Pink Magic - 18. rész

Ne haragudjatok, hogy csak most rakok fel újat...
Igazából nem akarok most magyarázkodni, folyton azt teszem... Elgondolkodtam rajta, hogy befejezem az írást, vagy elhalasztom nyárra, mikor több időm lesz, valami. De aztán egyszer csak leültem a gép elé, és nem tudtam NEM írni. Én sem értem, egyszerűen csak bevillant. Meg is írtam másfél fejezetet, és azóta is irkálok, szóval egy darabig most nem kell aggódni a friss miatt.
Mindenesetre nagyon sajnálom hogy ennyi időt kihagytam, azt is megértem, hogy ezzel pár olvasómat elvesztettem - ha így van.
De most itt egy PM friss, rövidke, de remélem, azért megteszi.
Puszik, Doo



A pultoslány el volt ragadtatva a pasas tetkójától: ő nem tudta, mit jelent.
Alig tudtam ülve maradni, a szívem úgy vert, hogy akár arról is kiszúrhatott volna.
Cam, figyelj rám… Normálisan kell viselkednünk, oké? Le kell nyugodnod – suttogta.
Egyik szememmel odasandítottam a Vadászra. Háttal ült nekünk, hatalmas vállán megfeszült a fekete bőrkabát. Anélkül is ijesztő volt, hogy az arcát láttam volna.
Nem tudtam megnyugodni, csak el akartam húzni innen minél előbb, de meg sem tudtam moccanni.
A Vadász nem nézett hátra, nem érezte a nyugtalanságom, a gyors szívverésem…még. De sejtésem sem volt, meddig maradhatunk észrevétlenek.
Kenny a karomat szorította, olyan erővel, hogy az már fájt. Tudtam, hogy mennünk kéne, de az emlékek, a félelemmel, rettegéssel teli átvirrasztott éjszakák emlékképei ott lebegtek pár centivel a szemem elől, és én nem tudtam másra figyelni.
A józan eszem próbált felszínre törni, Kenny pillantása ott tartott a jelenben.
Aztán egyszer csak felállt, még erősebben megragadta a kezem, annyira, hogy majdnem felsikoltottam, annyira, hogy pár pillanatra kitisztultak a gondolataim.
Ez elég is volt.
Az asztalra dobott pénz jelezte csak, hogy mi valaha ott jártunk.

Istenem, mekkora szerencsénk volt! Bár, ha rajtam múlott volna…
Az ereimben tűzként száguldott az adrenalin, az alattam süvítő motor csak ráadás volt.
Megmenekültünk. Azt kéne mondanom, hogy csak ez számít, de képtelen vagyok rá. A Vadászok visszatértek… legalábbis egyikük biztosan. És hacsak nincs rajtunk kívül boszorkány Brooklynban, akkor miattunk vannak itt.

Mintha csak a hangulatomat akarná tükrözni, sötét esőfelhők úsztak fölénk az égre, s a szél is rákezdett.
Van egy legenda, miszerint a legerősebb boszorkányok képesek befolyásolni a természet elemeit. Irányítani tudják a tüzet és a vizet, uralmuk alá hajtani a földet és a levegőt is.
Kiskoromban néha vágytam rá, hogy ez a képesség az enyém legyen, de erről már rég letettem, mivel megtanultam, hogy a nagyobb erő nagyobb felelőséggel is jár, az pedig sosem volt az erősségem.
Kizárt, hogy pont rám bízták volna az elemek uralását.
Helyesen cselekedni… akkor talán a Vadászok sem akadtak volna megint a nyomunkra.

Az eső most már szakadt, és én szüntelenül bámultam magunk mögé, de szerencsére csak az üres, homályos országút métereit hagytuk magunk mögött.
Kezdtem megnyugodni. Szorosabbra fűztem a karom Kenny derekát, arcomat a dzsekijébe temettem. Talán nem lesz semmi baj… talán nem kerülünk szembe velük még egyszer. És talán még lesz alkalmam újra beszélni Liammel.

Tíz perc sem kellett, már leparkoltuk a motort a garázsban, és csuromvizesen igyekeztünk be a házba. Mielőtt becsukta volna magunk mögött a ház ajtaját, a bátyám még utoljára leellenőrizte, hogy biztonságban vagyunk e.
Úgy tűnt, minden rendben.
Gyere, kerítsünk magunkra száraz ruhát, közben pedig ki kell gondolnunk, mit mondunk anyuéknak – terelt az emelet felé.
Istenem, erre nem is gondoltam. Kenny, én annyira sajnálom… - fakadtam ki, amit nemigen értett.
Ugyan mit?
Hogy csak ültem ott bénán, ezzel még nagyobb veszélybe sodorva téged és magamat. Hogy lehetek ennyire…
Hé… - ölelt át – Cam, nem tettél semmi rosszat, semmi sem a te hibád, természetes hogy megijedtél. Én is majd beszartam a félelemtől, elhiheted – nézett a szemembe. – Oké?
Volt baj. És megint miattam, bármit is mond.
Oké.
Elindultunk fel a lépcsőn lecserélni a ruháinkat és magunk mögött hagyni ezt a szörnyű napot, de közben mindketten tudtuk, hogy ez csak a kezdet.