{ Bella szemszöge }
A vásárlás tényleg hosszúra sikeredett.
Büszkén állítottam, hogy hat óra alatt 8 farmernadrágot, 12 pulóvert, és 4 cipőt zsebeltem be.
És mindezeket Alice és Rose fizette nekem.
Persze én mondtam, hogy nem kell rám költeniük, vannak nekem ruháim, de ők hajthatatlanok voltak.
Mindketten imádnak vásárolni, ez nem vitás. És mióta velük vagyok, én is megkedveltem ezt a fajta időtöltést.
Rose 3 órán át próbálgatta az esküvői ruhákat egyhuzamban. Az üzletben dolgozok alig bírtak ámélkodni drága nővérem pompázó kinézetében. Mert persze Rose mindegyik ruhában gyönyörű volt. Legyen az habos, 3 méteres fátyollal, vagy egy apró szatén.
Bár szerintem egy olajos trikóban is szép lenne.
Ezzel jár a vámpírgén.
Végül a választása egy hófehér pánt nélküli, picivel térd felett végződő, kissé extravagáns, de Rose-hoz remekül passzoló szaténruhára esett.
Nekünk pedig szintén pánt nélküli, alul egyre szűkülő és enyhén fodros tűzpiros koszorúslány holmit választott. Persze ebbe Alice is beleszólt.
Mindent összevéve tökéletes volt mind a két ruha.
Egy kisebb város egy havi ellátására való pénzt költöttünk el mi ezen a délutánon.
Nem semmi teljesítmény. – gondoltam.
Mikor hazaértünk, már csak 2 óránk volt a vacsoráig, amire apám is hivatalos volt.
Alice természetesen hazatelefonált Esme-nek, aki egész idáig a vacsorával bajlódott.
Ami tökéletesre sikeredett. Apunak húst csinált, de tekintettel volt rám is. Gombás raviolit, és egy eszméletlenül finom, számomra ismeretlen, állítólag olasz eredetű salátát készített. Aminek legalább a felét már a vacsora előtt felfaltam.
Hihetetlen Esme főzési tudománya. Ő maga meg sem kóstolja, föld-ízűnek titulálja, és mégis, úgy főz mint egy mesterszakács.
Úgy látszik, neki ez az egyik képessége, a hatalmas szíve mellett.
Rose és Emmett eltűntek az emeleten, de a leszűrődő hangokból – amik, megjegyzem félreérthetetlenek voltak – következtetni lehetett elfoglaltságuk tárgyára.
Mint két szerelmes gerlepár. Egy Véresen komoly(?) szerelem az övüké. – mosolyogtam el magam.
Alice és Jazz is kettesben voltak. Alice bemutatót tartott párjának a mai ruhadömpingükből.
Így hát itt maradtam egyedül a nappaliban, és néztem a tévét, de semelyik csatorna sem ígérkezett elég jónak.
Felmentem Edward szobájába, remélve hogy ott találom. De sajnos ez nem valószínű. Ő és Carlisle vadásznak. Ezt Esme-től tudom. Alig 2 órája mentek még csak el.
Hiányzott Edward, nagyon is. Reggel láttam utoljára. És már vágytam az érintésére, a csókjaira.
Beléptem a szobába, és elkezdtem nézegetni a CD-it.
Volt itt minden. Klasszikustól kezdve a rockon át a popig. Tényleg minden.
Edward imádta a zenét. Főleg a klasszikusokat.
Beraktam hát először az ő kedvencét, Debussyt, és a közös számunkhoz pörgettem, a Claire de Lune- hoz.
Emlékszem mikor erre táncoltunk, megszűnt körülöttünk a világ. Onnantól már csak Mi számítottunk egymásnak.
Halkan dúdolni kezdtem, és leültem a csak nekem beszerzett ágyra.
Mikor vége volt a számnak, úgy döntöttem most valami könnyedebb kéne.
Paramore, Alice és az én egyik kedvencem is egyben.
A Decode-hoz pörgettem a lejátszót, és dobolni kezdtem az ujjaimmal a ritmust.
Szerettem ezt a számot.
Azt hiszem elbóbiskoltam, mert egyszer csak egy hűvös száj érintését éreztem a sajátomén.
Edward.
Száz közül is felismerném puha ajkait, és mámorítóan édes illatát.
- Szia. – nyitottam ki a szemeimet.
- Szia. – mosolygott rám. – Jól tetted hogy pihentél egy kicsit. Alice biztos halálra nyúzott végeláthatatlan vásárlási szenvedélyével. – nevetett.
- Nem. Sőt, élveztem. Kiválasztottuk a koszorúslány ruhát is. – ültem fel az ágyon.
- Biztos gyönyörű leszel benne Szerelmem. – legszívesebben rávetettem volna magam amikor ilyen szépeket mond nekem. De tudván hogy milyen nehéz neki egy olyan helyzetben ellenállni a vérem illatának, inkább csak egy csókot nyomtam ajkára, amibe ő belemosolygott.
- Ah… Bella, ne tedd ezt velem, készülődnünk kell. Van 1 óránk…
- Micsoda? Egy óra? Az nem lehet. Hisz nem is aludtam el, épp hogy egy persze lehunytam a szemem.
- Hát, inkább úgy 45 percre hunytad le a szemed. – mosolygott a helyzetemen.
Nekem nem elég egy óra. Annyi idő alatt nem készülök el. Apu mindjárt itt lesz. Sietnem kell.
Felpattantam az ágyról, és a szekrényemhez léptem, amit Alice szerzett be nekem pár hónapja.
Nem válogattam sokáig, már úgy is tudtam hogy mit veszek fel. Egy sötétkék rövid ujjú blúzt, és egy fekete térdig érő szoknyát.
Nem öltöztem ki nagyon, de azért az elegáns megjelenés hozzátartozott a Cullenekkel töltött „vacsorához”. Pláne hogy most vendégünk is lesz, aki ráadásul a saját apám, még ha ezt ő nem is tudja.
Elvonultam a fürdőszobába, és gyorsan letusoltam. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. A hajamat tegnap este mostam meg, szóval az most nem vett el még plusz időt.
Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és a fésűmért mentem.
A hajamat lógva hagytam, és egy kicsi sminket tettem fel, ami nem szokásom, de ez is csak alapozóból, szemceruzából és szájfényből állt. Végül, a hatás kedvéért világos bőrőmre egy leheletnyi pirosítót vittem fel.
Az összhatás végülis nem volt rossz.
És még maradt 20 percem apu érkezéséig.
Büszkén állapítottam meg, hogy kerek 40 perc alatt elvégeztem minden teendőmet, és teljes „harci felszerelésben” állok a nappaliban Edward oldalán, aki szintén elegánsra vette a figurát. Fehér ing volt rajta fekete zakóval – amiben eszméletlenül helyes volt – és egy vászonnadrág.
Esme miután mindent az asztalra tett, ami kellett, csatlakozott hozzánk a nappaliban, ahol már mindenki jelen volt.
A csengő megszólalt, és Carlisle Esmével az oldalán ment ajtót nyitni ma esti vendégünknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése