagy szörnyeteg! – ellenkeztem hevesen. – Csodálatos vagy. Reménytelen eset vagyok, és te mégis itt vagy mellettem. Fogod a kezem és szeretsz. Ez mindennél többet jelent nekem.
- Hát épp ez a baj… - azt hitte, nem hallom, pedig igen. Vajon ezt hogy értette?
- Szóval… már jobban érzed magad?
Eltöprengtem. Igen, jobban érzem magam, de miért?
A sírástól lehet, jót tett kiadni magamból a fájdalmam egy részét, még ha az egy nagyon apró kis darabja volt az egésznek, akkor is.
- Igen, jobban vagyok – bólintottam. – Hála neked.
- Nem vagy éhes?
- Nem, és te? – pár napja már mellettem van, ami azt jelenti, hogy nem volt vadászni.
Bár a szeme még nem volt teljesen fekete, azért a megszokott világosbarna árnyalattól már távol járt.
- Ami azt illeti, tényleg el kéne már mennem, nehéz így melletted lennem.
- Megértem. Tényleg, menj csak.
- Sietek vissza. Észre sem veszed majd a hiányomat.
Magamra erőltettem egy gyenge kis mosolyt. – Szeretlek.
- Én is téged Kicsim – nyomott egy puszit a homlokomra, aztán már csak a hideg fuvallatot éreztem, miszerint az ablakon át távozott.
Ki kellett mennem a mosdóba, de a lábaimat gyengének éreztem.
Lelöktem magamról a takarómat, és az ágyam szélére ülve lelógattam a lábam.
Megpróbáltam felállni, de zsibbadást éreztem.
Fokozatosan helyeztem az ágyról a lábamra a súlyomat, és végül álltam.
Lassan, és az éjjeli szekrényembe kapaszkodva elindultam a mosdó felé, amikor halk pittyegésre lettem figyelmes.
Edward mobilja volt az, amit a vadászathoz nem vitt magával.
Megnéztem a kijelzőt, ami egy ismeretlen számtól kapott SMS-t jelzett.
Nem bírtam ki, hogy ne nyomjam meg a kis gombot a bal oldalon, így megnyitottam az üzenetet.
Edward, mi van veled? Miért nem jöttök iskolába?
Kérlek gyere át hozzám, vagy hívj fel. Alice tudja a számom.
Bella
Iszonyú féltékenység kerített a hatalmába.
Ez a kis ribanc azt kéri a fiúmtól – az én fiúmtól – , hogy látogassa meg.
Mégis hogy képzeli? Nem tudja, hogy van barátnője?
Na, akkor majd én gondoskodom róla, hogy megtudja.
Fogtam a telefont, és visszaírtam.
Szia Bella!
Nem tudom, mit képzeltél bele ebbe a dologba, de köztünk semmi nincsen.
Ezt jó lenne, ha megértenéd, mert nekem barátnőm van, akit nagyon szeretek.
Szóval szállj le rólam, mert én mást szeretek. Ne keljen még egyszer mondanom: NEM
ÉRDEKELSZ!!!
Edward
Elküldtem az üzenetet, és meg kell mondjam, nagyon elégedett voltam magammal.
A fájdalmamat mintha elfelejtette volna velem ez a kis üzenet.
A legszebb öröm a káröröm. Milyen igaz…
Szegény kis Bella, visszautasította a tökéletes és szívtipró szerelme. Az én szerelmem.
Pittyegés. SMS jött.
Azt hittem te más vagy, de ha ezt szeretnéd, legyen.
Tudom hogy van barátnőd, és azt hiszem, ezt eddig is tiszteletben tartottam.
Ezek után már te sem érdekelsz engem, úgyhogy itt vége is. Szia.
Ó, a szívem szakad meg. „Itt vége is”… ajánlom is, hogy vége legyen, az ő érdekében.
Ha megtudom, hogy nem száll le Edwardról, esküszöm megölöm.
