4. Dana
/Adriana szemszöge/
Adriana Kaye vagyok, 17 éves.
Forksban élek a családommal, Cullenékkel.
2 éves koromban költöztem ide az édesanyámmal Sarah-val, és a kisöcsémmel, Dannel.
Még mindig fáj visszagondolnom rájuk…
Úgy egy éve történhetett…
Egy James nevű vámpír üldözőbe vett. A vérem… nos, nemcsak Edward számára izgató.
James több mint 3 hétig zaklatott engem. Telefonhívásokkal, üzenetekkel, még a szállodai szobámban is járt, és mindahányszor megfordult ott, „ajándékot” hagyott nekem.
Ezek eleinte nem valami sorsfordító dolgok voltak… például volt, amikor egy véres szikét hagyott az ágyamon, amolyan célzásként, gondolom.
Egy Rose-zal töltött nap után mentem a vissza szállodai szobámba, mikor egy fémdobozva zárt kitépett emberi szív várt az ágyamra helyezve.
Na ez betett nálam. Szóltam Edwardnak a dologról, és persze azt is kiszedte belőlem, hogy ez nem az első ilyen eset volt.
A Cullenek üldözőbe vették a vámpírt, volt, amikor napokig eltűntek, engem otthagyva Esme-vel, vagy éppen Rose-zal.
Féltettem a családom. Mindkét családom.
De azt gondoltam: neki én kellek, és nem az anyám, vagy az öcsém.
Tévedtem.
Engem nem tudott, én védelem alatt álltam, így megölte Őket.
Hónapokig nem tudtam beszélni sem a traumától.
Nem nagyon emlékszem azokra az időkre. Mindig jó voltam a fájdalmas emlékek elnyomásában. De talán jobb ez így.
Edward tartott életben. Neki köszönhetem, hogy nem haltam bele.
Edwarddal 3 éve vagyunk együtt.
Ő olyan nekem, mintha a testvérem és a szerelmem is lenne egyben.
Mindig megvéd, mint egy igazi báty, mindig mellettem áll, és szeret engem, mint a leghűségesebb társ.
Szeretem Őt.
Kicsivel több, mint három éve ismertem meg őt.
Volt egy kisebb autóbalesetem, karambolóztam, és abban a kórházban láttak el, amelyben az apja, Carlisle dolgozott, és dolgozik a mai napig.
Egyik nap Edward bejött segíteni az apjának, elvégre két felsőfokú orvosi diplomával ez nem nagy dolog.
Épp vizit volt, és bejött hozzám Carlisle-lal együtt.
Már ekkor, mikor először láttam, is nagy hatással volt rám.
Sosem láttam még olyan jóképű fiút, mint Edward.
Aztán másnap Ő jött be hozzám lecserélni a kötéseimet, és akkor már elbeszélgettünk.
Megkérdezte hogy történt a baleset, és kérdezett még rólam egy pár dolgot, mint ahogy én is róla.
Szép lassan barátság alakult ki kettőnk között. Egyre többet jött be hozzám, és mikor kiengedtek, otthon is meglátogatott.
Később kértem anyut, hogy irasson át abba a suliba, ahova ő is jár, hogy többet lehessünk együtt. Az új suliba a legjobb barátnőm, Evie is jött velem.
A Cullenekkel már az elején is jól kijöttem, főleg Rose-zal, akivel sok közös van bennünk.
Vele sokat lógtam együtt. Vásároltunk, bulizni mentünk, vagy csak úgy lógtunk náluk vagy nálunk.
Nem úgy, mint Edward másik nővérével, Alice-szel. A kis mitugrász az első pillanattól utált engem. Az elején még próbáltam vele jóban lenni, de aztán meguntam a felesleges erőfeszítéseket, így inkább a mai napig próbálok tőle távol maradni.
A titkukat Rose árulta el, mondván hogy megbízik bennem, és tudja hogy senkinek nem mondanám el.
Nem mondom, hogy nem rázott meg a dolog. Végül is, hány ember mondhatja el magáról, hogy a pasija, és a második legjobb barátnője vámpírok?
Abszurd, de idővel megbarátkoztam a ténnyel. Mikor közöltem Edwarddal, hogy engem nem zavar, és nem félek tőle/tőlük, elkezdtünk járni.
Aztán jött James, ami csak még közelebb hozott minket egymáshoz. Meg persze anya és Dan halála…
Nem mondom, hogy a kapcsolatunk zökkenőmentes volt, de a lényeg hogy együtt maradtunk, bármi is történt, és csak ez számít. Boldog vagyok vele. És azt hiszem, beleroppannék ha elhagyna. Anyuék halála után nem tudnék még egy ilyesfajta dolgot elviselni. Belehalnék.
Szóval, nagyjából ennyi a történetünk.
Ja, és mint már említettem, a legjobb barátnőm Evie. Őt nem hagyhatom ki. Egész kiskorom óta ismerem.
Evie Adams-nek hívják, és ő is, mint én, 17 éves. Bár ő két hónappal idősebb nálam.
A nővérével él itt Forksban. A szülei 5 éve passzolták le a nála 8 évvel idősebb Ashley-nek. De Evie nem nagyon bánja hogy nem velük él, soha nem jött ki velük valami jól.
Kedves, aranyos lány. Kicsit szórakozott, de egyébként nagyon jó barátnő.
Nálam kicsit magasabb, és vékonyabb. Középbarna haja, és mélyen ülő, sötétbarna szeme van.
A bőre elég sápadt, és szemüveges. Bár szinte soha sem hordja, pedig szerintem nagyon jól áll neki.
Nincs sok barátja, de akivel barátkozik, azzal nagyon is jóban van. Nehezen nyílik meg mások előtt, van olyan titka, amiről még én sem tudok. De talán ez nem is baj. Hisz ha minden egyes kis részletet elmondanánk magunkról, már nem lenne semmi érdekes sem a barátságunkban.
Ennyit Evie-ről.
Ott van még a többi barátom, Kate, Sandy, Lily, Tom, Victor, Flor és a többiek.
Velük is jóba vagyok, például menzán mindig velük ülök, és velük beszélgetek.
Jó arcok. Néha annyira tudom sajnálni a Cullen „gyerekeket”.
Őket mindig kiközösítik, bár tudom, ott vannak egymásnak.
Próbálkoztam már Rose-t összehozni velük, - legalább a csajokkal, mert a fiúk egy értelmes mondatot nem tudnának kinyögni, ha a közelükbe van, az tuti – de eddig még egyikük sem rajongott a másikért.
Az emberek, még tudat alatt is, megérzik bennük a „gonoszt”, bármennyire is nem azok, minden emberben ott bujkál a túlélési ösztön.
Na nem mintha Jazz, Emmett, Edward, Rose, vagy éppenséggel Alice annyira össze akartak volna haverkodni velük.
Ők öten mindig is maguknak valók voltak…
Lehetetlen volt őket odaképzelni az egyszerű emberekhez.
Nem illettek közéjük. Öt megtestesült tökéletesség. Igen, ez találó jelző rájuk.
Ők, és Carlisle-ék voltak az én családom, akárhogy is nézzük.
És én, míg élek hozzájuk tartozom. Talán egy emberi életre, talán örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése