Mennyei szerelem-17.fejezet

Sziasztok.
Bocsi tényleg a sok kihagyásért, de mentségemre szolgáljon, hogy itt volt a Karácsony, és hát ilyenkor a családdal kell lenni meg minden.
De ma végre megírtam a 17.fejezetet.
Na, nem húzom tovább az időtöket meg az agyatokat, íme, itt a friss.


{Edward szemszöge}


Bella idegesen toporgott mellettem, mikor az ajtóban meglátta az édesapját.
Persze Charlie nem volt ideges, hisz ő nem tudta, hogy kivel van egy légtérben.
És most nem a vámpír kilétünkre gondolok, hanem Bellára.

- Jó estét Charlie! – köszöntötte Carlisle.
- Carlisle. - bólintott Charlie – köszönöm a meghívást.
- Örülünk hogy eljött. – mondta anyám egy kedves mosoly kíséretében.
- Kérem, tegeződjünk, elvégre, majdhogynem rokonok vagyunk… a lányom miatt. – csuklott el Charlie hangja, és éreztem, hogy Bella szorosabban markolja a kezem.
- Persze, gyere csak beljebb Charlie. – mondta apám.


Kiléptem, és köszöntöttem én is, majd a többiek.

Az asztalnál ültünk, Carlisle az asztalfőn, jobbra mellette Esme, balra pedig Bella édesapja.
Esme mellett ült Rosalie és Emmett.
Charlie mellett Alice ült, Jasper és Bella. Én Carlisle-lal szemben foglaltam helyet.

Épp az előételnél tartottunk,vagyis, hogy egész pontos legyek: Bella és Charlie épp az előételnél tartott, mikor Emmett és Rose felálltak, és Charlie felé fordultak.

- Rendőrfőnök úr, - kezdte Em, amit furcsálltam, mert a fejéből „rendőrbácsit” olvastam ki. – szeretnénk, ha tudná, hogy Rose-zal összeházasodunk. Két hét múlva lesz az esemény, és nagyon szeretnénk, ha eljönne. – fejezte be.

Charlie kissé meglepődött. Nem nagyon helyeselte ezt a korai házasságot.
Ó, ha tudná hogy ez már úgy a tizenötödik esküvőjük…

- Öhm… gratulálok gyerekek, ez ám a jó hír. – erőltetett az arcára egy mosolyt. – Számíthattok rám.

- Köszönjük. – mondta Rose a tőle nem megszokott kedves hangon. Habár, ha jobban meggondolom, tényleg, mostanában egész kedves, még velem is. Belláról nem is beszélve.
De ennek én csak örülni tudok. És még a gondolatai sem negatívak. Még ilyet…
A mi Rosie-nk megjavult!?

-Nos, hozhatom a főételt? – kérdezte anyám, majd felállt az asztaltól.


Bármennyire is utáltuk, a látszat kedvéért le kellett nyelnünk néhány falatot nekünk is.

Charlie az egekig marasztalta Esme főztjét, ő pedig minden bókot egy lehengerlően édes mosollyal fogadott.

A desszert után Charlie megszólalt:
- Na és Piper, meddig maradsz Forksban? – nézett Bellára, de ő még csak fel sem figyelt.
Megsimogattam az asztal alatt a combját, mire rám nézett.
Szememmel jeleztem hogy Charlie hozzá beszél, így végre odafordította a fejét.
- Öhm… azt hiszem, örökre. Mármint, most már itt fogok élni végleg.

Csak én vettem volna észre, hogy egy kicsit megnyomja az „örökre” szót? – mosolyogtam el magam.

- Micsoda jó hír. – mosolygott Charlie.
Tényleg örült Szerelmem maradásának. Észrevette volna a hasonlóságot? Nem, a felismerésnek nyoma sem volt a fejében, inkább csak megkedvelte Bellát.

- Köszönöm a meghívást, tényleg csodálatos volt a vacsora, Esme. – dícsérte meg mégegyszer, majd felállt az asztaltól.

- Ugyan Charlie. – mosolygott rá Esme. – Nagyon örülnénk, ha még eljönnél hozzánk még valamikor. Persze, csak ha kedved tartja.

- Igen, persze, jó lenne majd még összefutni. – mondta Charlie.

Carlisle felállt, hogy kikísérhesse Charliet.

Hallottam ahogy elbúcsúzik tőle, és azt mondja, hogy majd hívja az esküvő pontos dátumát illetően.
Aztán már csak az ajtócsukódást lehetett hallani, kicsivel később pedig a felbőgő motort.

Esme s Rose az asztalt pakolták le, Emmett pedig azon nyafogott a hasát fogva, hogy ő bizony mindjárt hányni fog.
- Em, te nem tudsz hányni. – közöltem vele, biztos ami biztos, hogy ne felejtse el, micsoda.
- Fogadunk? – nézett rám összeszűkült szemekkel.

Hát komolyan mondom, néha meglepődök rajta…

- Felmegyünk? – jött oda hozzám Bella, aki 1 perce még Aliceszel beszélgetett a nappaliban, mivel a húgomnak volt egy olyan látomása, hogy nemsokára Charlie megint eljön hozzánk. Ez persze feldobta Bellát.

- Persze Kicsim. – mondtam, és az ölembe véve felrohantam vele a szobánkba.

Leraktam az ágyra, és megcsókoltam.
- Na és, mit szeretnél csinálni? – kérdeztem, felvillantva a féloldalas mosolyomat, mert tudtam, az a kedvence.
- Hát, lenne pár ötletem… - fogta meg az ingemet, és lehúzott magához egy csókra.

Pár másodpercig engedtem neki, de mikor már kezdtünk belejönni, finoman eltoltam magamtól.
Nem mehetünk túl messzire… nem szabad elveszítenem a fejem, mikor vele vagyok.
Pedig annyira, de annyira csábító.

- Edward, felnőtt emberek vagyunk, meddig akarod még ezt húzni? Nem akarsz engem… úgy?
Már hogyne akarnám? Mégis hogy gondolhat ilyet? Ki ne akarná? Nála csinosabb és szexibb nővel még nem találkoztam a több, mint 100 évem alatt.
- Bella, nem lehet, te is tudod. Mindennél jobban szeretném, hidd el, de még nem lehet. – mondtam neki.
- Még nem? Akkor mégis mikor? – hangja türelmetlen volt, és mintha egy kis megbántottság csendült volna benne.

A válasz egyszerű volt.
- Mikor már átváltoztattalak.

A reakciója teljesen meglepett.