Gyilkos ösztönök- 16.fejezet

16. Fenyegetések és pofonok


/Bella szemszöge/


A szívem lüktetett és fájt. A csalódottság és a megalázottság feketelyuka olyan fájdalommal szippantott magába, amitől a lelkemet nem éreztem többnek egy nagy kupac hamunál.
Hogy tehette ezt velem?
Edward a bizalmammal és a szeretetemmel játszott mindeddig. Becsapott és megalázott, semmibe vette az érzelmeimet. – Igen. De akkor miért szeretem még most is? Miért akarom hogy itt legyen velem és öleljen, ha egyszer a földbe taposta az érzelmeim?
Ugyan azt írtam neki, hogy nem érdekel többé, de ezt egyáltalán nem volt igaz. Ugyanúgy vágytam a közelségére ebben a pillanatban is, mint mindeddig.
Haragudtam rá, igen. De még ez a szenvedélyes harag is azt mutatta, hogy igenis érdekel, hogy igenis számít nekem. Magam előtt nem tagadhattam le.

Hát hogy törődhetnék bele mindebbe? Hogy hagyhatnám magam sodortatni az árral? Hogy felejthetném el Edwardot?
Az egésznek nem volt semmi értelme. Ha csak játszott velem, akkor miért avatott be ő és a családja legnagyobb titkába? Hát azért, mert ő is megbízott énbennem.
Éreztem köztünk a vibrálást a kocsiban. Az nem lehet hogy mindent félreértettem, hogy ennyire megvezetett volna!
Nem, meg kellett tudnom, mi áll ennek a dolognak a hátterében.

A szekrényről felmartam a slusszkulcsot, és sprinteltem lefelé a lépcsőn.
- Apu, valamit el kell intéznem, mindjárt itthon vagyok – vetettem oda menet közben a kanapén ülő Charlie-nak. Ideje sem volt válaszolni.
Az utat a bejárati ajtótól a furgonomig futva tettem meg, most még az sem érdekelt volna, ha egy hatalmasat esek a betonon. Minél előbb oda kell mennem! Még szerencse, hogy mikor reggel Alice felhívott, Edward telefonszáma mellett a címet is megmondta.

A Chevy nyolcvannal gurult az úton. Ez volt a legnagyobb sebesség, ami még nem fullasztotta le a motort. Ugyan nem kenyerem a gyorsaság, de most mégis idegeskedtem ez miatt. Ujjaimmal türelmetlenül doboltam a kormányon, közben pedig azon gondolkoztam, hogyha odaérek, mit fogok mondani. Lehet, hogy meg sem hallgat majd, hanem simán kihajít a házból azzal, hogy mégis hogy merészeltem idejönni azok után, amit mondott. Igen, ez is egy lehetőség, de én mégis szentül hittem abban, hogy mindez csak egy orbitális félreértés volt, és holnapra már el is felejtjük.

Nem törődtem a megaláztatással sem, ami abból fakadt, hogy Edward nyíltan és őszintén megmondta, nem akar tőlem semmit, mást szeret, és hagyjam békén, és én most mégis oda megyek, könyörgök neki valami olcsó kis magyarázatért, és ha kitart az igaza mellett, akkor pedig fájó szívvel bár, de legalább a válasszal a zsebemben távozok.
Tudtam hogy így lesz, mégis bíztam, és kívántam, hogy csak egy félreértésről legyen szó.
Bárcsak meg se történt volna ez az egész, bárcsak valami rossz tréfa lenne, vagy bárcsak ne ő írta volna azokat a keserű és fájó sorokat!

Az úton nehéz volt végighajtani. Göcsörtös volt, sok-sok éles kanyarral megtoldva. Imádkozhattam, hogy eddig ép bőrrel megúsztam az utat. Szélül mindkét oldalon sűrű erdő húzódott sötétségbe burkolózva. A szél vadul fújta a fák magas és terebélyes lombjait, ami még hátborzongatóbbá tette az erdősávot. Már csak a sötétségből a kocsi elé ugró zombi hiányzott volna.

Kis idő és több cidrizés múlva már a Cullen-ház felhajtóján parkoltam le a járgányt, majd nagy sóhajtozások közepette kiszálltam az autóból.
A ház gyönyörű volt. Hatalmas ablakok díszítették a világosbarna, kétemeletes építményt.
Persze gondolhattam volna. Akik BMW-vel, Volvoval, és Land Cruiserrel járnak iskolába, azoknak kijár egy hatalmas villa is. Micsoda felvágósok! –gondoltam, mert az ilyen dolgok egyáltalán nem illettek Forkshoz.

