Hírek

Sziasztok! Többen is kérdeztétek, mi a helyzet, várható e friss még valamikor. Hát, nem akarok semmit elkiabálni, de mostanában megint elkezdtem írogatni... Nem kimondottan új fejezetet a történeteimből, hanem például a gondolataimat, néha verseket. Szóval nem ígérhetek semmit, pláne, hogy úgy alakult, a nyáron is suliba kell járnom, és dolgozni is fogok, de TALÁN mostmár visszakerülök a régi kerékvágásba így "blogilag" :) Biztosat csak akkor fogok tudni mondani, mikor már pár újabb fejezet megvan a GyÖ-ből és a PM-ből. Úgy nem fogok feltenni új fejezetet, hogy csak egy van meg, és nemtudom, hogy a következőt mikor írom meg. Tudom, ezzel most nem mondtam sokat... de talán most ennyivel is megelégszetek. Továbbra is puszilok Mindenkit! Doo

Szünet

Sajnálom, az oldal szünetelni fog...
Húztam, halasztottam a dolgot, amíg csak lehetett, de ez így már tényleg nem állapot. Akkor fogom folytatni, amikor rendszeresen tudok majd írni is frissíteni is.
Sajnálom.
Puszik, Doo

Gyilkos ösztönök - 35. fejezet

35. Furcsa párbeszéd

/Bella szemszöge/

Dúdoltam. Az első, ami az eszembe jutott, hogy dúdolok, pedig szerintem életemben nem tettem még, nem az én stílusom, pláne nem a zuhany alatt.
Ámde most pont ez történt. Természetesen megint Edwardon járt az eszem, a tegnapi napunkon, mikor elvitt engem a házukba. Bár a családjának nem volt alkalma bemutatni, mert ők éppen vadásztak – istenem, de fura ezt mondani - , azért nagyon jó nap volt, annyira boldog voltam, hogy mellette lehetek, láthatom, hol él.
A nap végére még az Adriana-ügy is megoldódott, Alice megnyugtatta Edwardot, hogy az óta is vannak róla látomásai, és nem esett komolyabb baja. Ezzel persze nem kenyerezte le teljes mértékben a testvérét, de legalább egy időre képes volt száműznie a gondolataiból.
Egy szóval: boldog voltam. Reméltem, hogy most már végre kezdenek elrendeződni a dolgok körülöttünk.

Charlie már korareggel bement az őrsre, pedig szombat volt, így egyedül maradtam a házban a tanulnivalóimmal, a mosatlannal, na meg persze a gondolataimmal. És ez a harmadik meghiusította az első teendőmet, a tanulást.
Szinte már mindennapossá vált, hogy én főzzek apura, volt rá időm bőven, ő pedig örült neki, szóval úgy döntöttem, elmegyek bevásárolni a késői ebédhez.
Összeírtam, mik kellenek, és módszeresen levettem a konyhapénzes bögrét a polcról.

A kocsiban ülve azon gondolkoztam, hogy talán áthívom magamhoz Edwardot, főzhetnénk együtt, vagy beszélgethetnénk, míg én összeütök valamit. Valahogy nehéz volt elképzelni őt a konyhánkban, ez megmosolyogtatott.

Leparkoltam a kocsit, és már épp szálltam volna ki, mikor a lehúzott ablakon keresztül a pár méterrel odébb állók beszélgetéséből hallatszó foszlányokra figyeltem fel.
-… többen is látták…
- Talán csak egy nagyranőtt farkasnak hiszik…
- Sam, te is tudod, hogy tennünk kell valamit…
- Nagyon fiatal még, nem tudja szabályozni…
- Mit kéne tennem, bezárnom?
- Jake segíthetne neki, taníthatná…
Jake? Jacob? Ezek Francis barátjáról beszéltek? Mi a fene folyik itt? Ők is látták a farkast, mint mi Francissel?
Lejjebb csúsztam a kocsiban, és feléjük pillantottam. Sam Uley állt ott pár fiatalabb kölyökkel, akiket még a tábortüzes estén ismertem meg.
Ők voltak akkor is ott, mikor azt a hatalmas állatot láttuk! Sam próbálta elküldeni onnan Franc-t… Mi a fene folyik itt?