Nem veheti el tőlem! Ő az enyém most is, és örökre az is marad!
Mennyei szerelem - 24. fejezet
24. Romantika, és valami sokkal több
/Bella szemszöge/
Ahogy a napok múltak, egyre egészségesebbnek éreztem magam, már amennyire két extragyorsan növő, félvámpír babával egészséges lehet az ember. A hasam már alig fájt, ha fájt is, csak néha. Az erős rúgásoktól azért össze-összeszorult a pocakom, és felnyögtem, de még ezekre sem tudtam rossz dologként gondolni, mivel a kicsikéim minden ilyen helyzetben bocsánatkéréseket közvetítettek nekem Edwardon keresztül.
Nem mintha haragudtam volna rájuk emiatt. Ugyan. Tudtam én, odabent kicsi a hely két ilyen nagyranőtt bébinek.
Szóval, a napok multával kezdtem a várandósságomat egy normális ikerterhességhez hasonlítani. Jó volt rá „hagyományosként” gondolni, még ha imádott vámpírom ezt nem is gondolta így, noha ő is nagyon odavolt a két piciért. Mennyire megváltozott a véleménye! – és én ennek csak örülni tudtam.
Az elmúlt egy hónapban Edwarddal hanyagoltuk a szerelmi életünket, mivel minden a picik körül forgott, ahogy annak lennie is kellett.
Viszont az esküvő utáni napokban sokat kedveskedett nekem. Amellett, hogy a nap huszonnégy órájában a kezemet fogta, a pocakomat és ajkamat halmozta el édes csókjaival, a bébikhez beszélt és nekem közvetített, amellett sokszor hozott nekem virágokat, leste minden kívánságom, és volt, mikor a karjaiban vitt ki az udvarra levegőzni, és kicsit kettesbe lenni.
Szerelmünk újra lángra kapott, és mivel a szülés ideje egyrecsak közeledett, mi teljes elégedettséggel szólítottuk egymást „anyukának” és „apukának”, ami egy újfajta, de nagyon kellemes érzést keltett mindkettőnkben.
Épp Edward előtt, a lábai között ültem a verandán, mikor szeretett húgocskám egyszerre csak kirontott a fák közül úgy egy tucat táskával a karjain. Ez nem meglepő, megint vásárolni volt – gondoltam, mikor szélesen vigyorogva megállt előttünk a lépcső előtt, és az egyik szatyorból egy pici, rózsaszín valamit húzott ki.
Hátranéztem Edwardra. A szája mosolyra húzódott, és melegszínű, aranybarna szemeivel Alice-re nézett meghatódottan.
Ekkor végre én is észrevettem. Az a rózsaszín valami húgom kezében nem más volt, mint egy ennivalóan aranyos rugdalózó.
Ó, az én drága Alice-em!
- Na, tetszik? – mosolygott ránk.
Éreztem, ahogy a szemeim nedvessé válnak, ahogy beleképzeltem az apró ruhadarabba egy gödröcskés, fehér arcú babát. A lánybabánkat.
- Alice, ez nagyon édes! – mosolyogtam rá elérzékenyülten. – Köszönjük szépen.
- Hát drága nővérkém, most az egyszer örülök a vásárlási mániádnak.
- Naaa, Edward, lehetnél kicsit kedvesebb is, nem látod hogy Bella mennyire odavan érte? Tudtam ám én, hogy imádni fogod! És nézd: rózsaszín.
Hát igen, igen, rózsaszín… de most még azt sem bántam. Annyira édes volt. Olyan pici és imádnivaló. Ha egy rugdalózótól ennyire elérzékenyülök, mi lesz velem, ha a gyermekeimet tartom majd a karjaimban? – gondoltam, és a gondolat újabb melegséghullámmal töltött el.
- Előre láttad hogy tetszeni fog, igaz? – szipogtam felnézve rá. – Jaj, Alice… - nem tehettem róla, sírva fakadtam. Biztos a hormonok az okai.