Csengettem, és egy kevés várakozás után egy szőke, göndör hajú, és gyönyörű lány nyitott ajtót, cseppet sem barátságos arccal.
Mielőtt megszólalhattam volna, kezei a felkaromba vájtak, és a jó pár méterrel odébb álló garázs ajtajához húzott. A meglepetéstől még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mégis mi a csudát művel. Megállt pár centivel előttem, és elengedte a karomat, amit én egyből dörzsölgetni kezdtem. Még mindig magamon éreztem erősen markoló kezeit.
Csodálkozva néztem rá. Az arca teljesen ki volt pirulva, az ember azt gondolta volna, beteg. Hangosan és mérgesen fújtatott, elég félelmetesnek hatott.
- Én… Edwardot…keresem… - dadogtam félénken.
- Ó, igazán? És mégis mit akarsz vele? Tudtommal világosan megmondta, hogy engem szeret! – kiabálta.
Hát persze, hogy nem tudtam azonnal? Ez a lány Adriana Kaye, Edward barátnője, bár most nyoma sem volt annak a vidám, örömmel teli, aranyos lánynak, akit a suliban láttam Edward mellet.
- Igen… igen megmondta, de én azért mégis beszélni szeretnék vele… - mondtam, és cipőmmel a kavicsokat kezdtem el rugdalni, majd felnéztem rá. – Szóval, itthon van?
A következő pillanatban valami keményen és erősen csattant az arcomon, én pedig felsikoltottam a nem várt reakciótól.
- Mi…? – kaptam a sajgó arcomhoz. Nem értettem ezt a lányt. Én csak meg akartam beszélni Edwarddal a dolgokat. Semmi bántót vagy félreérthetőt nem mondtam neki, és ő mégis felpofozott.
- Idefigyelj te ribanc! – köpte a szavakat. – Szállj le Edwardról, vagy nagyon megbánod! Ő az enyém, megértetted? – szorította a keze közé az állam, kényszerítve, hogy ránézzek. – Ha meghallom, hogy még egyszer bepróbálkozol nála, vagy ha egyetlenegyszer ránézel, én kinyírlak, felfogtad? Két percig sem fogok elgondolkozni rajta, és letépem a csinos kis fejedet. Megjegyezted, vagy mondjam el még egyszer? – most már szó szerint lángolt az arca a dühtől, és én nem tudtam, - és nem is mertem – mást tenni, mint rábólintani az elhangzottakra. Elengedte a fejem, én pedig lábujjhegyről állva gyorsan visszazuhantam a kavicsokra, mivel olyan magasan tartott, hogy kicsit fel is emelkedtem a földről. Kezemet az államhoz kaptam, ami forró volt az erős szorítástól.
Nem mertem ránézni a lányra, aki még mindig előttem állt. Egyedül voltam vele az erdő szélén, és bármilyen szánalmasan is hangzik, komolyan féltem tőle. Aki a semmiért ilyet csinál, az nem lehet teljesen beszámítható.
Adriana idegesen toporgott előttem, majd egy gyors fordulattal elfutott vissza a ház bejárata felé.
Erővesztettem rogytam le a kavicsos talajra, agyamban többször is lejátszottam a történteket. Államon még most is éreztem a perzselő ujjakat, amik kidörzsölték a bőrőmet.
Ez a lány nem normális! Teljesen kivetkőzött magából, nem tudta mit csinál.
Az emléktől borzongás futott keresztül rajtam, a következő pillanatban pedig valami eszeveszett gyorsasággal száguldó testet láttam felém haladni. A lélegzetem is bent szorult a torkomban. Mi a fene lehet ez? Mi folyik itt? Miért kellett nekem idejönnöm?

Hideget és keményet éreztem magamon. Két fehér kéz nyúlt a hónom alá, felemelve a földről, de a kezek gazdáját nem láttam, mivel közvetlenül mögöttem állt, hideg, borzongató leheletét a nyakamon éreztem. A karok lassan engedtek el, amikor már minden bizonyossággal tudtam állni a lábamon, és az alak elém lépett.
A feltörő sikoly a torkomra forrt, megnyugodva eszméltem rá, hogy Edward az.
A homlokán a ráncok vastag vonallá préselődtek, fürkészve nézett rám.
- Veled meg mi történt? – suttogta.