De sajnos többet nem tudhattam meg, mert kocsiba szálltak és elhajtottak. Észre se vették, hogy valaki kihallgatta a beszélgetésüket.
Meg kellett tudnom, miről volt szó, kötelességem szólni a legjobb barátnőmnek, a pasija belekeveredett valamibe. Csak egy ember jutott eszembe, aki talán tudhat valamit a dologról.
Elővettem a telefonomat, és kikerestem a számát.
Bella – vette fel az első csörgés után. Nem kérdezte a nevemet, olyan volt, mintha csak ízlelgetné. A térdem beleremegett.
Szia – teljesen odavoltam. Aztán pár másodpercnyi halk szünet után eszembe jutott, miért hívtam. – Edward, tudnánk találkozni ma? Valamit kérdezni szeretnék…
Persze, most még dolgom van, Emmettel és Jasperrel vagyok, de egy óra múlva? – szinte láttam magam előtt, ahogy felhúzza a szemöldökét, hogy vajon mit akarok kérdezni.
Tökéletes. Akkor várlak – de még mennyire, hogy vártam.
Szia. És Bella… Szeretlek.
Én is szeretlek – nyögtem, és úgy vigyorogtam, mint egy hülye.

Nagyon reméltem, hogy ő tudja, miről van szó. La Pushban valami nagyon nem volt rendben.

A vásárlással gyorsan kész voltam, tizenöt perc sem kellett.
Tehát még maradt negyvenöt percem az Edwarddal való találkozásig. Már ez a pár perc is kibírhatatlannak tűnt nélküle.

Hazaérve kipakoltam a cuccokat, és nekiláttam az előkészületeknek. Bepácoltam a húst, zöldségeket szeleteltem fel. Amikor már csak tizenöt percem volt, eszembe jutott, hogy talán szalonképesebbé kéne magam tenni, hiszem a zuhany után csak egy elnyűtt melegítőt kaptam magamra.
Felszaladtam a lépcsőn, a szekrényemből előkerestem egy jónak tűnő, kényelmes farmert meg egy szürke pólót, és visszavettem a tornacipőm.
A fésűt végigfuttattam a hajamon, még az egyéb fürdőszobai teendőimre is maradt időm.
Csengettek. Reméltem, hogy végre megtudom La Push titkát.

Pink Magic - 18. rész

Ne haragudjatok, hogy csak most rakok fel újat...
Igazából nem akarok most magyarázkodni, folyton azt teszem... Elgondolkodtam rajta, hogy befejezem az írást, vagy elhalasztom nyárra, mikor több időm lesz, valami. De aztán egyszer csak leültem a gép elé, és nem tudtam NEM írni. Én sem értem, egyszerűen csak bevillant. Meg is írtam másfél fejezetet, és azóta is irkálok, szóval egy darabig most nem kell aggódni a friss miatt.
Mindenesetre nagyon sajnálom hogy ennyi időt kihagytam, azt is megértem, hogy ezzel pár olvasómat elvesztettem - ha így van.
De most itt egy PM friss, rövidke, de remélem, azért megteszi.
Puszik, Doo