- Karjaimat kitártam, húgom pedig hozzámbújt. Fura, de mintha nem is éreztem volna hidegnek a testét.
Alice kibontakozott az ölelésemből, egy puszit nyomott a hasamra, majd Jazzre hivatkozva bement a házba.
- Ez irtó aranyos volt tőle – dőltem neki Edward kőkemény mellkasának.
- Ő már csak Alice… - nyomott a számra egy apró csókot.
Behunytam a szemem, és élveztem a jó időt, a madarak hangját, és a nyugodt délutánt. Megnyugtató volt csak ott ülni, és semmit sem csinálni Edward biztonságot adó karjaiban.
- Nem fázol, Kicsim? – simított végig karjaimon Edward.
- Nem, most pont jó – mosolyodtam el.
- Mm… igen, szerintem is… - Edward hangja most fura volt. Félénk, terelő? Talán valami nyomja a szívét?
Ránéztem valami válaszra várva.
- Bella… Szerelmem – mosolygott rám melegen – én… már régóta szerettem volna valamit mondani neked… - karjait visszahúzta a hasamról, és felállt mögülem.
Elém állt, és aztán… letérdelt.
- Bella… - fújta ki a levegőt, aztán belekezdett. – Mielőtt megismertelek, az életem értelmetlen volt. A napjaim ugyanabban a szomorú magányban teltek és azt hittem, hogy ez így is marad… Aztán jöttél te, színt vittél a sivár életembe, megmutattad nekem, mi az a boldogság, milyen érzés az, mikor valaki tiszta szívből szeret, nem törődve azzal, ami vagy. Közel kerültünk egymáshoz, s én szép lassan beléd szerettem… Beléd szerettem, és szeretlek a mai napig. Teljes szívemből, letagadhatatlanul, és visszavonhatatlanul szeretlek. És azzal, hogy a gyermekeinket hordod a szíved alatt, boldogabbá nem is tehetnél. Ezért… most arra kérlek, légy a feleségem.
A könnyek elnyerhetetlenül patakzottak le az arcomon. A gyomrom bizsergett, a szívem a torkomban dobogott, és úgy éreztem, minden egyes dobbanással egyre boldogabb leszek.
Edward megkérte a kezem. A világ legtökéletesebb férfija megkérte az én kezemet.
„Igen, igen, igen, a feleséged akarok lenni” – akartam mondani. „Örökre az akarok lenni. Örökre veled akarok lenni”, de nem jött ki hang a torkomon.
A boldogság majd hogy elviselhetetlen volt. Hát ilyen nem létezik, ez egy tündérmese, ilyen nincs, csak álmodok – hajtogattam magamnak, és bárhogyan is próbálkoztam kinyitni a szemem, felébredni az én saját Hamupipőke-történetemből, rá kellett jönnöm, a szemem már nyitva, és ez igen is a valóság. Tagadhatatlanul az.
Visszanyertem a tudatom, és rájöttem, hogy Edward még mindig a válaszomra várva térdel előttem.
- Edward… semmivel sem tehetnél boldogabbá annál, minthogy te legyél a férjem – sírtam. A vállaim rázkódtak, a szememből csak úgy záporoztak a könnyek, de nem érdekelt. Ez volt életem legboldogabb és legtökéletesebb perce. – A feleséged akarok lenni. Igen, igen, igen! – borultam a nyakába. Erősen magához szorított, de a hasamra vigyázott.
- Annyira szeretlek! – suttogta a nyakamba, amitől egyből libabőrős lettem.
Ahogy tudtam, eltoltam magamtól, és mélyen a szemébe néztem.
- Te vagy az életem. – sírtam és mosolyogtam, minden érzelem kitört rajtam, és szinte elvesztem azok kavalkádjába. Csak a gyönyörű, aranybarna szemeket láttam, amik most érzékien fürkészték a sajátjaimat. Teljesen elvesztem bennük, és már csak azt vettem észre, hogy valami meleg és nedves folyik le a lábaim között, Alice-ék pedig rohannak ki a házból hozzánk.
