Gyilkos ösztönök- 10.fejezet

10. Érzések

/Edward szemszöge/


Miután hazavittem Bellát, úgy éreztem, akkor, ott ismertem meg igazán.
Eddig is kedveltem, kár tagadni, de hogy még a rideg valóságot is ennyire könnyen fogadja… elképesztő egy lány.

Leparkoltam a kocsit a garázsba, és bementem a házba, ahol Alice fogadott.
Majd kiugrott a bőréből mikor meglátta a levakarhatatlan mosolyt az arcomon.
- Annyira tudtam! Jaj Edward, annyira tudtam hogy minden jól alakul! De megmondtam, igaz? – ugrott a nyakamba.
- Igaz Alice, megmondtad. Igazad volt, mint mindig. – mondtam neki, és próbáltam meglazítani a karjait a nyakam körül. – Alice, megfojtasz.
- Bocsi. – és elengedett.
- Na, mesélj! Mi volt? – húzott a kanapéhoz.
- Miért nem meséled el inkább te? – nevettem.
Hisz Ő ne tudná mi, és hogy történt, mikor előre látja a jövőt?
- Jaj, de az nem ugyan az. Én nem voltam ott. Sajnos.
- Az lényegtelen. A vége így is, úgy is ugyanaz.
- El sem hiszem! Végre lesz egy rendes barátnőd, nem olyan mint ez az… - még időben befejezte, de a gondolatai elértek hozzám: élősködő.
- Szeretem Danát! Szüksége van rám, és nem fogom elhagyni. Bella csak egy barát, érted? – nem akartam kiabálni vele, de feldühített.
- Nem kell vele lenned csak azért, mert ő nem hagy más választást. Szabad ember vagy, független! És nem hiszem el, hogy nem látod be: Bella mennyivel jobb választás lenne.
- Ne mondj ilyeneket… Én igen is szeretem Adrianát! Annyi minden összeköt vele, annyi minden történt már hogy…
- … hogy nem tudod nélküle elképzelni az életedet – mondta unottam.
- Igen, ezt már párszor elmondtad, de vedd végre észre, hogy az a lány csak kihasznál. Nem hagy neked más lehetőséget, csak azt, hogy vele légy.
- Na jó, nekem erre nincs időm. – nem bírtam tovább hallgatni a Danáról kialakított véleményét, talán mert kicsit igazat is adtam neki.
Igen, tudtam hogy Adriana mennyire ragaszkodik hozzám, de én ezt nem is bántam soha. Mindig is vele akartam lenni, ezért ha még az is lenne a helyzet, amit a nővérem állít – miszerint kihasznál – nem bánnám.
Legalábbis eddig sosem bántam volna…

Alice tekintete elhomályosult, látomása volt.
Csupán néhány másodpercig tartott, amíg kinyitotta a szemét, és elvigyorogta magát.
Csak remélni tudtam, hogy nem az esti tervemet látta. Jaj, add hogy ne…
- Hmm, szóval menned kell. Megértem. Menny, siess! – majd elkezdett kituszkolni a szobából. – Rajta már!
Ennyit arról, hogy titokba marad a döntésem.

Elkezdtem futni az erdőben.
Az eső szemerkélt, így a cseppek apró ütésekként csapódtak arcomba, de nem érdekelt, mint ahogy az sem, hogy a hajam csupa víz, vagy az, hogy a cipőm ragad és cuppog a sárban minden egyes lépésemnél.
Csak egy valamire tudtam gondolni: nem sokára láthatom Bellát.

Mert hozzá igyekeztem ilyen későn, a sötétben.
Ez sokak szerint biztos perverzitás lenne, kilesni, ahogy alszik, látni a szobáját, az ágyát, hallgatni a nyugodt szívverését…
De bennem nem volt semmi tisztességtelen gondolat. Tényleg nem.
Egyszerűen látnom kellett azt, aki ilyen kedves a szívemnek.
Szinte vonzott magához, mint egy mágnes.
Nem tudtam, hogy ez azért van-e, mert annyira titokzatos számomra – mert nem hallom a gondolatait, és mert az egész lénye annyira szokatlan -, vagy… netán éreznék iránta valamit?
Persze a barátom volt, barátságot éreztem, de nem voltam benne biztos, hogy nincs-e amellett még valami. Esetleg több.

Így hát felmásztam az ablakához, óvatosan, hogy a szomszédok ne figyeljenek fel rám – már akik még ébren vannak ilyen későn.
Halkan és gyorsan felhúztam az ablakát, és már bent is voltam kevesebb, mint fél másodperc alatt.

A szobája átlagos volt.
Egy ágy a szoba közepén, a fal mellett, lila takaróval és párnával, mellette egy kis éjjeli szekrénnyel.
Egy nagyobb szekrény a másik oldalon, szemben az ággyal, és egy számítógép.
És végül, egy farkasos kép az ajtó mellett, ami, gondolom La Pushról származott.

Bella édesen aludt az ágyban, felgyűrve a takarója szélét.
Illata az egész szobát betöltötte, mint ahogy szívének lány dobogása.
Hirtelen kényszert éreztem odamenni hozzá, és megsimogatni az arcát, betakarni rendesen…
De nem tehetem. Nekem barátnőm van, nem simogathatok egy másik lányt. Már az is nonszensz, hogy betörök a szobájába.

Kiugrottam az ablakon, és hazafelé kezdtem futni, vissza Danához. Az eddigi élezemhez.