A pultoslány el volt ragadtatva a pasas tetkójától: ő nem tudta, mit jelent.
Alig tudtam ülve maradni, a szívem úgy vert, hogy akár arról is kiszúrhatott volna.
Cam, figyelj rám… Normálisan kell viselkednünk, oké? Le kell nyugodnod – suttogta.
Egyik szememmel odasandítottam a Vadászra. Háttal ült nekünk, hatalmas vállán megfeszült a fekete bőrkabát. Anélkül is ijesztő volt, hogy az arcát láttam volna.
Nem tudtam megnyugodni, csak el akartam húzni innen minél előbb, de meg sem tudtam moccanni.
A Vadász nem nézett hátra, nem érezte a nyugtalanságom, a gyors szívverésem…még. De sejtésem sem volt, meddig maradhatunk észrevétlenek.
Kenny a karomat szorította, olyan erővel, hogy az már fájt. Tudtam, hogy mennünk kéne, de az emlékek, a félelemmel, rettegéssel teli átvirrasztott éjszakák emlékképei ott lebegtek pár centivel a szemem elől, és én nem tudtam másra figyelni.
A józan eszem próbált felszínre törni, Kenny pillantása ott tartott a jelenben.
Aztán egyszer csak felállt, még erősebben megragadta a kezem, annyira, hogy majdnem felsikoltottam, annyira, hogy pár pillanatra kitisztultak a gondolataim.
Ez elég is volt.
Az asztalra dobott pénz jelezte csak, hogy mi valaha ott jártunk.

Istenem, mekkora szerencsénk volt! Bár, ha rajtam múlott volna…
Az ereimben tűzként száguldott az adrenalin, az alattam süvítő motor csak ráadás volt.
Megmenekültünk. Azt kéne mondanom, hogy csak ez számít, de képtelen vagyok rá. A Vadászok visszatértek… legalábbis egyikük biztosan. És hacsak nincs rajtunk kívül boszorkány Brooklynban, akkor miattunk vannak itt.

Mintha csak a hangulatomat akarná tükrözni, sötét esőfelhők úsztak fölénk az égre, s a szél is rákezdett.
Van egy legenda, miszerint a legerősebb boszorkányok képesek befolyásolni a természet elemeit. Irányítani tudják a tüzet és a vizet, uralmuk alá hajtani a földet és a levegőt is.
Kiskoromban néha vágytam rá, hogy ez a képesség az enyém legyen, de erről már rég letettem, mivel megtanultam, hogy a nagyobb erő nagyobb felelőséggel is jár, az pedig sosem volt az erősségem.
Kizárt, hogy pont rám bízták volna az elemek uralását.
Helyesen cselekedni… akkor talán a Vadászok sem akadtak volna megint a nyomunkra.

Az eső most már szakadt, és én szüntelenül bámultam magunk mögé, de szerencsére csak az üres, homályos országút métereit hagytuk magunk mögött.
Kezdtem megnyugodni. Szorosabbra fűztem a karom Kenny derekát, arcomat a dzsekijébe temettem. Talán nem lesz semmi baj… talán nem kerülünk szembe velük még egyszer. És talán még lesz alkalmam újra beszélni Liammel.

Tíz perc sem kellett, már leparkoltuk a motort a garázsban, és csuromvizesen igyekeztünk be a házba. Mielőtt becsukta volna magunk mögött a ház ajtaját, a bátyám még utoljára leellenőrizte, hogy biztonságban vagyunk e.
Úgy tűnt, minden rendben.
Gyere, kerítsünk magunkra száraz ruhát, közben pedig ki kell gondolnunk, mit mondunk anyuéknak – terelt az emelet felé.
Istenem, erre nem is gondoltam. Kenny, én annyira sajnálom… - fakadtam ki, amit nemigen értett.
Ugyan mit?
Hogy csak ültem ott bénán, ezzel még nagyobb veszélybe sodorva téged és magamat. Hogy lehetek ennyire…
Hé… - ölelt át – Cam, nem tettél semmi rosszat, semmi sem a te hibád, természetes hogy megijedtél. Én is majd beszartam a félelemtől, elhiheted – nézett a szemembe. – Oké?
Volt baj. És megint miattam, bármit is mond.
Oké.
Elindultunk fel a lépcsőn lecserélni a ruháinkat és magunk mögött hagyni ezt a szörnyű napot, de közben mindketten tudtuk, hogy ez csak a kezdet.