{ Alice szemszöge }
A nappaliban voltunk és beszélgettünk. Én Esme mellett a kanapén foglaltam helyet, szerelmem szorosan mellettem volt. Rose a velünk szembe lévő fekete bőrfotelben foglalt helyet.
Éppen az esküvő volt a téma. Merthogy Rosie és Emm újra házasodnak. Ez lesz a tizenkettedik ceremóniájuk. Mi, Jasperrel minden második évben megújítjuk egymásnak tett fogadalmunknak. És én minden egyes alkalmat megszervezek. Magunknak úgyszintén mint Carlisle-éknak és Rose-éknak. Így ezt is szervezem, nem meglepő.
A ruhát, úgy terveztük, hogy csak akkor vesszük meg, ha már minden mással megvagyunk. Ki kell választani a csokrot, zenekart hívni, asztalokat, székeket és ételt rendelni, igen, ételt rendelni, mert kivételesen nem csak mi heten leszünk ott és a Denalik, hanem egypár forksit is meghívunk. Esme barátnőit, iskolatársakat, Carlisle munkatársait és még egy-két embert.
Épp azt beszéltük meg, hogy milyen virágokból állíttatsuk össze a csokrot, amikor már csak azt vettem észre, hogy a mellettem lévő váza a földre esik. Látomásom volt.
A látomás a kórházban zajlott. A halottasházban. Carlisle lépett az egyik teretített testhez, majd itt vége szakadt.
Tudtam, hogy Edward itt van a nappaliban, hogy az üvegcsörömpölésre biztosan lesietett hozzánk, ezért nem gondoltam a látomásomra. Úgytettem, mintha semmi jelentőse nem volna. Pedig nagyon is volt. Ez azt jelentette, hogy Carlisle ma hozza el a testet.
- Alice, ez meg mi volt? – kérdezte Edward.
- Áá, semmi Edward, nem lényeges. Biztosan csak egy kórházi munka. Nem is tudom miért láttam.
Koncentráltam arra, hogy tényleg csak ezt lássa a fejemben, és semmi mást.
- Alice, kicsim, megosztanád velülünk is? – kérdezte Esme.
- Anya, mint már mondtam, semmi érdekes, magam sem értem. Jazz, jössz sétálni, olyan unalmas itt, már vagy 1 órája csak ülünk és ülünk. Kell a friss levegő. – Jazz tudta hogy ezzel mire célzok, ő is be lett avatva a Carlisle-lal való kis tervünkbe.
- Alice, neked nincs szükséged levegőre. Mi folyik itt?
- Edward nem kell paranoiásnak lenni, csak mert kettesben szeretnék lenni a szerelmemmel. Tudod, vannak bizonyos szükségleteink.
Tudtam hogy ezzel a „házasélet” témával zavarba lehet hozni egyetlen kisöcsémet, szóval nem is firtatta tovább a dolgot. És tényleg elhitte hogy nincs mögötte semmi.
- Á, vagy úgy, akkor bocsánat hogy meggyanúsítottalak Alice. – kért rögtön bocsánatot.
- Nem történént semmi bátyó. Gyere szerelmem! – felálltam, megpusziltam Edwardot, majd Esmét is, utána kézenfogtam Jaspert, és kivezettem a szobából.
A látomásom után Jazzel az erdőbe mentünk megbeszélni a látottakat.
Carlisle-lal már ezelőtt megbeszéltük, hogyha látomásom lesz arról, hogy elhozza a testet, az erdőbe jövünk. Felkészültünk mindenre. Volt itt egy kis faház, nem messze a Jazzel közös kis tisztásunktól. Itt találkoztunk Carlisle-lal.
Bementünk. A lány az ágyunkra volt fektetve.
- Szia Carlisle. Ugye senki sem látott meg? – kérdeztem, majd közelebb mentünk, az ágy mellé.
- Sziasztok. Nem, minden rendben volt. Az erdőn át hoztam ide. Edward mit szólt a látomásról? Kérdezősködött? Ugye nem gyanakszik?
- Dehogy. Edwarddal minden rendben volt. Kicsit meglepődött ugyan, de mondtam neki, hogy biztosan csak valami munka miatt voltál ott. És hogy azért jöttünk el Jasperrel, hogy kicsit kettesben legyünk. Elhitte.
- Helyes. Akkor most hogyan tovább? Mi a terved Alice?
- Bízzuk ezt a szakértőre – kacsintottam rá apámra, majd Jasperhez fordultam.
- Mit érzel? – láttam rajta hogy koncentrál. A szemei összeszűkültek, levegőt sem vett.
- Itt van. Bella itt van velünk. Érzem, hogy kétségbe van esve. Nem tudja mit csináljon. Annyira új neki a helyzet. Küzd azért, hogy sikerüljön neki. Mérhetetlen akaraterőt érzek, ilyet még sosem tapasztaltam. Soha… semmit… ez annyira… erős… ahh
A következő pillanatban kedvesem ájultan rogyott a földre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése