Gyilkos ösztönök - 15.fejezet

15. SMS-ek


/Adriana szemszöge/




Edward nem szólalt meg, és én sem erőltettem a társalgást.
A nagy csendben még a saját légzésemet is hallottam. Milyen gyors…
Hogy-hogy Edward nem veszi észre ezt?
Miért ver így a szívem?
Elkezdtem félni, hiszem ilyen csak akkor szokott velem előfordulni, mikor futok, vagy hasonló fizikai munkát végzek.
A szívem még Edward csókjaitól sem verdes így.
- Edward… - suttogtam szerelmem felé fordulva.
- Mi az? Fáj valamid? – rakta a kezét a homlokomra.
- Ed… - szólni akartam a szapora szívverésem miatt, de ő belém folytotta a szót.
- Nincs lázad.
- Nem is ezért szóltam. – nyúltam a kezéért. – Te… nem érzed ezt gyorsnak? – helyeztem a szívemhez.
- Nem, nem az, azt észrevenném.
- Fáj a szívem, Edward… - nem bírtam tovább visszafolytani a sírást, és kitört belőlem. – Annyira fáj… nem bírom… - temettem arcomat az ölébe.
- Sss… semmi baj, itt vagyok. Itt vagyok, nyugodj meg.
De én nem nyugodtam meg. Miért kell ennek így lennie? Miért kell ennyire fájnia és miért pont velem történik mindez? Miért az én családom halt meg? Miért?
Sok volt a miért, de én válaszokat akartam. Meg akartam érteni az életem, meg akartam érteni magamat.

Nem tudom, meddig szipoghattam ott, Edward karjaiban, de nagyon jól esett hogy itt van mellettem és vigyáz rám.
Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Köszönöm hogy mellettem vagy… - suttogtam.
De ő csak rázta a fejét lemondóan. – Más ember nem köszönné meg azt, hogy egy szörnyeteg karjaiban kell letöltenie az életét.
- Te nem vagy szörnyeteg! – ellenkeztem hevesen. – Csodálatos vagy. Reménytelen eset vagyok, és te mégis itt vagy mellettem. Fogod a kezem és szeretsz. Ez mindennél többet jelent nekem.
- Hát épp ez a baj… - azt hitte, nem hallom, pedig igen. Vajon ezt hogy értette?
- Szóval… már jobban érzed magad?
Eltöprengtem. Igen, jobban érzem magam, de miért?
A sírástól lehet, jót tett kiadni magamból a fájdalmam egy részét, még ha az egy nagyon apró kis darabja volt az egésznek, akkor is.
- Igen, jobban vagyok – bólintottam. – Hála neked.
- Nem vagy éhes?
- Nem, és te? – pár napja már mellettem van, ami azt jelenti, hogy nem volt vadászni.
Bár a szeme még nem volt teljesen fekete, azért a megszokott világosbarna árnyalattól már távol járt.
- Ami azt illeti, tényleg el kéne már mennem, nehéz így melletted lennem.
- Megértem. Tényleg, menj csak.
- Sietek vissza. Észre sem veszed majd a hiányomat.
Magamra erőltettem egy gyenge kis mosolyt. – Szeretlek.
- Én is téged Kicsim – nyomott egy puszit a homlokomra, aztán már csak a hideg fuvallatot éreztem, miszerint az ablakon át távozott.
Ki kellett mennem a mosdóba, de a lábaimat gyengének éreztem.
Lelöktem magamról a takarómat, és az ágyam szélére ülve lelógattam a lábam.
Megpróbáltam felállni, de zsibbadást éreztem.
Fokozatosan helyeztem az ágyról a lábamra a súlyomat, és végül álltam.
Lassan, és az éjjeli szekrényembe kapaszkodva elindultam a mosdó felé, amikor halk pittyegésre lettem figyelmes.
Edward mobilja volt az, amit a vadászathoz nem vitt magával.
Megnéztem a kijelzőt, ami egy ismeretlen számtól kapott SMS-t jelzett.
Nem bírtam ki, hogy ne nyomjam meg a kis gombot a bal oldalon, így megnyitottam az üzenetet.
Edward, mi van veled? Miért nem jöttök iskolába?
Kérlek gyere át hozzám, vagy hívj fel. Alice tudja a számom.
Bella
Iszonyú féltékenység kerített a hatalmába.
Ez a kis ribanc azt kéri a fiúmtól – az én fiúmtól – , hogy látogassa meg.
Mégis hogy képzeli? Nem tudja, hogy van barátnője?
Na, akkor majd én gondoskodom róla, hogy megtudja.
Fogtam a telefont, és visszaírtam.
Szia Bella!
Nem tudom, mit képzeltél bele ebbe a dologba, de köztünk semmi nincsen.
Ezt jó lenne, ha megértenéd, mert nekem barátnőm van, akit nagyon szeretek.
Szóval szállj le rólam, mert én mást szeretek. Ne keljen még egyszer mondanom: NEM
ÉRDEKELSZ!!!
Edward

Elküldtem az üzenetet, és meg kell mondjam, nagyon elégedett voltam magammal.
A fájdalmamat mintha elfelejtette volna velem ez a kis üzenet.
A legszebb öröm a káröröm. Milyen igaz…
Szegény kis Bella, visszautasította a tökéletes és szívtipró szerelme. Az én szerelmem.
Pittyegés. SMS jött.
Azt hittem te más vagy, de ha ezt szeretnéd, legyen.
Tudom hogy van barátnőd, és azt hiszem, ezt eddig is tiszteletben tartottam.
Ezek után már te sem érdekelsz engem, úgyhogy itt vége is. Szia.
Ó, a szívem szakad meg. „Itt vége is”… ajánlom is, hogy vége legyen, az ő érdekében.
Ha megtudom, hogy nem száll le Edwardról, esküszöm megölöm.
Nem veheti el tőlem! Ő az enyém most is, és örökre az is marad!