EGYPERCESEK
Egy szerelmes szív utolsó dobbanása
By: Doo
Tudtam, hogy az életem Nélküle mit sem ér. Tudtam, hogy így már nem érdemes létezni.
Mikor elhagyott, naphosszakat csak sírtam és sírtam. Nem érdekelt semmi. Semmi az égvilágon. Éreztem, hogy egyszer ez lesz. Hogy kiszeret belőlem. Hisz egy olyan csodás,
mesébe illő lény nem szerethet egy olyan egyszerű, unalmas hétköznapi kis szürke egeret,
amilyen én vagyok. Mégis bíztam benne hogy így lesz. Bíztam, hogy velem marad az idők végezetéig. Vagyis hogy az én időm végezetéig. Az Ő ideje nem véges, Ő örökké él. De mit tegyünk mi, földi halandók, ha az, akit a teljes univerzumban a legeslegjobban szeretünk,
szinte rajongásig imádunk, ha az, aki mellett nem létezik számunkra más a világon, elhagy minket!?
Hát, én azt tettem, hogy kiálltam a sziklaszirt szélére. És még utoljára, utolsó percemben felidéztem magam előtt gyönyörű arcát, aranybarna szemeit, az érintését, a csókját. És felidéztem az utolsó mondatot, amit akkor mondott nekem az erdőben.
„Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza.
Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.”
Ezek a mondatok tőrként hasítottak a szívembe. Nem akartam, hogy tovább fájjon, nem bírtam tovább.
„Örökké szeretni foglak Edward Cullen” – suttogtam, majd levetettem magam a mélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése