Gyilkos ösztönök- 3.fejezet

3. Bella



/Edward szemszöge/



Az utolsó órám közös volt Alice-szel és Emmettel. Tesi.
Csak remélni tudtam hogy Ő nem lesz ott. Nem hiányzott volna egy baleset, melyben megsebesül, esetleg vérezni kezd…

Már a gondolata is borzasztó volt. Nem tudom miért, de kedveltem őt. Alig két szót váltottunk, mégis közel éreztem magamhoz.
Fene se tudja mi van velem….

- Figyu Edward, ott a csajod. – mutatott az ajtó felé Emm. Épp akkor lépett be rajta Bella.
Szürke tesipóló volt rajta, mint mindenkin, és egy bordó szabadidő nadrág.
Nem volt benne semmi különös, mégis megakadt rajta a szemem. Szép volt.
- Ő nem a csajom oké? – közöltem Emmel. – még csak nem is ismerem.
Fogalmam sincs miért, de rosszul esett ezt mondanom.
Akkor, ott elhatároztam, hogy amit csak lehet, megtudok erről a lányról. Kötelességemnek éreztem.

Bella bizonyára megérezte hogy figyelem, mert felemelte a fejét, és így találkozott a tekintetünk. Kis ideig még néztem, aztán észrevettem hogy nem áll mellette senki. Egyedül volt, így intettem neki, hogy jöjjön oda hozzánk, amíg be nem jön a tanár.
Amint elindult hármunk felé, Alice eléfutott és megölelte, mintha a legjobb barátnője lenne.

A lány kissé meglepődött nővérem reakcióján.
- Szia, Alice Cullen vagyok. – szólt neki csilingelő hangján.
- Á, nagyon örülök, én Bella Swan vagyok. – mosolygott rá Alice-re.
Alice kézenfogta a lányt, és odahúzta elénk.
- Hát mégiscsak találkozunk. – mondta nekem Bella.
- Igen…Ő a bátyám, Emmett. – mutattam a mellettem álló Emm-re.
- Szóval te vagy a rendőrfőnök lánya? Hű, már megértem miért jössz be Edwardnak. – füttyentett Emmett, mire én alaposan fejbe vágtam, na nem nagyon, csak annyira, hogyha ember lett volna, bizonyára eldeformálódik a koponyája.
- Azta Emmett, ha ezt Rose megtudná… - nevetett fel Alice.
- Mi? Ja nem, én csak vicceltem. – mentegetőzött Emm.
Ha nem itt lettünk volna, megkapta volna a magáét az előbbi beszólásért.
Szegény Bella arca tiszta piros lett. Mondjuk én is eléggé zavarban voltam.
- Ki az a Rose? – érdeklődött Bella.
- Rose, vagyis Rosalie a tesónk, és Emmett barátnője is egyben. Tudod, mi nem vagyunk vérszerinti tesók. Csak Jasper és Rosalie azok, sőt, ikrek. – hazudta a jól megszokott szöveget Alice a lány szemébe.
- Szóval öten vagytok tesók. És ki a legidősebb? – érdeklődött Bella.
- Hát tudod, én és Edward 17 évesek vagyunk, de én idősebb vagyok Edwardnál. Jazz, Rose és Emmett pedig 18 évesek. Emm a legidősebb. – magyarázta nővérem.
- Ja, meg a legerősebb. – jelent meg kaján vigyor Emmett képén.
- Ne is törődj vele, mindig ezt csinálja. Majd Rose jól ellátja a baját. – mondtam, hogy Emm kissé visszavegyen az arcából.
Mindhárman nevetésben törtünk ki, Emmett pedig bevágta a durcát.
- Jön a tanár. – közölte Alice.

Beálltunk a tornasorba.
Az óra eléggé unalmas volt. Kötelet másztunk. Egy vámpírnak mi lehet ennél egyszerűbb?

A tesi óra volt az utolsó ezen a napon. Mikor átöltöztem, elindultam a Volvo felé. A többiek még nem voltak ott.
Megláttam Bellát a fakó piros furgonja mellett, amint épp engem néz.
Elindultam felé.

- Szia. Bocs az előbbiért. Emmettnek kicsit nagy szája van, összevissza beszél. -mentegetőztem.
- Öhm… persze, semmi baj. Nem vettem komolyan, ne aggódj. – nézett fel rám kicsit zavart mosolyával. Mintha csalódott volna.
- Nem úgy értettem Bella. Abban nem hazudott. Mármint, tényleg szép vagy.
- Nem kell ezt mondani. Igazad van, nagy a szája, ne is törődj vele, nem te mondtad.
- Csak az igazat mondom. – győzködtem.
Elpirult. Ez igazán aranyos volt.
- Szóval az apád...
- Igen, a rendőrfőnök. Mindenki ezt kérdezi. – forgatta meg a szemét, de közben mosolygott.
- Gondolom, nem könnyű neked. Mármint új suli meg minden.
- Hát, nem is olyan szörnyű, végül is ez volt az első nap, és láss csodát, még élek. – nevetett fel.
Ó, ha tudta volna milyen igaza van, ez tényleg csoda volt. Nem is sejtette hogy én vagyok az a valaki, aki ennek majdnem véget vetett a mai napon.
- És, hogy tetszik Forks? – érdeklődtem.
- Tudod, én Phoenix-ben éltem ezelőtt, ott mindig süt a nap. Itt viszont mindig felhős az ég. Szóval, még szokni kell. De azért az jó hogy apuval lehetek, viszonylag hosszú ideig.
Mikor ezt kimondta, kicsit elgondolkodott. Mit nem adnék érte, ha hallhatnám a gondolatait! Tényleg érdekel ez a lány. – gondoltam magamban.
- És miért jöttél el onnan?
- Ez bonyolult. – mondta.
De amikor látta, hogy csak állok ott, a válaszára várva, mégis csak folytatta.
- Tudod, anyu újból férjhez ment…nem is ez a baj. Phil nagyon rendes, és szereti anyut. Csak ő sokat utazik. Anyu otthon maradt velem, de tudtam, hogy inkább lenne Phillel, így apuhoz költöztem, hogy boldog legyen. De nehogy azt hidd hogy ez nekem így nem jó. Szeretem aput, és jó vele. – mosolygott rám.

Most, hogy megismertem a történetét, még inkább közelebb éreztem magamhoz ezt a lányt.
Kedves volt, aranyos és őszinte. Az a valaki, akivel jó barátok lehetnénk.
De sajnos ez lehetetlen. Nem nyílhatok meg előtte, amíg nem tudja a titkomat. És nem tudhatja meg a titkomat, mert az végzetes lenne számára.

Ha a Volturi fülébe jut, hogy egy embernek tudomása van rólunk, azonnal intézkedne…
Vagyis a lány meghalna. És ezt nem akartam. Nagyon nem.

Megláttam a közeledő Danát és Rose-t.
- Most mennem kell, majd holnap találkozunk. – köszöntem el tőle. Bár szívesen kérdeztem volna még tőle egypár dolgot.
- Szia Edward. – köszönt el ő is.

Dana-ék előtt értem a kocsihoz, és kinyitottam neki az anyósülés felőli ajtót.
- Hölgyem, a hintója előállt. – mondtam neki viccesen, mire ő két kezével átfonta a nyakam, és megcsókolt.
Mikor elengedtük egymást, még láttam, hogy Bella minket figyel.

Bella okos lány, és mint látom, nagyon érdeklődik irántunk. Vagy csak szeretném ezt hinni?
Mindegy.
Remélem nem fog rájönni a titkunkra, mert akkor mindennek vége, amit eddig felépítettünk magunk körül. A nyugodt környezet, és a semmit sem sejtő emberek…
Bár valami azt súgta, ha meg is tudná mik vagyunk, nem az lenne az első dolga, hogy mindenkinek szétkürtölje.