/Bella szemszöge/
Ahogy a napok múltak, egyre egészségesebbnek éreztem magam, már amennyire két extragyorsan növő, félvámpír babával egészséges lehet az ember. A hasam már alig fájt, ha fájt is, csak néha. Az erős rúgásoktól azért össze-összeszorult a pocakom, és felnyögtem, de még ezekre sem tudtam rossz dologként gondolni, mivel a kicsikéim minden ilyen helyzetben bocsánatkéréseket közvetítettek nekem Edwardon keresztül.
Nem mintha haragudtam volna rájuk emiatt. Ugyan. Tudtam én, odabent kicsi a hely két ilyen nagyranőtt bébinek.
Szóval, a napok multával kezdtem a várandósságomat egy normális ikerterhességhez hasonlítani. Jó volt rá „hagyományosként” gondolni, még ha imádott vámpírom ezt nem is gondolta így, noha ő is nagyon odavolt a két piciért. Mennyire megváltozott a véleménye! – és én ennek csak örülni tudtam.
Az elmúlt egy hónapban Edwarddal hanyagoltuk a szerelmi életünket, mivel minden a picik körül forgott, ahogy annak lennie is kellett.
Viszont az esküvő utáni napokban sokat kedveskedett nekem. Amellett, hogy a nap huszonnégy órájában a kezemet fogta, a pocakomat és ajkamat halmozta el édes csókjaival, a bébikhez beszélt és nekem közvetített, amellett sokszor hozott nekem virágokat, leste minden kívánságom, és volt, mikor a karjaiban vitt ki az udvarra levegőzni, és kicsit kettesbe lenni.
Szerelmünk újra lángra kapott, és mivel a szülés ideje egyrecsak közeledett, mi teljes elégedettséggel szólítottuk egymást „anyukának” és „apukának”, ami egy újfajta, de nagyon kellemes érzést keltett mindkettőnkben.
Épp Edward előtt, a lábai között ültem a verandán, mikor szeretett húgocskám egyszerre csak kirontott a fák közül úgy egy tucat táskával a karjain. Ez nem meglepő, megint vásárolni volt – gondoltam, mikor szélesen vigyorogva megállt előttünk a lépcső előtt, és az egyik szatyorból egy pici, rózsaszín valamit húzott ki.
Hátranéztem Edwardra. A szája mosolyra húzódott, és melegszínű, aranybarna szemeivel Alice-re nézett meghatódottan.
Ekkor végre én is észrevettem. Az a rózsaszín valami húgom kezében nem más volt, mint egy ennivalóan aranyos rugdalózó.
Ó, az én drága Alice-em!
- Na, tetszik? – mosolygott ránk.
Éreztem, ahogy a szemeim nedvessé válnak, ahogy beleképzeltem az apró ruhadarabba egy gödröcskés, fehér arcú babát. A lánybabánkat.
- Alice, ez nagyon édes! – mosolyogtam rá elérzékenyülten. – Köszönjük szépen.
- Hát drága nővérkém, most az egyszer örülök a vásárlási mániádnak.
- Naaa, Edward, lehetnél kicsit kedvesebb is, nem látod hogy Bella mennyire odavan érte? Tudtam ám én, hogy imádni fogod! És nézd: rózsaszín.
Hát igen, igen, rózsaszín… de most még azt sem bántam. Annyira édes volt. Olyan pici és imádnivaló. Ha egy rugdalózótól ennyire elérzékenyülök, mi lesz velem, ha a gyermekeimet tartom majd a karjaimban? – gondoltam, és a gondolat újabb melegséghullámmal töltött el.
- Előre láttad hogy tetszeni fog, igaz? – szipogtam felnézve rá. – Jaj, Alice… - nem tehettem róla, sírva fakadtam. Biztos a hormonok az okai.
- Karjaimat kitártam, húgom pedig hozzámbújt. Fura, de mintha nem is éreztem volna hidegnek a testét.
Alice kibontakozott az ölelésemből, egy puszit nyomott a hasamra, majd Jazzre hivatkozva bement a házba.
- Ez irtó aranyos volt tőle – dőltem neki Edward kőkemény mellkasának.
- Ő már csak Alice… - nyomott a számra egy apró csókot.
Behunytam a szemem, és élveztem a jó időt, a madarak hangját, és a nyugodt délutánt. Megnyugtató volt csak ott ülni, és semmit sem csinálni Edward biztonságot adó karjaiban.
- Nem fázol, Kicsim? – simított végig karjaimon Edward.
- Nem, most pont jó – mosolyodtam el.
- Mm… igen, szerintem is… - Edward hangja most fura volt. Félénk, terelő? Talán valami nyomja a szívét?
Ránéztem valami válaszra várva.
- Bella… Szerelmem – mosolygott rám melegen – én… már régóta szerettem volna valamit mondani neked… - karjait visszahúzta a hasamról, és felállt mögülem.
Elém állt, és aztán… letérdelt.
- Bella… - fújta ki a levegőt, aztán belekezdett. – Mielőtt megismertelek, az életem értelmetlen volt. A napjaim ugyanabban a szomorú magányban teltek és azt hittem, hogy ez így is marad… Aztán jöttél te, színt vittél a sivár életembe, megmutattad nekem, mi az a boldogság, milyen érzés az, mikor valaki tiszta szívből szeret, nem törődve azzal, ami vagy. Közel kerültünk egymáshoz, s én szép lassan beléd szerettem… Beléd szerettem, és szeretlek a mai napig. Teljes szívemből, letagadhatatlanul, és visszavonhatatlanul szeretlek. És azzal, hogy a gyermekeinket hordod a szíved alatt, boldogabbá nem is tehetnél. Ezért… most arra kérlek, légy a feleségem.
A könnyek elnyerhetetlenül patakzottak le az arcomon. A gyomrom bizsergett, a szívem a torkomban dobogott, és úgy éreztem, minden egyes dobbanással egyre boldogabb leszek.
Edward megkérte a kezem. A világ legtökéletesebb férfija megkérte az én kezemet.
„Igen, igen, igen, a feleséged akarok lenni” – akartam mondani. „Örökre az akarok lenni. Örökre veled akarok lenni”, de nem jött ki hang a torkomon.
A boldogság majd hogy elviselhetetlen volt. Hát ilyen nem létezik, ez egy tündérmese, ilyen nincs, csak álmodok – hajtogattam magamnak, és bárhogyan is próbálkoztam kinyitni a szemem, felébredni az én saját Hamupipőke-történetemből, rá kellett jönnöm, a szemem már nyitva, és ez igen is a valóság. Tagadhatatlanul az.
Visszanyertem a tudatom, és rájöttem, hogy Edward még mindig a válaszomra várva térdel előttem.
- Edward… semmivel sem tehetnél boldogabbá annál, minthogy te legyél a férjem – sírtam. A vállaim rázkódtak, a szememből csak úgy záporoztak a könnyek, de nem érdekelt. Ez volt életem legboldogabb és legtökéletesebb perce. – A feleséged akarok lenni. Igen, igen, igen! – borultam a nyakába. Erősen magához szorított, de a hasamra vigyázott.
- Annyira szeretlek! – suttogta a nyakamba, amitől egyből libabőrős lettem.
Ahogy tudtam, eltoltam magamtól, és mélyen a szemébe néztem.
- Te vagy az életem. – sírtam és mosolyogtam, minden érzelem kitört rajtam, és szinte elvesztem azok kavalkádjába. Csak a gyönyörű, aranybarna szemeket láttam, amik most érzékien fürkészték a sajátjaimat. Teljesen elvesztem bennük, és már csak azt vettem észre, hogy valami meleg és nedves folyik le a lábaim között, Alice-ék pedig rohannak ki a házból hozzánk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)